Na kérem tisztelettel. Alighogy Blount atya elhagyta Mária országát, Jézus Viktor királyságát, az általa kimaxolt szakrális-spirituális vonalon azonnal támadásba lendült egy úgynevezett civil szervezet. A Fidesz-közeli, azaz a fideszes Király Nórához köthető Fiatal Családosok Klubja (Ficsak) egy, az oktatáspolitika szerintük központi problémájával, konkrétan a nagyböjti farsangozással kapcsolatban szólalt meg. Arra kérte a köznevelési intézmények vezetőit, hogy hamvazószerdától (ez tegnap, február 22-én volt) ne szervezzenek farsangot az óvodákba és iskolákba, az ugyanis elterelheti a gyerekek figyelmét a nagyböjtről, a Jézus kereszthalálára és feltámadására való lelki felkészülés időszakáról.
Tehát a fideszes Király Nóra (értsd: 2002-től a XI. kerületi Fidelitas, majd a Fidesz tagja, 2006-tól 2019-ig Újbuda önkormányzati képviselője, 2014 és 2019 között alpolgármestere) által fémjelzett FICSAK 11 Alapítvány szerint az ország előtt álló legnagyobb legnagyobb legyőzendő kihívás, hogy a hamvazó szerdától egészen a Jézus kereszthaláláig tartó nagyböjt időszakában, az ovisok, sulisok ne nagyon dajdajozzanak, mert ha ezt teszik, akkor a kereszténység gazdag és éltető hagyományát nem lehet lehet továbbadni nekik. Nos szerintem ne álljanak meg itt Ficsakék, követeljék, hogy tartsa be mindenki a 40 napos böjtöt, és próbálja meg túlélni a húsvétig tartó fogyókúrázást. Most amúgy sincs itt a habzsidőzsi ideje, a fagyhalál mellett simán éhen is lehet halni, és egyből lehet is szentté avatni mindenkit, aki így járt. Az úgyis olyan ájtatos, isteni, méltó a kereszténység gazdag és éltető hagyományához.
De van jobb ötletem is: minden kiskorú fejére készítsenek a dadusok egy töviskoszorút és egy keresztet cipeljenek az iskolába vagy óvodába a lurkók, hogy minél jobban átérezzék Krisztus szenvedését. A Nórika szólhatna az IKEA-áruháznak is, hogy talált egy piaci rést a pajzson: árusítsanak összeszerelhető fakereszteket, ne pedig nyuszis asztali díszeket a Megváltó halálának ünnepe előtt. Aztán majd a technika órán vagy a kreatív foglakozáson összeszerelik azt a gyerekek és a tavaszi szünet előtt megfeszítik egymást az intézmény udvarán. A barkaszentelő kurva mindenit. Egyébként ez a brigád dolgozik lelkesen azon is, hogy ünnepek előtt ne lehessen csokimikulást és karácsonyfa díszeket árulni a boltokban, mert a gyerekek hamar levágják, hogy kamu az ez az egész a Jézuska meg a Télapó meg a Nyúl hozza zsibbasztás.
Szerintem ezen az egészen valószínűleg a Júdeai Nemzeti Front Öngyilkos Alakulata is a földhöz verve magát hahotázna és röhögne, pedig ez itt a valóság. Itt tényleg bármi megtörténhet, és ha megtörténhet, hát kurva élet, hogy meg is történik. De szerintem ameddig mi itt felakadt szemmel kínunkban vihogunk, addig Semjén már lehet, hogy fogalmazza a témába vágó törvénytervezetét, egyeztet a Megváltóval, magával Jézus Orbán Viktorral, hogy miképp lehetne ezt törvényileg szabályozni. Egyébként nemrég olvastam, hogy egy lelkész úgy gondolta, hogy majd ő is lefútja a maratont, vagyis nem eszik 40 napig semmit, mint Jézus, de sajnos nem sikerült a küldetés, mert belehalt a feladatba.
Úgyhogy csak óvatosan a böjtöléssel és a nem evéssel, mert ez a nép nem a visszafogottságra és nem-zabálásra van kalibrálva, hanem pont fordítva. Nálunk nincs olyan, hogy mérték, nálunk olyan van, hogy zabálás, vedelés, tivornyázás, még ha azt sokan meg sem engedhetik maguknak. A zaba az első, aztán jöhet a többi. Bár szerintem bőven elég, amennyiben hatósági áras termékeken próbál meg valaki ellenni 40 napig, az is egy meglehetős challange a versenyzőnek, nem kell rögtön az éhhalálba vágtatni. Azért Jézus mégiscsak Isten gyermeke volt, neki kicsit másra volt kalibrálva a léte, mint egy szimpla földi halandónak, szerintem nem kell őt utánozni, sem a vízen járásban, sem a halottak feltámasztásában, sem a betegek meggyógyításában. Bőven elég lenne, ha az egyszerű és érthető tanításait fogadná meg az, akinek ilyen jellegű útmutatásra van szüksége. Ilyen például az, hogy szeresd felebarátodat, vagy amint szeretnéd, hogy az emberek veled bánjanak, te is úgy bánj velük, vagy lásd még a tízparancsolatot. Nem olyan bonyolult ez, de jó, legyen: van, akinek ezt el kell magyarázni még most 2023-ban is, mert ugye több mint 2000 éve ezek nem voltak annyira magától értetődő dolgok, főleg abban a közegben, ahol simán halálra köveztek valakit, ha mondjuk ellopott egy csirkét. Na de most nem az van, hanem most most van, és most mindenki betartja a törvényeket, amelyeket a Karmelita kolostorban székelő Messiás jóváhagy. A hívek meg istenítik, imádják és követik mindenhova. Eszik és isszák minden szavát, lesik a gondolatait, és közös szelfin szerepelnek vele.
Ezt szerintem a modern vallástudomány sem nagyon tudja hova tenni, de ez van. Egy igazi kuriózum, vagy inkább hungarikum, ha így jobban tetszik. Hol máshol, ha nem a szívcsakrában és a jelenések helyszínén? Hol máshol tevékenykedhetne Európa DNS-e, ha nem Magyarországon? Beteljesülni látszik a jóslat, és majd magyar tudósok valószínűleg bebizonyítják, hogy Jézus igenis Viktor személyében jött el újra, hogy békét és szeretetet hozzon erre a már félig elkárhozott népre. Majd lesznek neki csodatettei is: lelövi az inflációt, mint egy tigrist, Mr. Piacot kiűzi az országból, mint Jézus a kufárokat a templomból, a Babaváró és a CSOK segítségével sosem látott gyermekáldás száll kicsiny hazánkra, a Felcsút majd BL-döntős lesz, de előbb a nemzeti válogatott megnyeri majd a vébét, és nem, senki előtt nem fog letérdepelni a stadion gyepén.
A címlapkép illusztráció.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.