Május 6,  Hétfő
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


Sarkos szirén-ének

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 228,540 forint, még hiányzik 2,771,460 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

A Homo neanderthalis nagyjából 750 000 évvel ezelőtt tűnt fel és kb. 40 000 évvel ezelőtt tűnt el a Föld színéről. A Homo sapiens modern életviteléről 50 000 évvel ezelőttről származnak az első leletek. 

Az előbbi tehát sacc per kábé 710 000 évig uralta a bolygót. Van egy olyan érzésem, hogy az alig néhányszor tíz évezredes múltra visszatekintő modern ember sokkal rövidebb ideig lesz a környezetvédelem hiánya és egy újabb világháború réme fenyegette Világunk ura, mint az elődje.

De csak magát hibáztathatja ezért…

*

A Vadhajtások című orbánista förmedvény – a rá jellemző hitelességgel – már a földrengés első óráiban tudatta a világgal, hogy Amerika áll a háttérben – konkrétan egy törökországi amerikai támaszponton felrobbant kisebb hatóerejű atombomba okozta a kataklizmát.

Most, hogy a halottak száma meghaladta a harmincezret, sőt, már a keresést is berekesztették, engedtessék meg, hogy én is közhírré tegyem a magam koncepcióját.

A szeizmikus mozgásokon kívül az autokratikus rendszerekre jellemző korrupció áll a háttérben. 

Míg másutt a veszélyeztetett övezetekben kizárólag földrengésbiztos házakat, magasépületeket húzhatnak fel, Erdogan szemétdombján az illetékesek sunyin kilopták a cement és a vas egy részét az építőanyagok közül. Ezért most kártyavárként omoltak össze az újépítésűeknek mondható toronyházak. Videók százain látható ez.

A földrengéseket még nem lehet megelőzni, de az álhírgyáros vadbarmokkal azért már ideje lenne kezdeni valamit.

*

Mutogatunk Romániára, amiért ott ’89-ben Ceauşescu udvarnokai – a Szekuval karöltve – „ellopták a forradalmat”, átverve a népet!… Nálunk meg a rendszerváltást lopták el Kádár nyaloncai! 

A különbség annyi, hogy – míg román szomszédainknál sorra bíróság elé citálták az akkori bűvészmutatványok elkövetőit -, minálunk mindmáig a régi KISZ-es és MSZMP-s bagázs (és annak pereputtya) dirigál, dőzsöl és tajtékzik, „mimagyarok” fedőnéven.

*

A németek Hitlerje gyakorlatilag végigdrogozta az egész uralkodását, a népe és a hadserege nemkülönben. Lásd erről pl. Norman Ohler: Totális kábulat (Drogok a Harmadik Birodalomban) című művét. Volt ott ópium, heroin, morfium, oxikodon, metamfetamin, kokain – minden mennyiségben és változatban. 

A mi mélymagyar Führerünket illető vádak között csak az utolsók egyike az, hogy titok alatt valamilyen szereket szed. Az őt bálványuknak tekintő hárommillió polgártársunkról – miden látszathatás ellenére – sem állítja senki, hogy folyamatosan be volnának tépve valamiféle kábító tablettáktól.

No de akkor mégis, hogyhogy?!… Honnan ez a tömeges mentális zűrzavar, ítélőképesség-hiány, logikai deficit? Nincs az a propaganda, ami önmagában ezt eredményezhetné! Pszichoaktív szerek nélkül ez megmagyarázhatatlan!… Léteznie kell valamiféle titkos csodadrognak, ami talán a levegőben terjed  vagy a bevásárlókosarak tolókarján, kiváltva ilymód az arra fogékonyaknál a jellemző tüneteket. Úgymint: önfeledt magyarkodás, szemellenzős orbántömjénezés, nemzeti kebelbőség, Nagy-Magyarországos matricafüggés, büszke Békemenetelés, túlzott focirajongás, kába tóthgabi-fanság.

Mi ez az príma anyag, mi ez a szuper szer, feleim? Gyorsan mondjátok, mielőtt még rákapok én is valami totál hatástalan anyagra, nagy tudatlanságomban.

S ha majd nagyon be vagyok már állva, ki tudja, tán még Brüsszelt is meg akarom állítani!

*

Megkonzultáltam magammal és ezennel közhírré teszem: magyarságom 97%-a elutasítja az elhibázott budapesti szankciós politikát.

Kikérem magamnak, hogy a kormány engem (is) büntet mindenért, de legfőképpen a saját alkalmatlanságáért és kapzsiságáért.

Több tiszteletet a magyarságomnak, budapesti bürokraták!

*

Nahát, ekkora patáliát csapni egy kis vértelen tisztikari tisztogatásból!… Mintha csak Sztálin 1937-ben nem számolta volna fel a Vörös Hadsereg teljes vezérkarát – közvetlenül miután végzett pártbeli ellenfelei garmadájával, de még mielőtt az értelmiségiekre (köztük számos tudósra) ráfordult volna… Sőt – amilyen jótét lélek volt – 1940-ben Katynban is hát nem tarkón lövetett vagy tizenhúszezer lengyel katonatisztet? Hát de!…

Azok voltak ám a daliás idők, nem a mostani himihumi nyámnyilas(s)ág!

*

Az Integritás (kamu)Hatóság elnöke szerint nem Orbán Viktor rendszere a korrupt, hanem az egyes emberek azok. 

Az nyilván csak a véletlen játéka, hogy az OV rendszerét éppen pont ezek az emberek alkotják…

*

Országos bordélyhálózat üzemeltetésével gyanúsítják a köztévé bűnügyi riporterét. A delikvens mindent azonnal beismert. 

Más választása aligha volt. A Fidesz nem hagyhatta, hogy a hírre bárki is menten rájuk asszociáljon…

 

*

Ha újra születnék, regionális középhatalom szeretnék lenni.

*

Elszomorító, hogy az én generációm – amelynek nagyobb része megtapasztalhatta korábban a diktatúra milyenségét, ám mégis Orbánra szavaz – a jövő tankönyveiben a degeneráció címszó alatt kerül majd említésre…

*

Értesítést kaptam hogy elutasították jelentkezésemet a Dobrev Klára Szimpatizánsai elnevezésű csoportba.

Itt szeretném csodálkozásomat kifejezni az eljárt admin ebbéli döntését illetően, én ugyanis sosem jelentkeztem ebbe a csoportba. Mi több, nem is tudtam róla.

Ugyanakkor furdal a kíváncsiság, hogy miért, MIÉRT nem találtak odavalónak? Tizenéve már, hogy naponta többhelyütt odapörkölök a mostani kormánynak – valójában a DK helyett is, merthogy ők is eléggé passzívak a dotálásaikhoz képest. Ergo közvetve az ő szekerüket tolom. Akkor miért, oh miért ez az elzárkózás?!… Hogyan értsem ezt a hűvös NEM-et, sorstársaim a nemzetet fenyegető vészben? A Feri üzenőautomatája bezzeg küldheti nekem nyakló nélkül a bugyuta messzidzseket, he?!…

Jól van, beismerem, hogy szívem mélyén távlatilag egy eleddig ismeretlen kihívó jelentkezésében reménykedem. Egy vadiúj szeretőre nem vágyom annyira, mint Őrá, aki majd megalkuvás nélkül a saját ködükbe döngöli az Orbán-vircsaftot. De addig is amíg az illető fel nem tűnik, senki kormányváltó szándékúnak az esélyeit nem rontanám, bármi is egyébként a véleményem.

Egy szó mint száz, fáj, nagyon fáj a kikosarazás!…

*

A Magyar Kultúra Napja (január 22) alkalmából engedtessék meg nekem, hogy kikérjem magamnak Demeter Szilárdot!…

*

Látom, El Greco (A görög) kiállítás van a Szépművészeti Múzeumban, február 19-ig még látogatható!

Híjnye, de felvitte ennek az Alekosz nevű kótyonfittynek a dógát a Fennvaló! Én még azt se tudtam, hogy föst is, mostanáig csak zenélt és hülyeségeket mondott!…

*

Mostan már nagyon itten van az ideje, hogy Mészáros Lőrinc is kapjon egy katedrát az egyetemen, a meggazdagodást tanítani a szegény jó magyar népnek!

Legyetek bátorak és együtt összefogva támogassuk őtet e küldetésében! 

Isten velük, ki ellenük?!….

*

Most, hogy hamarosan a mohácsi csatát is megnyerjük, tudja esetleg valaki hogy milyen idő várható a múlt héten?

*

A tavasz feltehetőleg idén is tiszteletét teszi, hacsak a Legfőbb Hadúr másként nem rendeletkezik. Mindenesetre én, az örök optimista, elkezdtem a visszaszámolást. Ó, íó, ció, ácíó, ráció!

Gondoltam, milyen jó lenne egy kis házikó a kertben, a legkeményebb fenyőfából, ahogy illik. Oda lehetne gyorsan menekíteni a kerti dolgokat ha hirtelen megered az eső, fűnyírót, ásót, kapát, nagyharangot. A párnaneműnek is milyen jót tenne, ha nem tűzne rá a nap, amiikor éppen használaton kívül leledzik. Haszna van, no, egy ilyen vityillónak, hadd ne ecseteljem!

Ne legyen túl nagy, de túl kicsi sem. Ne legyen hivalkodó, de azért dísze legyen a kertecskémnek. Egy kábé 10 négyzetméter körüli tákolmány éppeg megfelelne! Kémény se kell, szigetelni sem muszáj, lényeg, hogy véletlenül se ázzon be. Az unokák is imádnák!…

Az elgondolást tett követte, máris hívtam Gézát, az egyik ismerősömet, akiről tudtam hogy kirúgott tanárként pont ilyesmivel keresi meg a betevőre és a rendszerhasználati díjakra valót. Mondom neki, Géza, te fejedelmek gyöngye, faház-asztalosok nonplusultrája! Kéne egy helyes kis házikó a kertbe, minden extra nélkül. Igazán hasznos tudna lenni ott egy ilyesmi!

Mondja Géza, az átképződött többdiplomás pedagógus: – Persze, OK, ezzel foglalkozom, ebből építem a NER-t. Az elképzeléseidnek csak a fantáziád szabhat határt, de mégis, mennyi zsozsót szánsz a projektre?

Mondom neki: – Gejza, ejsze kettőszázezret összve tudok vakarni – tokkal-vonóval – erre a nemes célra, ám egy fabatkával se többet!

Na mit mondott Gézaúr erre föl?

– Nem is tudtam, hogy van kutyád.

*

Pszicho:

EGY AGYBAN AZ ELLENSÉGGEL

Pandula Dezső

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.