Október 10,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


Nem az irodisták azok, akik prioritást élveznek Orbánnál

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 394,252 forint, még hiányzik 2,605,748 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Másfél év után újra összehívták a Belügyi Érdekegyeztető Tanácsot (BÉT). A Független Rendőr Szakszervezet még az ülés előtt javaslatot tett a Belügyminisztériumnak arra, hogy az egyeztetésen tűzzék napirendre a rendvédelmi alkalmazottak és a munkavállalók (például a háttérfeladatokat ellátó irodai dolgozók) illetményének rendezését, ők ugyanis nem részesültek a szeptemberi béremelésből.

Az 50 ezer fős állományból 15 ezren maradtak ki, a rendvédelmi igazgatási viszonyban (úgynevezett riaszosként) dolgozók ráadásul a két évvel ezelőtti 500 ezer forintos juttatást és a februárban kiutalt 6 havi fegyverpénzt sem kapták meg.

Ősszel egy petíciót is indítottak, amelyet 10 ezer ember írt alá, tekintve, hogy sokan voltak olyanok, akik nem kaptak béremelést annak ellenére sem, hogy az ő költségeik is megnövekedtek. Igen ám, de ugyanez igaz mindannyiunkra, mi mégsem kaptunk béremelést, sőt, semmiféle segítséget sem a kormánytól. Mint ahogy az ápolók, a tanárok vagy a tűzoltók sem, pedig véleményem szerint ezen szakmák képviselőinek társadalmi jelentősége jóval komolyabb. Fel lehet persze itt háborodni a rendőröknek, hogy ők védik meg a társadalmat a bűnözőktől, de amennyiben ez igaz lenne, úgy nem szolgálnák ki Orbán rezsimjét, mégis vannak, akik boldogan állnak sorfalat a Parlament épülete körül, ha erre utasítja őket a hatalom. Tudom persze, nekik ez csak munka, ők csupán parancsot teljesítenek, de amennyiben ezzel nem értenek egyet és a fizetésüket is kevésnek tartják, akkor mit keresnek még mindig a rendőrség kötelékében?

Azt is tudom, hogy itt nem kivezényelt rohamrendőrökről van szó, az ő fizetésüket megemelték nemrégiben, amivel elértük, hogy Magyarország egy olyan ország lett, ahol egy erőszakszervezet tagja több pénzt keres, mint egy akár többdiplomás, évtizedek óta a pályán lévő, a felnövekvő generációt oktató tanár. Azok kérnek most béremelést, akik ebből kimaradtak, mivel az ő feladatuk az irodákra korlátozódik, ami már csak azért sem meglepő, mivel Orbán nyilván azok kérését teljesíti, akiktől a védelmet várja. Egy irodista nem fog a Parlament előtt sorfalat állni, ellentétben egy rohamrendőrrel. Nyilvánvaló, hogy az irodisták fizetésemelésére nincs most pénz, hiszen ők a hatalom számára nem fontosak. Már csak ezért sem értem, hogy akkor miért nem szerelnek le ezek az emberek? Miért nem mennek mondjuk bolti eladónak, ahol a sokszorosát megkereshetik a mostani bérüknek?

Mert nekem senki se mondja azt, hogy már a szülei és a nagyszülei is rendőrök voltak, ezért ez a hivatás áll hozzá a legközelebb, és az, hogy megvédje a magyar társadalmat a bűnözőktől, hiszen egy irodista ilyen feladatot aligha fog valaha is ellátni. De még ha esetleg el is látna, vajon a rendőrségnél dolgozók hány százaléka az, aki valóban, hivatásszerűen végzi el feladatait, és mondjuk az egyébként ártalmatlan civilek állandó zaklatása helyett valóban azok megsegítésével foglalkozik? Hány alkalommal találkozott már valaki olyan rendőrrel – nyilván vannak tisztességes rendőrök is, én nem róluk beszélek –, akik nem kioktató stílusban, erőt fitogtatva reagáltak egy-egy kérdésre? Persze lehet, hogy más az ember véleménye, ha már idősebb korban van, hiszen ebben az esetben még a legtahóbb rendőr is próbálja visszafogni magát, és még az is lehet, hogy segíteni is fog, de teljesen más a helyzet, ha egy fiatallal néz szembe egy rendőr. Vagy épp egy hajléktalannal, esetleg mentálisan sérült emberrel.

Béremelésre persze vélhetően valóban szükség lesz a közeljövőben, de ne gondolják azt az irodai munkát végzők, hogy ők szerepelnek a lista élén a kormánynál. A tanárok már hónapok óta az utcán vannak, szülőkkel és diákokkal kiegészülve, mégsem voltak képesek elérni semmit. A járvány idején az ápolók éjt nappallá téve dolgoztak éhbérért, mégsem kaptak egy forint béremelést sem a járvány csillapodását követően, pedig sokan az életüket kockáztatták másokért. A tűzoltók sem kaptak egy forint emelést sem azt követően, hogy sokukról kiderült, másod-, harmadállást vállaltak azért, hogy el tudják tartani a családjaikat. És ez bőven a mostani válságot megelőzően volt, tehát a helyzet csak tovább romlott azóta. Ha tehát választani kellene arra, hogy kinek járna elsők között az emelés, akkor véleményem szerint a legtöbben nem pont a rendőrségi dolgozókra gondolnának, hanem az ápolókra, tanárok és tűzoltókra, akik nélkül valóban rosszabb hely lenne Magyarország. Még ennél is rosszabb.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.