NEHAZUGGY

A korrupció, az erkölcstelenség, a dilettantizmus oltárán visítunk, és hiányoljuk az európai szolidaritást

Szép jó reggelt kívánok mindenkinek! Tudtommal még nem állunk hivatalosan hadban Amerikával, de miután igény az volna rá a kereszténynemzetikonzervatív oldalon, nem dőlnék még hátra ebben az ügyben. Sem. Ellenben – remélem, jegyzetelnek harcos-hisztérikus, háborús agresszorokhoz dörgölőző államférfiaink – Vlagyimirovics elvtárs tegnap benyögte ünnepi puccparádéba borulva, hogy lesz olyan jó, és „elfogadja” négy, Ukrajnához tartozó megye (Donyeck, Herszon, Luhanszk és Zaporizzsja) Oroszországhoz való csatlakozási kérelmét. Remélem, harcos államférfiaink és külön Novák Katalin önjelölt békenagykövet agytekervényei regisztrálták, hogy ez mit jelent a gyakorlatban: miután a négy megyében álnépszavazással és fegyveres katonákkal, kilencven százalék fölötti egyetértésben döntöttek ezeknek a kelet-ukrajnai területeknek a Moszkvához csatolásáról, Vlagyimir tegnapi, aberrált hörgésének jelentése az, hogy minden tekintetben kizárta a közeli béke, de még a tűzszünet esélyét is. Éppen ezért nagyon dicséretes volna, ha a szélrózsa minden irányába a békéről ventilláló Szijjártók, Novákok és egyéb beszélő fejek lecserélnék a recsegő lemezt: az Ukrajna mintegy egyötödét illegitim, törvénytelen módon elcapcarázó Putyin hallani sem akar a békéről, hallani sem akar a tűzszünetről, a háború oldalán áll, és pont leszarja, hogy a magyarok nyakán élősködő, Moszkva összes szégyenletes plecsnijét büszkén viselő Orbán-kormány szerint mindenre IS a béke a megoldás. Ezért kár volt Lavrov oldalán idétlenül vigyorogni, és utólag idétlenül értetlenkedni, hogy az összes többi uniós tagállam miért nem hajlandó terroristákkal egyezkedni. De legalább már tudjuk, hogy az Északi Áramlat ellen az angolszászok szervezték a szabotázst, és hogy a Nyugatnak nincs joga demokráciáról beszélni, és soha nem is volt joga hozzá. Vérfagyasztóan tanulságos Putyin ünnepi szájtépése, ha az ember nem tudná, hogy ki a beszélő, azt gondolhatná, hogy a Brüsszel ellen tizenharmadik éve szabadságharcoló orbánisták hányták rá az epéjüket a halódó Nyugatra.

Tehát. Péntek után szombat, szeptember után október, derűre ború, és már előre hideglelésem van attól, hogy az Idősek világnapja alkalmából, ami történetesen ma van, mi mindent fog magából kipréselni a saját maga hatása alá kerülő propagandagépezet, és az időseket is menetrend szerint kampányeszközként használó nemzetünk nagyjai. Nem, az nem elég, hogy több mint két hónap távollét után a megélhetési amnézia jeleit mutató nagyember tegnap becaplatott a rádiójába, és megnyugtatta a nyugdíjasokat, hogy ezután is aranyéletük lesz. Marad a 13. havi nyugdíjjal, állítólag inflációkövető nyugdíjemeléssel és ha a növekedés meghaladja a 3,5 százalékot, akkor nyugdíjprémiummal. Hogy finoman fogalmazzak, én nem vennék mérget arra, amit beszélt. Egyrészt azért, mert aki azt állítja, hogy az egyébként létező gazdasági természetű válság ellen nemzeti konzultációval lehet felvenni a harcot (korábban ingyenes parkolással harcolt a koronavírus-járvány ellen), azt nem a nyugdíjasok sorsa érdekli, hanem a bukás megúszása.

Másrészt bármennyire közhelyes is, ahogy kutyából nem lesz szalonna (vagy ha lesz, akkor abból én nem kérek), abból sem lesz élhető ország, hogy a tizenharmadik éve uralkodó politikai elit azt sugdossa a magyar emberek fülébe kétharmadokon átívelően, amit azok hallani szeretnének. Apokalipszis viszont lehet. Ezt látjuk most. Bár az is igaz, hogy a mértékadó, független sajtó azt írja, hogy szó nincs magyar államcsődről, de azért nagyon kéne a kemény deviza, és a kórházak rendszeresen csúsznak a számláik kifizetésével. Meg hogy a forintbevétel világbajnok infláció idején hasít, tehát a fideszes államnak nyilvánvalóan nincsenek likviditási problémái, de azért a fideszes állam megszorításokra kényszerül. Meg hogy a devizatartalék nem túl nagy, de nem is kritikusan alacsony, és hát az államadósság magas, de fel sem merül, hogy Magyarország ne tudná vagy akarná fizetni a lejáró adósságait, ami ugye konkrétan az államcsődöt jelentené.

Ennek rendkívüli módon örülök, bár azt nem egészen értem, hogy a világmindenség történetének legsikeresebb kormányzati évtizede után (gyorsnaszád és zászlóshajó) egyáltalán hogy jön ide az államcsőd, amiről amúgy szó nincs. Azt viszont látom és hallom,  hogy ugyanazok a rossz arcok, akik nemrég még kiröhögték a halódó Nyugatot, a mérsékelt fogyasztásra és válságra készülő európai kormányokat, és a hatalmas egójukon átesve gúnyolódtak a három pulóverben éhenfagyásnak indult német kisnyugdíjasokon és azon, hogy kinek mit intézett a kormánya, most valahogy egymást túllicitálva apokaliptikus jövőt festenek az országgal kapcsolatban.

Ha jól értelmezem, akkor most válik láthatóvá az, amiért évek óta tépjük a szánkat mi is, mások is. Államcsőd ide vagy oda. Egy végtelenül dilettáns, romlott, erkölcstelen társaság vezeti az országot, amelyik kormányzás helyett végigkommunikált és propagandaplakátokon végiguszított több mint egy évtizedet, ami nyilvánvalóan működött, hiszen a kivételes nemzetközi gazdasági konjunktúra, meg a brutális mennyiségű uniós forrás kitakarta a nagytotált a propagandával ájultra zsibbasztott néptömegek elől. Akik mindig megkapták, amit hallani akartak, egyet léphettek is közben előre, miközben a kizsákmányolóik nyolcvanhármat léptek ugyanennyi idő alatt. Most viszont most van. Beütött az IGAZI bazmeg, és azonnal kilóg a korrupt semmihez nem értés szőrös lába a Rogán-konyhából. 12 éven keresztül nem bírtak értelmes, a közérdeket és a közjót szolgáló gazdaságpolitikát csinálni, úgyhogy szerintem nem most fogják elkezdeni. Aki a két hónap közpénzszolgálati száműzetés után előkerült nagyember populista igehirdetését hallotta tegnap, az meggyőződhetett erről: most is csak azzal vannak elfoglalva, hogy kommunikációs szőnyegbombázással, brüsszelezve és hatszáz évre visszamenőleg gyurcsányozva másokra kenjék az évtizedes nemkormányázással kapcsolatos bűneiket.

Ezért van az, hogy a Varga nevű pénzügyminiszter egyre sötétebb helyzetelemzései után a gazdaságfejlesztésért felelős miniszter és jegybank-szökevény is sivalkodásnak indult, és ő is megtalálta a szótárban a recesszió szót. Rájött, hogy jövőre már több pénzbe kerülhet a magyar cégeknek az energia, mint a dolgozók bérei, pedig a kisvállalati szektorban a vállalatok harmada már most sem tudja fenntartani a normál működését, eltemette a versenyképtelen, káoszba fulladt Európát, szidta a szankciókat és az európai szolidaritás hiánya fölött hepciáskodott. Sajnos a szankciók okairól egy büdös szót nem ejtett, és arról sem, hogy az EU legnagyobb inflációja már a háború előtt fél évvel is a magyar volt. Arra jutott, hogy akinek több pénze van, az jobban megerősítheti a vállalatait, akinek olcsóbb az energiája, az versenyelőnyre tehet szert, ahol pedig kisebb az energiaintenzív iparágak súlya, az jobban kijöhet a válságból. Ergo jól jár Németország, de még a most a mienknél is nagyobb inflációt produkáló Baltikum is, ahol a fiatal programozók odacsábítására költöttek nagyon sokat az energiaintenzív szektorok helyett. A gazdasági zseni szerint ebből nem az következik, hogy talán valamit másképp kellene csinálni, hanem hogy rohadjanak meg a gazdagok, akik nem szolidárisak velünk: „Hol van itt a szolidaritás, az európai közös megoldás? Németország önti a pénzt a vállalataira, a többiek meg pusztuljanak meg, erről nem beszélünk, csak az újabb szankciókról…”

Ez egyszerűen zseniális: a kontraszelekció, az erkölcstelenség, a korrupció oltárán visítunk, és hiányoljuk az európai szolidaritást. Mi, az erős, szuverén nemzetállam, amelyik kevesebb Európát akar, amelyik nem tűri, hogy neki megmondják, amelyik évek óta és most is egyedüliként fekszik keresztbe az európai egységnek, a közös európai döntéseknek. Fikázzuk azokat, akik az informatikába, az alacsony energiaigényű szektorokba fektették azt a pénzt, amit mi stadionokba, akkumulátorgyárak idecsábításába vagy a NER-oligarchia feltőkésítésébe. Igen, bazmeg, akinek több pénze van, az jobban megerősítheti a vállalatait, de nekünk nincs pénzünk, mert a kormány elverte baromságokra és saját magára. Igen, akinek olcsóbb az energiája, az versenyelőnyre tehet szert, de mi berendezkedtünk a háborús bűnös olcsó energiájára, komplett energiaintenzív iparágakat építettünk az olcsó orosz energiára, vagyis úgy jövünk ki a válságból, ahogy belementünk: letolt gatyával. De addig is mit látunk? Ahogy a nagymártonok kormánya a magyarok akaratára hivatkozva próbálja menteni a bőrét, és azzal a hazugsággal mosdatja magát és keni szét a saját felelősségét, hogy Európa haldoklik, és minden bajunkról KIZÁRÓLAG a külső körülmények tehetnek. Ameddig a magyarok akaratára hivatkozva most is csak a saját érdekeiket védik, és másokra próbálják kenni, hogy nemzetállami hatáskörben szétsarcolják az embereket (pl. az áramfelhasználásra kiszabott, semmivel nem magyarázható brutális rendszerhasználati díjakkal), addig Brüsszel szerez pénzt a rezsiszámlák kifizetésére, és megoldja, hogy a rászorulóknak se kelljen beledögleni abba, hogy egy elmebeteg területrabló háborút indított. Szolidaritás? Milyen szolidaritás? Magyarországon semmiféle szolidaritás nem érvényesül, nagymártonéknak eszük ágában sincs a gazdagokat, a legnagyobb profittal dolgozó oligarcháikat bevonni a közteherviselésbe. Akkor mit is kér számon az EU-n ez a kontraszelektált nyomorult? Németország jobban jár, a többiek meg pusztuljanak? Hogy mi van? Nem úgy volt, hogy Németországnak harangoztak? Most akkor nem fognak éhenfagyni a rohadékok? Eddig az volt a duma, hogy mi Vlagyimir olcsó energiájának hála jól járunk, miközben a németek már ki is haltak, mert kinek mit intézett, és még a férfiaknak is szülniük kell? Akkor most mégsem? Mindegy is, majd a nemzeti konzultáció. Majd az kihúz a szarból.

Címlap: Matolcsy György a Magyar Nemzeti Bank akkori és jelenlegi elnöke, valamint Nagy Márton, az MNB akkori alelnöke az Országgyűlés 2015. november 4-i plenáris ülésén. (Fotó: Kovács Attila/MTI)

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!

Tovább