Május 11,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

Hacsaknem Blog


Az emberarc senkit ne tévesszen meg

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 536,317 forint, még hiányzik 2,463,683 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

A pedagógusokat nem lehet eléggé megfizetni

– ezt mondta Navracsics Tibor, az uniós pénzek hazahozásáért felelős (egyik) megbízottja az ő főnökének szombaton, a Dobozy Kúria előtt, a kötcsei polgári összeborulás helyszínén, ahol párt- és elvtársaival ellentétben viszonylag emberi hangot ütött meg az ott lábatlankodó független sajtó képviselőivel, akiknek a kérdéseire párt- és elvtársaival ellentétben emberszabásúakhoz méltó válaszokat adott. Arra gondoltam, hogy ma, amikor a pedagógusok – ahelyett, hogy azzal foglalkoznának, ami a feladatuk – éppen a gördülő sztrájk előkészítését kezdik el, mert nem hagyott más választást számukra Navracsics és társai kormánya, beszéljük meg ezt a nem túl bővített mondatát a területfejlesztési miniszternek.

Akit Hadházy Ákos a minap az egyik leggerinctelenebb fideszesnek nevezett. Bár olyan nagyon eleve sem tudtam volna vitába szállni ezzel a diagnózissal, ez a fideszes szájból borzasztóan hangzó kijelentés végérvényesen a helyére tette bennem a dolgot: igen, Navracsics Tibor határozottan az egyik leggerinctelenebb fideszes. Sok minden miatt, de például azért, mert miután a pártja felfoghatatlan hazugságokkal vádolta az ellenzéket a választási kampányban, most, az újabb kétharmad birtokában – miközben a kormánya természetesen folytatja az önkormányzatok kivéreztetését -, a brüsszeli pénzekért térden csúszva, a látszat kedvéért a minap meghívott három ELLENZÉKI polgármestert, hogy elbábozza a jelenlétükben, mekkora demokrácia van és itt az ellenzéknek érdemi beleszólása van az uniós források elköltésébe. És igen azért is, mert miközben Navracsics Tibor egy rendkívül intelligens ember, aki tökéletesen tisztában van azzal, hogy hova vezette és hova vezeti a pártja az országot (olykor ő maga is hangot adott ennek, amiért éppen a párt- és elvtársai álltak bele a legjobban), de ez sem volt elég ahhoz, hogy a jobb meggyőződését ne kukázza ki pozícióért, miniszterségért, a főnöke és moszkovita autokráciájának szolgálatáért.

Az úgy történt, hogy a választási feketekampány idején, amikor még nem volt teljesen egyértelmű, hogy mekkora világraszóló győzelmet aratnak majd április 3-án, Navracsics Tibor pártja válogatott rágalmakkal, vádakkal és egészen primitív minősítésekkel támadta a már akkor is jogosan (12 év után engedje meg a világ, hogy jogosan) elégedetlen pedagógusokat, a rossz emlékű Kásler Miklóstól Gulyás Gergelyig pártaktivizmussal vádolták őket (hogy Parragh László ízléstelenkedését már ne is említsem), és nem tartották illendőnek, hogy háború idején, választási kampány idején a hülye követeléseikkel rontsák az állampárt választási esélyeit. Aztán amint megnyerték a választást, és kiderült, hogy a tanárok kizsigerelt, reménytelen helyzete nem oldódott meg magától, elkezdtek (és azóta is ezt szajkózzák) Brüsszelre mutogatni. Ők természetesen szeretnék a pedagógusok bérét megemelni, de Brüsszel és a Brüsszelben áskálódó baloldal ennek keresztbe fekszik. És akkor ilyen előzmények után, meg olyan előzmények után, hogy a saját hülyének nézésük ellen tiltakozó pedagógusokat kirúgással fenyeget és ki is rúgat a fideszes zsoldban önkényeskedő oktatási kormányzat, megérkezik az egyik leggerinctelenebb emberarcú fideszes a kötcsei piknikre, ahol utalva arra, hogy az uniós források felszabadításáról szóló tárgyalás egyik vállalása az, hogy a pedagógusok bérét a mindenkori átlagbérhez igazítják, azt mondja:

A pedagógusokat nem lehet eléggé megfizetni.

Az egyik leggerinctelenebb emberarcú fideszes azt is mondja, hogy ő reméli, megfelelnek a magyar kormány vallalásai az Európai Bizottságnak például a közbeszerzési integritási hatóság esetében is, amelynek tagjaira nyílt pályázatot terveznek kiírni. Most akkor hagyjuk ezt a korrupciót közbeszerzési integritásként eufemizáló vicchatóságot, bármilyen magasan repül a labda, amit le lehetne naponta csapni. Tudniillik azt, hogy ha Magyarországot ideológiai alapon akarja kivéreztetni a pokolian gonosz Brüsszel (úgy értik, ezzel házalnak időtlen idők óta, hogy azért, mert védik a családokat és az óvodásokat is a nemváltó műtétektől, és az üldözött kereszténység védőbástyájának nevezték ki magukat, stb.), akkor nyilván semmiféle közbeszerzési integritást korrupciót üldöző hatóságra nem lenne szükség, hiszen a magyar kormány hírből nem ismeri a korrupciót, nemhogy ő maga korrupt lenne.

Maradjunk meg ennél az alig bővített mondatnál, miszerint a pedagógusokat nem lehet eléggé megfizetni. Jó, azért a Vodafone-t akármekkora gazdasági összeroppanás idején meg lehet vásárolni, meg ugye a határvadászok kezdő pedagógusokénál magasabb bérét sem helyénvaló összehasonlítani az európai viszonylatban szégyenletesen, bűnösen alacsony pedagógusbérekkel. Nagyokat mondani viszont lehet, az semmibe nem kerül. Valóban nem lehet eléggé megfizetni a pedagógusokat, ezért nem is fizetik meg őket, de még csak meg sem próbálják megfizetni őket. Pláne, hogy semmi sem elég nekik, hálátlanok, holott összetehetnék a kezüket, amiért nyáron hónapokig lógathatják a lábukat. Akkor meg minek bajlódni a fizetésemelésükkel, nem? Csak kár lenne beléjük. A propagandával elkábított szavazóik füleinek viszont jól hangzik. Pláne egy ilyen emberarcú ember szájából, mint Navracsics Tibor. Aki vitathatatlanul intelligens ember is, ezért pontosan tudja, hogy mennyire pofátlanul cinikus az, amit mond. Hogy tanárcsaládból származik és ezt el is mondja, nem felmentés, hanem súlyosbító körülmény az ő esetében. Tudja, mert minden bizonnyal látta, hogy bár nem lehet eléggé megfizetni a pedagógusokat, vannak azért hanyatló országok ott a bűnös nyugaton, sőt, a régióban is, ahol azért csak sikerült. Miközben az ő főnöke 12 évig pávatáncolt és a hatalma megerősítésén kívül semmi más nem érdekelte, máshol sikerült megugrani, hogy a tanárok bérét érdemben a mindenkori átlagbérhez igazítsák. Például a baráti Lengyelországban, ahol a legsikeresebb oktatási reformokat hajtották végre a térségben, és ahol ennek az egyik legfontosabb ismérve éppen az oktatási szektor kiemelkedő átlagbére. Amivel szemben Magyarországon a pedagógusok az országos átlagbér 66-75 százalékát keresik meg úgy, hogy miközben a térség országaiban a bérek fokozatosan emelkednek a magasabb fokú oktatási szinteken, addig itt szinte egyáltalán nem.

Ezek után Navracsics Tibor, pártja kétharmados kormányzásának tizenharmadik évében bánatos kutyafejet imitálva azt mondja, hogy nem lehet eléggé megfizetni a tanárokat. Pont a tanárokat nem lehet eléggé. Egy csomó mindenre viszont Brüsszel nélkül is jut pénz. Ha beledöglünk is. Határvadász majomparádéra, a Vodafone-ra, futballra és stadionra mindig, Rákay Philip 4 (?) milliárdos művészi önmegvalósítására, a hatvanpusztai luxusbunker komplett napelemesítésére, hittanoktatásra, vallási szekták politikai propagandájának finanszírozására, megafonos, cöfögő lejárató hadseregekre, Rogán Antal összes feleségére, megemelt miniszterelnöki fizetésre, Lázár földesúr ménesbirtokára, hogy csak egy párat említsünk az elmúlt évtized felsorolhatatlan bűncselekményeinek pénzszórásainak sorából.

Nem tudom, hogy meddig gördül ezúttal a pedagógusok sztrájkja, de ha olvasták, látták, hallották Navracsics Tibor szónoklatát (a főnökét hagyjuk inkább), és ha nem, akkor is, remélhetőleg pontosan értették: EU-s pénz ide vagy oda, a béremelést elfelejthetik. A Brüsszelre mutogatás egy újabb hazugság, szemfényvesztés, időhúzás, megúszási kísérlet a kormány részéről. A dolog végtelenül egyszerű: 2010 óta Magyarország sokezermilliárdnyi uniós támogatást kapott, nem volt háború, nem voltak magasak az energiaárak, mégsem futotta a tanárok béremelésére. Márpedig ha az elmúlt 100 év legjobb 10 éve után EU-s pénzekből akarnak tanári fizetéseket emelni, holott állítólag a pedagógusokat nem lehet eléggé megfizetni, akkor szerintem ez azt jelenti, amit jelent: minden marad a régiben. Navracsics emberarca senkit ne tévesszen meg. Nagy baj lenne, ha ezek után még lenne megalázott pedagógusok, aki ennek bedől.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.