Jött Lázár János, leállhatnak a több milliárd forintért előkészített állami beruházások, Budapest szinte mindent elveszíthet – jelent meg ma reggel a Népszavában. A kijelentés nem túlzó, hiszen miután Lázár Jánost megbízta Orbán azzal, hogy legyen ő az építési miniszter, lényegében minden komolyabb beruházást felül tud vizsgálni és akár annak leállításáról is dönthet. Ezek nem túl meglepő módon leginkább Budapestet érintenék, hiszen ez az a város, amelyet Orbán azóta büntet, amióta ellenzéki városvezetőt választott magának. Nem elég, hogy milliárdokkal vágta meg a költségvetésüket, nem elég, hogy a csőd szélére sodorta a fővárost, most még egyfajta kegyelemdöfésként a fontosabb beruházásokat is elvehetik Budapesttől.
Ezek azok a beruházások, amelyek a Népszava információ szerint veszélyben vannak. De ezek mellett a HÉV vonala és szerelvények felújítása is veszélybe került, amelyet a városlakók talán a legjobban vártak. Uniós pénzekből kívánták finanszírozni ezt a felújítást, de sikerült kicsúszni a határidőből, ezért még ha a magyar kormány hozzá is jutna idővel az uniós forrásokhoz, már akkor sem tudná ezekből fizetni a HÉV vonalak felújítását. Orbán eléri, hogy büntetésként visszalöki a fővárost az 50-es évek színvonalára, amelynek levét közel 2 millió ember fogja meginni. Lázár pedig van annyira gerinctelen, hogy gond nélkül kivéreztesse a fővárost.
Noha valamiért sokan hiszik, hogy Lázár János egy mennyire jópofa, intelligens ember, aki még akár Orbán helyét is megszerezheti, ha bármi történne a vezérrel, de be kellene látni, hogy aki olyan magas pozíciókat tölt be a NER-ben, mint Lázár János, az egy erkölcstelen, gerinctelen, mindenre képes politikus. Teljesen mindegy, hogy mennyire intelligens, vagy mennyire ügyesen képes szónokolni, ez nem változtat az emberi minőségén és viselkedésén. Most is tökéletesen bizonyítja, hogy ha kell, akkor bármire képes a párt érdekében. Elég csak megnézni, hogy mióta pofáznak már a dél-budai centrumkórház felépítéséről, ehhez képest most benyögik, hogy leállnak még az előkészítő munkálatok is? Az más kérdés, hogy talán szükség sem lenne erre a kórházra, de ha már azzal kampányoltak, akkor csak illett volna valamit tenni a fejlesztés érdekében.
A kormány a válságra hivatkozik azzal kapcsolatban, hogy miért van most szükség egyes beruházások leállítására, vagy szüneteltetésére. A gond csak az, hogy ameddig nem lesz centrumkórház, vagy HÉV felújítás, addig nem volt semmiféle probléma a mezőhegyesi ménesbirtok beruházásával. Épp nemrégiben kaptak 1 milliárd forintot a fejlesztők, hogy hozzanak létre bemutatótermeket, kocsiszínt és egyéb nyalánkságokat. Van tehát, amire van pénz, csak épp nem a fővárosban, ahol a legtöbben élnek, hiszen volt pofájuk az ellenzékre szavazni. Elképesztő károkat okoznak most Budapestnek, amely károkat nem lehet majd kijavítani a közeljövőben. Éveket, évtizedeket veszít el a főváros, amely meg fog látszani a jövőben. Ameddig Bécs, vagy Prága folyamatosan fejlődik, addig Budapesten maximum templomok és stadionok épülnek.
Az úthálózat nem javul, a csatornázás nem fejlődik, a lakások hőszigetelése mit sem változott, ahogy közparkok sem nőttek ki hirtelen a földből. Minden olyan döntés, amely élhetőbbé, szebbé tehetné Budapestet, most épp elhalasztásra kerül. A vidék eközben épül és szépül, hiszen a kormánytagok többsége onnan származik, és egyébként is, saját körzeteikben meg tudták nyerni a választók szavazatait, ellentétben a fővárossal. A vidék tehát megérdemli a folyamatos állami támogatásokat és fejlesztéseket. Budapest rohadjon csak le és térjen vissza a múltba azért, mert Karácsony Gergely a főpolgármester. Olyan károkat okoznak most, amelyek nem jóvátehetőek akkor sem, ha majd a főváros lakói esetleg leváltják Karácsony Gergelyt egy Fidesz-hű pártkatonára, hiszen a korábbi pusztításnak örökre nyomai lesznek, ezért lemaradásunk a régió fővárosaihoz képest tovább fog növekedni. Bécs eddig sem volt már belátható közelségben, ezt követően pedig még annyira sem lesz közel, mint amennyire volt.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.