Október 13,  Vasárnap
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


Most komolyan ez a legnagyobb probléma?

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 557,944 forint, még hiányzik 2,442,056 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Véget ért a per: a Kúria kimondta, hogy a Népszava karikatúrája a keresztény közösségeket sérti – áll a vasarnap.hu oldalának főcímében. Ezzel kapcsolatosan a KDNP-s Vejkey Imrét kérdezték meg, aki perre vitte azt az ügyet, amely véleményem szerint nevetséges, hogy a XXI-ik században egyáltalán felmerülhet. Történt ugyanis, hogy a Népszava karikaturistája kifigurázta Müller Cecíliát, aki a covid idején megpróbálta elhitetni, hogy minden a covid miatt elhalálozott embernek valamilyen alapbetegsége volt. Ide tartozott lényegében mindenféle megbetegedés, a lúdtalptól kezdve az alkoholizmusig, ezért érthető, hogy sokan viccet csináltak Müller kijelentéseiből. A karikaturista – akit a MÚOSZ ezért a rajzért ki is tüntetett – pedig nem tett mást, mint pont ezt a kijelentést helyezte érdekes köntösbe.

A karikatúrán egy keresztre feszített Jézus látható, aki előtt Müller Cecília egy pulpituson csak annyit mond, hogy alapbetegsége függőséget okozott. Nem mondom, hogy mindenkinek nevetnie kell ezen a viccen, nyilván vannak olyanok, akik ezt nem vélték viccesnek, de hol tartunk, ha emiatt valaki a bírósághoz fordul? Mert mégis kit sértett meg ez a rajz? Jézus vélhetően nem háborodott fel ezen, hiszen ha élt is ilyen nevű ember valaha a mai Izrael területén, akkor sem hiszem, hogy most letekintene a mennyből és csúnyán nézne a szerzőre. Mindenkinek joga abban hinni, amiben csak akar, ameddig ez nem sérti mások jogait. A keresztény, a zsidó, vagy a muszlim ember abban hisz, amiben szeretne, vallásszabadság van ma Magyarországon.

Az más kérdés, hogy lehet-e viccelődni a valláson, noha szerintem lehet, hiszen aki ezt nem képes elfogadni, azzal valami probléma lehet. Itt ugyanis nem a hívekből csinált viccet a szerző, nem őket figurázta ki, hanem azt a Müller Cecíliát, aki bizonyította, hogy nem rendelkezik megfelelő szaktudással, de Orbán mégis jó ötletnek gondolta őt kitolni a nyilvánosság elé és úgy beállítani, mint egy aranyos nagymamát. A terv nem vált be, és érthető módon kifigurázták. Lehet, hogy ezt Müller nem szerette – nem is kell ezt szeretnie -, de közszereplővé vált, így pedig kénytelen volt elfogadni, hogy mások véleményt formálnak vele kapcsolatban.

De itt nem az a téma, hogy Müller feljelentette volna a lapot – esélye sem lett volna nyerni persze -, hanem arról, hogy egy parlamenti képviselő a bírósághoz fordult azért, mert egy nem bizonyítható személyt valaki megsértett. Olyan ez, mintha valaki a bírósághoz fordulna, mert valaki viccet csinált Harry Potterből, egyszerűen fel nem foghatom, hogy valaki ezen képes felháborodni. De Vejkey most büszke magára, hiszen a végső döntés az, miszerint a Népszava karikatúrája megsértette a keresztény közösségeket. Kérdés, hogy ezt egy bíróság miként dönti el? Megkérdezett pár millió magyar hívet, hogy mit is gondolnak a rajzról?

Vasarnap.hu: Nyugat-Európában voltak hasonló esetek. Korunkban miért lehet gúny tárgya a keresztény hit?

Vejkey: Azért, mert egyesek semmibe veszik a keresztény közösségnek az érzelmeit, és provokálnak bennünket, hívőket. Gondoljunk csak arra, hogy a Nemzetközi Újságíró Szövetség és a Magyar Újságírók Országos Szövetsége kitüntetést adott Pápai Gábornak éppen erre, a vitatott karikatúrájáért.

Mi más ez, ha nem bosszantás? Engem pedig a Nemzetközi Újságíró Szövetség központjában, Genfben két-három hónapig szégyenfalra tűztek. Mondván, hogy én vagyok az, aki akadályozza a szólásszabadságot – azzal, hogy kiálltam Jézus Krisztus mellett.

Vejkey kiállt Jézus Krisztus mellett, egy olyan valaki mellett, akinek a létezését sem tudták bizonyítani a mai napig. Ez mennyire normális egy felvilágosult, modern, európai ország parlamentjének egyik képviselőjétől? Neki a magyarok többségét kellene képviselnie például akkor, amikor sárba tiporják a jogaikat, meglopják őket, vagy teljesen hülyének nézik őket. Nem ilyen, embert nem érdeklő ügyekben kellene energiát és pénzt beleölni a harcba, hanem olyan esetekben kellene kiállni a szavazókért, amelyek valóban számítanak. De nem, ők inkább csak olyan kérdésekben szólalnak fel, amelyek nem osztanak, vagy szoroznak és semmilyen módon nem befolyásolják az életünket.

Vejkey megtehetné, hogy legközelebb a bizonyítottan létező magyar emberek érdekeiért áll ki. Jó lenne, ha mindenki csatlakozna végre a XXI-ik századhoz és felfogná, hogy a kereszténység már nem egy államvallás, és nem kötelező hinni egy Istenben. Ma már léteznek a tudományok, egy sor korábban megmagyarázhatatlan dologra van már magyarázat, és noha hinni ettől függetlenül továbbra is szabadon lehet, ezt a hitet nem kellene másokra is ráerőszakolni. Orbán viszont mást sem tesz, mint mesterségesen újra egy keresztény államot hoz létre, ahol az egyház egyre nagyobb vagyont és hatalmat kap a magyar emberek kárára. Inkább ezzel kellene valamit kezdeni, nem pedig azzal foglalkozni, hogy egy rajz kinek az érzéseit sértette.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.