Napsugaras, madárfüttyös, virágpollenes szép reggelt kívánok mindenkinek! Nincs is jobb annál, mint amikor az ember szembesül a magyar kormánytagok semmihez nem fogható képességeivel. Orbán Viktor disznókörömből pálinkázva is remekül átlátja, ki mellé kell állnia. Arra még nem jött rá, hogy inkább átok az ő kiállása, mintsem áldás. Mostanában bárki oldalán beszállt a kampányba, az illető garantáltan elbukott. Most aztán itt áll egy bukott Trumppal, aki újabban az amerikai szülők jogát óhajtja megvédeni attól, hogy a gyerekeiket csak úgy mindenféle gender-ideológiákra oktassák, netán átoperálják őket váratlanul. A 76 éves Trump mindenképpen le akarja birkózni a 78 éves Bident – hogy mi módon, az nem teljesen világos, mert még van pár év a következő elnökválasztásig -, ehhez pedig a magyar propaganda jól bevált eszközeit óhajtja felhasználni. Sok szerencsét neki! Aztán itt van a frissen megbukott szlovén cimbora, Janez Janša is. Hiába küzdöttek vállt vállhoz vetve Orbánnal, hogy már néha az volt az ember érzése, Szlovénia miniszterelnöke is Orbán akarna lenni. Nem kizárt egyébként, hogy a szlovén szavazók is valami ilyesmit éreztek, mert lényegében kiborították Janez Janšát a hatalomból. Talán úgy vannak vele, hogy más országok ne ugassanak bele az ő nemzeti identitásukba. Vagy egyszerűen elegük lett a disznóságokból, mégis inkább demokráciát és európai életet akarnak. Megértem, és egyben irigylem őket. Végül pedig itt volt a nagy reménység, Marine Le Pen, aki még néhány milliárd forint magyar hitelt is kapott, hogy jobban hasítson a franciaországi választásokon, de neki sem sikerült beváltani az orbáni reményeket. A franciák is inkább maradnak középen, nem csábítja őket annyira a szélsőjobbos ösvény. Sehol máshol nem vált be a propagandadiktatúra, csak nálunk. De itt aztán nagyon.
Orbán Viktor különleges képességeihez csak Varga Judité mérhető, mert az igazság ügyének az ő minisztere nem csak focizni, hegedülni és zongorálni tud, hanem jósolni is. A héten várható az Európai Bizottság levele a jogállamisági szankciókról, erre Varga Judit már válaszolt is a Facebookon, holott azt sem tudja, mi lesz benne:
Látatlanban nehéz válaszolni egy levélre, de pár dolgot már most leszögezhetünk: nem fogunk engedni a nyomásnak, Magyarország nem fog fegyvereket szállítani és katonákat küldeni Ukrajnába. Nem fogjuk hagyni, hogy az energiaszankciókkal a magyar családok fizessék meg a háború árát. Továbbá gender-ügyben sem fogunk engedni, ha gyermekeink védelméről, neveléséről van szó!
Nekünk Magyarország az első!
Akkor ez meg is oldódott, mert az a levél a jogállamiság helyreállításáról és a korrupció felszámolásáról fog szólni, ehhez aligha kell jóstehetség. Varga Judit egészen nyugodtan harcolhat tovább az ovisok nemátalakító műtétje ellen, és hazudhatja azt, hogy majd a szlovák, román, francia, osztrák, litván családok fizetik meg a háború árát, mimagyarok nem. Közben meg de. Mindenki. Csak ezt a jó magyar kormánynak sikerült úgy megoldania, hogy miközben a magyar társadalom, a civilek óriási erőfeszítéseket tesznek azért, hogy segítsenek a háború elől menekülő embereken, Európa lakóinak a magyarokról mégis a diktatúra, Putyinbérenc, az uniós szolidaritást és összefogást telibe szaró, önző, gyáva ország képe ég be a tudatába. Köszönhetően az örökös miniszterelnöknek és brigádjának.
Ebbe a brigádba tartozik Szentkirályi Alexandra, aki a kormányinfón szokott ott ácsorogni a dobogón. Ő azt írta a közösségi oldalára (biztosan Novák Katalin méltóságán aluli már az ilyesmi):
Az év eleji 5 százalékos növekedést nyáron egy újabb, 2-3 százalékos nyugdíjemelés követheti. Nem hagyjuk, hogy a magyar emberek, nyugdíjasok fizessék meg a háború árát.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.