Október 7,  Hétfő
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


Iskolai erőszakból iskolán kívüli erőszak lesz

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 192,860 forint, még hiányzik 2,807,140 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Szép estét mindenkinek! Tegyük félre egy kicsit a koronovírust, mert úgy hiszem, hogy már mindenkinek elege van belőle. Beszéljünk egy kicsit az iskolaőrségről és annak eredményeiről. A 444 egy cikkben összefoglalta azt, amit eddig lehet tudni annak sikerességéről, noha abban semmi olyan nem szerepelt, amire nem lehetett volna számítani már annak bevezetése idején. Ugyan az iskolaőröknek egyes helyeken van valamiféle elrettentő szerepük, de a problémát nem oldják meg, hiszen ezen viták, verekedések és támadások nem oldhatóak meg csupán azzal, ha egy iskolaőr oldalép és megállítja az elkövetőt. Minden hasonló esetnek megvan a magyarázata, a háttérben meghúzódó – ezúttal nem Gyurcsány-szál – és sokszor mélyen gyökerező probléma. Ez a probléma lehet frusztráció, gondok a családban vagy magukkal hozott viselkedészavarok. Ezek egyikét sem tudja egy iskolaőr megoldani, de nem is ez a feladatuk.

Ezeket a problémákat akkor lehetne megoldani, de legalábbis lehetne javítani a helyzeten, ha egy iskolapszichológus, az osztályfőnök és adott esetben egy családsegítő is tevékenykedne az adott ügyekben. Ezek a szakemberek megtalálhatnák az agresszió kiváltóját, megpróbálhatnának segítséget nyújtani, ami hosszú távon akár megoldást is hozhat. Igen ám, de ehhez pénzügyi forrásokra és szakemberekre is szükség lenne, nem beszélve a logisztikáról és egy jól kidolgozott tervről. Mégis csak egyszerűbb egy volt rendőrt beöltöztetni iskolaőr egyenruhába, hogy aztán ő intézkedjen. Olcsóbb, nem kell szakembereket külön kiképezni, nem kell a stratégiával és a logisztikával törődni. És még csak azt sem lehet mondani, hogy nincs látszatja a dolognak, hiszen több ember elmondása szerint is kezd kiszorulni az iskola falai közül az erőszak egyes helyeken.

Csak hogy attól még, hogy az erőszak kiszorul, nem azt jelenti hogy el is tűnik. A kiszorulás azt jelenti, hogy más helyekre tevődik át, ahol talán még veszélyesebbek is az ilyen esetek, hiszen egy buszmegállóban vagy egy parkolóban nincsenek ott a diáktársak vagy a tanárok, hogy egy esetleges konfliktus idején a megtámadott fél segítségére siessenek. Egy támadás sokkal súlyosabbá fajulhat, hiszen ha nincs ott, aki határt szabjon ezeknek, akkor addig tart, ameddig a támadó úgy nem gondolja, hogy elérte a célját. Nem beszélhetünk – még – halálos verekedésről vagy öngyilkosságba torkolló bullyingról, de nem kizárható, hogy a közeljövőben ez is elő fog fordulni. Ez nem az iskolaőrök hibája, hanem azoké, akik csak a látszatmegoldást tartják fontosnak, de a gyermekek valódi védelmét már nem.

Arról nem is beszélve, hogy a rendőrség is több alkalommal avatkozik bele olyan ügyekbe, ahol semmi keresnivalójuk sem lenne, mindezt azért, mert felülről eredményeket várnak. Az eredmény pedig a rendőrségi ügyet jelenti, hiszen akkor kapta meg egy támadó a méltó büntetését, ha kiszabnak rá valamit. Hogy itt gyermekekről beszélünk, akiknek a hátralévő életét pecsételheti meg egy ilyen ügy? Nem számít, csak az számít, hogy a hatalom elhitesse az egyszerűen gondolkodókkal azt, hogy a probléma meg van oldva, az iskolai erőszak megszűnt. Nem lesz megoldva a probléma, hiszen az iskolai erőszak nem fog megszűnni csak azért, mert egy csapat egyenruhás egyén megfenyíti őket. Lehet, hogy ezentúl nem iskolai, hanem iskolán kívüli erőszakról beszélhetünk majd, de ez mégis mennyivel jobb? Kontrollálatlan körülmények között kerülhetnek veszélybe gyermekeink. Valóban nagyszerű megoldás ez.

Mai cikkeink:

Lábjegyzet a korcs demokráciához

Mi mindent jobban tudunk, de legalább nem vagyunk hajlandóak fizetni sem a munkáért 

Ez már több, mint beteges

Párhuzamosak ha találkoznak 

A selejttel is kell csinálni valamit 

Egy fotónyi nyomorúság

Valahogy eltakarni a valóságot

Alábecsülni a fiatalokat

Nyüszítenek, de már kevesen hiszik el a meséiket

Költők a föld alatt

Mai kiemelt kommentjeink:

Khm… emlékszem sztorikra, miszerint Kádár rendszeresen meglépett a testőrei elől egy-egy sakkpartira. Az meg személyes történet, hogy a Madách téren majdnem beleütköztem Horn Gyulába – meglepetésemben ráköszöntem, „Jó napot kívánok”, ő is jó napot kívánt, ment mindenki a dolgára – nézelődtem a testőrök után, de vagy nagyon jól álcázták magukat, vagy ott se voltak. Gyurcsány meg manapság is egyedül jár futni, Bajnai a miniszterelnökséggel együtt a testőrséget is „letette” – ez a szerencsétlen flótás meg golyóálló szerelésben, páncélozott kisbuszban retteg a népétől (már 14 évvel ezelőtt is abban pattan meg az Astoriától).(Glorianna)

Nem kétséges, hogy az idősotthonok remekül tudják majd használni az alvási apnoé ellen kifejlesztett légzéstámogató készülékeket. Az otthonokból kiszűrődő horkolás zaja több decibellel csökken majd.(György)

Gulyás (és a hasonszőrűek) nem csak az ellenük szólókat vetik meg. Megvetnek mindenkit, a híveiket is (erről szólt a Rogán banda 2 bitezése), azt hiszik a helyzetük/jogaik örökre kőbe vésettek. Nem tanultak sem Simicska, sem Ceausescu sorsából. Majd a börtönben fognak rájönni arra, kár volt a pillanatnyi előnyért kiszolgálni a zsarnokot. Lehet, én már nem érem meg, de Gulyás biztosan meg fogja.(Judit)

Amit ezek művelnek, az nem szólásszabadság, hanem uszítás! Aki pedig embertársai ellen uszít, azt még a jelenlegi alaptákolmány is büntetendő cselekedetnek tekinti. Nosza, tessék bíróság elé állítani ezeket a figurákat!(Virág)

A mai nap kommentje pedig Patyom Kinné:

A megnemszületettet védve harcolnak az élők ellen…

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.