December 3,  Kedd
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

VENDÉG


Magyarország – Szlovákia (foci, velem is megesik)

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 126,652 forint, még hiányzik 2,873,348 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Front volt tegnap, szarul viseltem, esett is (ttte, lehozta a konyha mennyezetéről a vakolatot), ezért a kazánház építését leszarva benn kókadoztam. Kíváncsiságom viszont néha végtelen tud lenni, így az egész magyar-szlovák meccset végignéztem. Fájdalmak közt, igen. Azt hiszem, én ’96-ban néztem utoljára meccset a tévében, depláne akárhol is.
Nagy kijelentések következnek.

Amikor a szurkolóink végigfütyülték a szlovák himnuszt, akkor én szégyelltem magam (szekunder szégyenérzet, tudod). Az a szomorú tényleg, hogy a szurkolók lesüllyedtek a labdarúgás színvonalára. Ilyet nem szabad, drágáim. Én értem, hogy még én is idősebb vagyok, mint a ma létező Szlovákia, csak ez le van szarva; ott is emberek laknak, és amely emberek nem lőnek rám, és még csak meg sem hajigálnak semmivel, ráadásul még kollégáim között is léteznek, azok az emberek nem érdemelnek ilyen hozzáállást. „A cseh, aki tud magyarul, na, az a szlovák” – írta kora este egy kollégám, és én akkor egy dupla jégert szerettem volna magamba fogadni kétszer, mert nem, ilyet sem szabad, akkora butaság. De végtelenül erőtlen az ember, ha csak zúdul, és zúdul. Mostanság márpedig zúdul, és nem nagyon látom a szégyenérzetet, a józan normalitást. Hogy öntelt álnemzeti beképzeltséggel még focimeccset sem lehet sem nyerni, sem pedig nyeretni, azt ezután megmutatta a következő 96 perc.

Az elején szerintem nagyon ott voltunk. Tolta a magyar csapat hátrafelé a szlovákot, a mi térfelünkön alig járt a labda; nyomtuk, azaz hát nyomták a fiúk nagyon (mégsem mi fociztunk ott mind, hanem csak ők), nadeszóval egészen úgy tűnt, hogy a magyar csapat diktál. Gól, na, az nem lett belőle, de ezt betudom annak, hogy akkor még a védekező szlovákok is frissek voltak.
Ami eléggé feltűnő volt, az az volt, hogy a szlovákok sokszor elcsúsztak, nem voltak rendben a passzaik, és a statikus játék volt rájuk jellemző, ami ugye olyan, hogy ha XY játékosuk éppen a B6 mezőn áll, akkor B6-ba kell neki passzolni, semmi előregondolkodás vagy ilyesmi. Ekkor nekem pisilnem kellett, és azzal a tudattal küzdöttem el magamat a nagy zöld mikrofonig, hogy ahhhh, ezt a meccset simán elvisszük.
Visszahanyatlok a fotelbe, és egy perc múlva jön egy rohadt szűken értelmezhető les, de nem is a lesen látszó ér a labdához, hanem a mieink közül valaki (én nem vagyok sportriporter, tökömtuggya a számokat vagy fejeket név szerint), kipattan, pattan egyet, Mak rácsűri, nabazmeg. 1:0 oda.
Bevallom őszintén, én ekkor kimentem a konyhába, kerestem egy tányért, és szeleteltem magamnak a megmaradt császárszalonnából, paradicsomból, paprikából, és kenyérből. Annyit szeleteltem, hogy jól is lakjak, úgyhogy üres maradt a hűtő, de ez már egy másik történet. Lenne, ha mindent elmesélnék, höhö.
Mire a szünetnek vége lett, még füstöltem is egyet a teraszon. Szépen világított a felhők mögött a Hold, és utáltam a fejfájást.

Beültem, zabáltam, szabadrúgás nekünk. Ha vitatom a lest, akkor vitatnom kell a szabadrúgás jogosságát is, én nem láttam semmit, de lehet, hogy csak a paradicsom miatt. Szoboszlai nagyon kimérte, tessenek csak megnézni a szeme mozgását. A meccs utáni nyilatkozata nem ment úgy, de hát nem kormányszóvivő az a gyerek, könyörgöm, hanem inkább egy tudatalatti ívszámoló: ide nézett, oda nézett, ide nézett, oda nézett, aztán rúgott, hibátlan-gyönyörű, bevarrta. Ez a dolga, nem a szövegelés, tíz pont. 1:1.

Berágtam egyszerre két csík szalonnát, ttte, én úgy izgultam, mint már régen.
Aztán elkezdődött a faszkivan.

A szlovákok már nem csúszkáltak, nem estek-keltek, hanem rohadt gyorsan rúgtak még egy gólt (Bozenik), aztán nagyon ügyesen őrizték az eredményt. Futkároztak is, a magyarok is futkároztak, de Dzsudzsák lőtt egy sorfalat, Kleinheisler a lófasztuggya, mire célzott, és mindeközben szedte a magyar csapat a levegőt fültől seggig akárhol, csak menjen neki valahol. Az van, hogy én sajnos 16 éve dohányzom, biztosan bele is fogok pusztulni gyötrelmes kínok közepette, de ezek a fiúk elvileg nem dohányoznak, mégis olyan egyformán reagálunk a futkározásra. Ugye egyik sem dohányzik, Rossi mester? Nem? Akkorbazmeg itt más van elbaszva.
Az utolsó húsz percben az M4-en közvetítő riporter volt a legoptimistább magyar játékos, köszönet a végtelen bizalomért, ezért jár neki a fizu, hát ezért jár. Amúgy ez milyen szar lehet, ott ülni az üvegkalitkában, lesni a bukást, és közben optimistáskodni, nehogy a VIP-páholy felhorgadjon. Nem lennék riporter, na.

Kész, vége, 2:1 a szlovákoknak. Hazai pályánkon, jól hallhatóan hangadó vezérszurkoló mellett. Most nem elemzem a magyar csapatra váró további küzdelmeket, mert ugye a szokott szűkszavúságom mindenek előtt, a lényeg annyi, hogy rossz helyen nőtt ki az a hülye akác megint, kész, ennyi.

Signore Rossi egészen belesimult a magyar nemzetthy atmoszférába, detélleg. „Ellenünk volt a bíró”. A spanyol sporttárs tényleg nem mindig volt egyértelmű, vagy kétszer én is felszisszentem, de bazmeg, Rossi, a meccseket továbbra is gólokra játsszák, és akciógólból a magyar csapat egészen pontosan 0:0-s eredményt ért el, míg a szlovákok alsó hangon is 1:0 eredménnyel zártak. A szlovák játékosok a végén is kaptak levegőt, a magyarok már a vége előtt sem. Dzsudzsák is mi a lófaszt keres még a válogatottban, azt én régóta nem értem, bár persze másnak ettől még megérheti. És hogy Baráth még a legvégén szerez magának egy pirosat a pofázásért, az egyszerűen kész.

Signore Rossi, és drága kedves magyarok, illetve sztrovacsekek.
2010 óta a főnök olyan 1000 milliárd forintot költött el focira. Ennek egy része létesítményeket (értsd már, bazmeg: stadionokat) jelentett, más része fodbalista fizetésekre ment el (ne nézz utána, mennyit keres havonta egy falábú NB1-es játékos, mert elvisz a szívbaj, szívkórház meg mind döglődik). Ezer milliárd, azaz egymilliószor egymillió forint 2019-ben annyit jelent, hogy 2:1-re kikaptunk a kemény mag által szerintük lesajnált Szlovákiától.
Nekem a szlovákokkal semmi bajom, emberek ők is, és a 2013-as autópálya-büntetésemnél is igazuk volt, tényleg gyorsan hajtottam. Nekem ezzel az egész hazai önhazudós, béna, semmirevaló melldöngetéssel van bajom. A kurvadrága, kurvafelesleges, kurvasemmirevaló látszattevékenységgel, azzal van bajom.

És ti, akik ott a méredrága stadionban a szlovákokat szerettétek volna alázni, ti vagytok ehhez a biodíszlet, akár nemzeti mezben, akár Árpád-sávos sálban. És ti vagytok annyira hülyék, hogy ezt még csak észre se vegyétek.

2019 – 1996, hmmmm, 23 év, szóval 2042-ben majd megint megnézek egy meccset, és azt is elmesélem, ha tetszik, ha nem, leszarom.
Csókpuszi, dühös hülyék 🙂

Mogorva

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.