Október 7,  Hétfő
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


Rozi nem fél. Orbánék gyűlöletet szítanak, mert nem tudják már sokáig hatalmukat fitogtatni

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 192,860 forint, még hiányzik 2,807,140 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Gyűlölj. Attól virágzik Magyarország. Kocsis Máté szellemi öröksége még a szélsőjobbos korszakából ered. Azóta is gyakorolja, ezért volt szüksége rá a Fidesznek, amikor a MIÉP-ből átlavírozott hozzájuk. Ott aztán gyökeret vert, olyannyira, hogy ma a frakciójuk vezetője. Beállt ama kormánystratégia mögé, amelyiknek egyetlen nagy célja van: olyan gyűlöletet kelteni, amiből ők a legtöbbet profitálhatnak. Ebből él Orbán és összes mamelukja. Olyan elvetemült emberi jellemmel tartják magukat hatalmon, ami egy ország életében akár tragédiához is vezethet. Vezet is, ha nem bírunk tenni ellene semmit.

Még mindig tart az agymosás azoknál, akiknek arról sincs fogalmuk, kit és miért kellene utálni, kicsinálni. Emberek százezrei azt sem tudják, ki az a Soros György, ki az a Juncker. Ha Orbánék azt mondták, hogy ellenségek, hát akkor félni kell tőlük, menekülni, utálni, és egy kanál vízben megfojtani. A földönfutó migránsokat is, annyira, hogy éhezni hagynak kicsiket és nagyokat, embertelen körülmények hagyják őket vergődni. Azt hiszik, hogy szögesdrótos kerítéssel megoldottak mindent. Nem, a szögesdrót csak az ember ember elleni pusztítására, háborúra jó. Érzéketlen aljasságok tápja.

A demokratikusnak csúfolt orbáni állam arra rendezkedett be, hogy aki nem áll be a szolgálatukba, azokat mocskolni kell. Hova vezet az emberek szabadságát, méltóságát, hitét, gondolkodását tiszteletlenül megbélyegzők, kizárólagos igazságokat hirdetők arrogáns papolása? Kinek, kiknek van ehhez joga, gusztusa? Kérdezem: félni kell-e a szélsőségesekkel kokettáló gondolkodóktól? Muszáj leadni a színvonalat azért, hogy e korcs rendszerben a hatalmat ilyen módon fenntartani lehessen? A legbiztosabb módszer felkelteni a számukra csak csürheként számontartottak irigységét, bevonni ezeket az embereket az ultraköpködők közé. Azok közé, akiknek a mérgezett nyiluk már a tokjában is veszélyes.

Kocsisék bárhol, bármikor, bármilyen környezetben képesek a gyűlöletbeszédre

Szerencsétlen Kocsis meg a többiek: a csürhe melyik fele hajolgasson előlük?

Az az okos buksit simogató tanító néni, a tigriskarmú anya, a szeretetét pitébe sütő nagyi, a bivalyerős apu, az életmentő orvos, a biztos kezű kőműves, a világgá kormányzó autóbuszsofőr, a másként szeretkező, a kólát nyelő punk, a sebhelyes arcú hamburgerevő, a rózsafüzért morzsolgató szűz, az áhítatba temetkező tüdőbajos?

Nekik mindegy. Mindenki, aki vevő a mocskos szellemi táplálékukra, gyűlöljön. És akkor jó magyar ember, mert semmi több – nem kap kiváltságot a hatalomtól az, akit megbolondít a Kocsisok hergelése.

Gyűlölj, jobban gyűlölj, még jobban gyűlölj! Gyurcsányt elsősorban, mert bedugult a hatalom választás előtti ötletelése. Ezért előveszik újra a fő gonoszt, és azt mondja ez a Kocsis a kakukk rádióban, hogy a magyar embereknek már nem meglepő, hogy Gyurcsány Ferenc vagy a felesége „a legbrutálisabb nemzetellenes politikát” képviseli. Igen, bővült a kör Dobrev Klárával, és lettek most már mind a ketten ámokfutók, akik Magyarország ellen dolgoznak.

Kocsis Máté bejelentette: tájékoztató kampányt indítanak azért, mert minden magyarnak joga van tudni, mit jelent a Gyurcsány Ferenc és felesége vezette baloldal politikája. Azt nem mondta, hogyan teszik: állami költségen kitesznek újabb gyűlöletplakátokat? Magyarok a magyarok ellen, csak ezért, mert Orbánék már beleőrülnek abba, hogy Gyurcsány még mindig a demokratikus oldal erős és elszánt képviselője. El kell pusztítani!

Érvük nincsen már, és annyira féltik a redvás, megrongyolódott hatalmukat, hogy nem marad más, mint hergelni az embereket. Ebben egymásra ígérnek a kétes módszerekkel egzisztenciát teremtett, a népen élősködő Kocsisok, Kósák, Rogánok, Gulyások, Semjének – élükön Orbánnal. Ebből akarják fenntartani a luxusukat. Természetesen a pénzünkből. A hívek és hívők megtartásáért muszáj működtetni a gyűlölet propaganda gépezetét. Azon gondolkodtam, hogy ezeknek az embereknek a magánéletét is a legocsmányabb személyiségjegyek uralják? A megvetés, az iszonyodás másoktól? Vagy a félelem, az irigység, a féltékenység?

Elmesélek egy hétköznapi történetet. Rozit egy aljas, gonosz törpe főnök taszította évekig a kilátástalanság állapotába – éhezéssel, munkanélküliséggel, annak minden vonzatával. Arra gondoltam, hogy Rozi ezt a torz jellemű embert a legszívesebben a másvilágon tudná. Rozit jól ismerem, egyszer megkérdeztem tőle:

– Nagyon gyűlölöd? Azt mondta: – Ha ez az ember a pocsolyában csúszna-mászna előttem segítséget kérve, felemelném, aztán gúnyosan a szemébe röhögve, öklömmel visszalökném a pocsolyába. – Nem, mondtam neki, te nem ilyen vagy. Akkor elmondott egy újabb variációt: – Ha ez az embert csúszva-mászva, négykézláb, a pocsolyában rimánkodva kérne segítséget, fölemelném, álljon két lábon, mégis csak ember. Amikor valamiféle hálatekintetet látnék az arcán, otthagynám egyedül. – Nem – mondtam Rozinak -, még ez sem te vagy, elmondtam neki egy újabb lehetőséget: – Ha ez mocsadék a taknyában, nyálában meg a pocsolyában, négykézláb csúszva-mászva kérne tőled segítséget, te segítenél neki kimászni onnan, aztán orvost, mentőt hívnál. Majd mély megvetéssel a szemébe néznél, és orron pöckölnéd, utána hagynád egyedül. Nos? Rozi bólintott, és sírva fakadt.

A gyűlölet foka. Rozi nem fél, emberi méltósága, önbecsülése tartotta benne az életet. A hatalom fél. Orbán fél. A hatalom fél és gyűlöl. Félnek, hogy az erőt nem tudják már sokáig fenntartani. Ehhez újabb és újabb megvető muníciókat kell kitalálni, azért, hogy minél több embert szellemi sakkban tartsanak: eltitkolva az ország vezetésére alkalmatlanságukat, gyengeségüket. Erre épül a Fidesz-ideológia, másoknak kárt okozni a sajátjaik védelmében.

Orbánékban sem emberi méltóság, sem emberi tartás és tisztesség nincs, ezért gyűlölet szításával palástolják gyengeségüket. Sokáig nem lehet, a gyenge kimúlik. Kocsis Mátét és a fideszes-kádéenpés hatalom embereit, vajon hányféle gyűlölet emészti – a közéletben és otthon?

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.