Október 13,  Vasárnap
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


Bizonyos körön belül ritkán lesz az ember példakép

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 557,944 forint, még hiányzik 2,442,056 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Jó éjszakát kívánok! Mindenkinek.

Két dolognak biztosan örülök. Az egyik, hogy ma sem támadott meg egyetlen medve sem hazafelé igyekeztemben. Szerencsém volt. Megbotlottam egy eső áztatta, aztán kővé merevedett buckában a járdán – igen, a frankón megcsinált járdán -, és elestem, és nem jött egy medve sem. Pedig simán megcirógathatott volna hatalmas mancsával. Úgy látszik, a medvék nem szeretik a bicegő és kicsikét káromkodó embereket, ahogy az emberek sem szeretik, ha a nemrégiben megcsinált járdán váratlanul homok vagy a mi franc piramisba botlanak. Ennél még a régi is jobb volt, mert centire ismertem már gödröt, lyukat, azt is, hol leszek térdig sáros. Ezért a silány járdamunkáért kifizettek több millió forintot. Sántít ez a dolog nagyon. Sebaj, nem jött a medve. Dupla haszon: engem nem evett meg, a járdára pedig nem húzott mély medvecsíkot.

Jutott azért még örömöm, amikor hazaértem. Például, hogy egy adag levesért nem kell kiadnom 320 forintot. Nem is csodálom, hogy kiakadtak és panaszt nyújtottak be az Európai Parlamenthez Brüsszelben az ott dolgozók, mert nagyon felemelték a menza árát. Ezt a Politicótól tudom, és tényleg nagyon sajnálom a melósokat. Korábban csak 250 forint fizettek a levesért, és most tessék, már áfát is tettek rá meg bele, és augusztustól új üzemeltetője van az étkezdének. Egy lengyel dolgozó azon is felfújta magát, hogy a salátabár és a kávé is drágább lett. Nincs igazság ott sem, mert amíg az Európai Parlamentben 100 gramm saláta 410 forintba kerül, addig az Európai Bizottság épületében csak 260 forint.

A betyárját neki, még a Karmelita Kolostorban is egy húszassal olcsóbb a leves, mint Brüsszelben. Sőt az Orbán már ehet 800 forintért főételt. Drága magyar miniszterelnök, a Gundelt beajánlhatná az Európai Parlamentbe, ne sírjanak – ott is egyenek jó kis magyarost: 900 forintért rántott pulykamellet, és menüben 850 forintért csülkös bablevest, egy tál káposztás tésztát. Állj! Ha csülök, Orbán inkább vigye magával a Németh Sziszit, hadd csináljon életében olyat is, amihez ért.

Azt ugyan nem tudom, hogy a Gundel a cvekedlis kaját hogyan hozza ki ennyiből, mert egy kis fej káposzta mifelénk mostanában van vagy 900 forint. Azért tényleg elkeserítő, hogy a bizonyos cafrangon felüliek bitang drágáért ehetnek. Szegény dolgozók, képviselők! Talán jobb lett volna, ha Orbán Viktor miniszterelnök és Ursula von der Leyen kidolgozott volna egy közös, európai kaja stratégiát. Mert minálunk az úgy van, hogy az egyszerű és nagyszerű népeknek nincs hol reklamálni, ha az égbe kúsznak az étel árak.

Minálunk úgy is van: hogy minél főúribb életet él valaki szerény támogatásunkból, annál hangosabban nyervog. Nem tudom, Brüsszelben hogyan van, de minálunk Orbánék egyre éhesebbek, és van olyan rohadt rossz szokásuk, hogy a hatalmat meg a vele járó luxust nagykanállal eszik. Repetáznak kilenc éve.

Tudja-e Bor, hogy tízezrével vesznek el a diplomák a nyelvvizsga hiánya miatt

Miután egy százasért – adok receptet – megettem a levesemet, elmondok egy nem szép történetet. Közokirat-hamisítással vádolja a három olimpiát megjárt dzsúdóst, Bor Barnát az ügyészség – értesült a hvg.hu. A botrány még júliusban robbant ki, amikor kiderült, hogy az ügyészség július közepén vádat emelt egy olimpikon ellen nyelvvizsga-bizonyítvány hamisítása miatt. A lap most kiderítette, hogy az illető Bor Barna cselgáncsozó. A világbajnoki ezüstérmes dzsúdós már az ügyészségi végzést is megkapta, pénzbírságot is kiróttak rá, amit kifizet. Bor a Nemzeti Sportnak azt mondta: a szóbeli vizsgája megvolt, de az írásbeli nem jött össze, pedig sokszor próbálkozott vele. El volt keseredve, ezért hozott rossz döntést. Azt mondta:

„De emberek vagyunk, s hibázunk, és én most vállalom is a hibámért a felelősséget. A végzést megkaptam az ügyészségtől, a pénzbírságot befizetem, valóban nem szép történet, de az én ügyem. Most a hírhajhászás érdekében sokan próbálnak leírni, úgy fogalmaznak egyesek, akik nem is ismerik a pályafutásom, hogy így nem lehetek példakép. Pedig sportolóként mindig becsülettel képviseltem az országot, rengeteget adtam a magyar dzsúdónak, a magyar sportnak, és ettől az esettől függetlenül én ugyanaz a Bor Barna vagyok. Az az ember, aki eddig is voltam, aki szereti a cselgáncsot, a munkáját, aki az edzőteremben tudásával, hozzáállásával igenis példát mutat a gyerekeknek. Azt hiszem, sok ezerszer fontosabb probléma van a világban, amivel foglalkozni lehetne. Ezt a bajt én főztem magamnak, nekem is kell megenni, nekem kell szembenéznem a saját rossz döntésemmel. Sajnálom, hogy így történt, tanultam belőle, ennél többet nem tudok hozzátenni.”

Én tudok mit hozzátenni a nem nagyon szimpatikus mosakodáshoz. Emberek vagyunk, ha hibázunk, vállalni kell a felelősséget. A végzést megkapta az ügyészségtől, a pénzbírságot befizette (mennyit?), nyilván a nyelvvizsga-bizonyítványt érvénytelenítették. Nem szép történet, de nem csak az ön ügye. A hírhajhászást a közokirat-hamisítása váltotta ki, nem az újságírók találták ki. Valóban nem lehet példakép. Sportolói eredményeit nem vitatja senki. Csakhogy a sportoló tisztességes ember is. Nem ugyanaz a Bor Barna, aki eddig is volt: az nem úgy működik, hogy cselgáncsozóként ünnepelteti magát az eredményeiért, emberként pedig csal. Hogyan lehet így példaképként a dobogón állni?

Igaza van, sok ezerszer fontosabb probléma van a világban, amivel foglalkozni lehetne. Foglalkozunk is a legjobb tudásunk, akaratunk, igényünk szerint. Például azokkal az emberekkel is, akik azért nem kaptak diplomát, mert nincs érvényes nyelvvizsgájuk – így hátrányban vannak a munka keresésében, a fizetésükben. Ám a problémájukat nem csalással igyekeznek megoldani, ahogyan ön tette. Azt írja összefoglalójában az ügyészség:

„a férfi a záróvizsga letételét követően többször próbálkozott azzal, hogy nyelvvizsgát szerez, de ez nem sikerült neki, emiatt 2017-ben elhatározta, hogy hamis nyelvvizsga-bizonyítványt készíttet. Ehhez az interneten vette fel a kapcsolatot egy számára ismeretlen személlyel, majd az adatok megadása után Budapesten átvette a hamis tartalmú nyelvvizsga-bizonyítványt, amely szerint angol nyelvből sikeres középfokú vizsgát tett. A papírt 2019 áprilisában adta le az egyetem tanulmányi osztályán, de a nyelvvizsga rutinszerű ellenőrzése során kiderült, hogy hamis, ezért az egyetem feljelentést tett.”

Tudja-e Bor, hogy tízezrével vesznek el a diplomák a nyelvvizsga hiánya miatt? Ez egy kicsit messzebbre vezet valóban a hazai oktatástól, mint ez a csalási ügy. Mert amíg az ország minden iskolájában nem elérhető a minőségi nyelvoktatás, addig ne vezesse be a kormány az egyetemi felvételihez kötelező nyelvvizsgát – például ezt is kérték a diákok április 26-án, a Kossuth téri tüntetésen. Csak halkan kérdezem, nem kellett volna a sportolónak is közéjük állni, ha gondjai voltak a nyelvtanulással? Például. Még büszke is lehetett volna magára, hogy együtt dobban a szíve a többi sorstárssal – egy korszerű, mindenki számára elérhető idegennyelv-oktatás megvalósításáért. Sportolóként nagyon jól tudhatja, hogy harcolni – ahogyan sok ezren teszik – az eredményekért sokkal nemesebb tett, mint csalással hamis nyelvvizsga-bizonyítvánnyal érvényesülni. Ezzel az égvilágon semmit nem ért el, de lejáratta magát. Amúgy engem egyáltalán nem érdekel ez a Bor Barna, de van az a pont… Szerénységgel sem áldotta meg az Isten, és bizonyos körön belül ritkán lesz az ember példakép. Az ilyet általában nem komálják.

Az önök véleménye:

„Ki kell tenni a szívünket, lelkünket a pályára.” Mi lenne, ha ezek mellé még a lábukat és a fejüket is „kitennék” a pályára? (Gábor)

A régi falvédő nyomán: 1. § Csak arról lehet népszavazást tartani, amiről a Fidesz és külön Orbán Viktor akar. 2. § Amennyiben a Fideszen és külön Orbán Viktoron kívül más akarna népszavazást tartani, úgy az 1.§ lép életbe. (zsoltix)

szilárdunk balalajkázna(mága,és katica megtanítja) viktor énekelne,matolcsy tangóharmonikázna,bayer meg tangózna schmitt marissal. Képzeld el, a látványt. (janos)

Azt kellene megértetni az emberekkel, hogy a szavazófülke magányában félelem nélkül ikszelhetnek. (Fedor)

Ami biztos, hogy ez a rendszer sem fog örökké tartani, és tartok tőle, hogy csúnya vége lesz. Mennyi idő kell majd a károk rendbehozásához? (Zoltán)

Hú, de ismerős párbeszéd. Naponta folytatok ilyen beszélgetéseket szomszédokkal, ismerősökkel, barátokkal, rokonokkal. Egyre jobban dühít, amikor a beszélgetés vége az, hogy OV megvéd bennünket Sorostól, migránsoktól és Gyurcsánytól. A tényeket, a számokat meg sem hallgatják. Ha idősebb, képzetlenebb és tájékozatlanabb emberekkel beszélek még elfogadom, de amikor fiatalok, legalább érettségivel rendelkeznek, állandóan az interneten lógnak és utaznak járják a világot és így vélekednek, vagy teljesen elzárkóznak, hát az végtelen szomorúságot okoz. Hisz az ő jövőjükről van szó. (Marika)

Így írtunk mi

Sokoldalúan hajlott gerinc

A dakota rossz lóra szállt

A világ magától is tudja, kihez tartozik az a görbe láb, ami elé leborult

Egy ember érdeke, az ország érdeke?

Így vedlik át a természetet betonmonstrumokkal gyilkoló migránsverők kormánya hős környezetvédővé

Virágzik a magyar oktatás

Hazudósék munkában

Egy kabátlopási ügyről

A harmadik emeletre

Kitárt karok

Leértünk már a gödör aljára?

A nap kommentje:

Aztán mit ér a tanároknak kiosztott 40 000 netbook, ha gyerkőc csak messziről bámulja és ettől még nyomorultabbnak érzi magát. (civil)

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.