Október 9,  Szerda
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


Lehet, hogy ezért kell nekünk is 3 éves kortól a hajdani közoktatásból elfideszült sztálin-gyártósoron reggeltől estig formálódni?

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 394,252 forint, még hiányzik 2,605,748 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Tárgy: Sztálinsokszorosítás

Mikes Mirtill: E-mail Rodostóba

Most aztán tényleg ne tessék hazajönni, mert nagy itt a kavarodás. A tatámék is csak kapkodják a fejüket, pedig ők a sötétben is látnak. Nem úgy értem. Nem a szemükkel. Azzal, a szemüveggel felturbózva is csak bajosan. Hanem az eszükkel. Persze kend ezt nem értheti, én meg nem tudom megmagyarázni kendnek. A Béla bácsi viszonylagosan pedzegette – szerintem legalább is-, amit szeretnék kinyögni: „A kultúra a szegények szabadságra nyíló ablaka, amit éppen most falaztat be a diktátor a papokkal”. Gondolom, nem érti most se. Nincs egyedül.

Nekiszaladnék másképpen. A nagyiéknak is kötelező volt az egyházi iskola, mikor olyan kicsik voltak, mint most én. Csakhogy akkor a papok többsége szegény és ezért a szegények pártján volt. A nagyi fel is olvasta nekem egy ormánsági református lelkész panaszos sorait: „Tégy egy népet szegénnyé, súlyos gondokkal küszködővé s lealjasítod azt a népet”. Több mint száz esztendeje írta ezt a bácsi, és jött az első világégés és tényleg. Megszentelt puskákkal gyilkolta egymást Európa népe. Mimagyarok különösen jeleskedtünk. Díjazták is Trianonban.

Utána a Horthy-féle keresztény kurzus idején az Isten szolgái, no meg a tanítók szárszói konferenciára jártak, a népi írók az urbánusokkal összekapaszkodva tették a dolguk, hogy „a nép fia, a nép közül kilábol”- hasson. 

Most a nép fia „az erőközpontból” a népére gázol, vagy, ahogy Arany János írta: „…….hint szennyet apái porára a maradék.”

Amint látja, önállóan gyűjtöm és rakom/passzítgatom egymás mellé a szavakat és másféle mondattá kerekednek, mint a közszolgálati tollbamondás után. A dédi-csőszi és gyógyszeradagolói elfoglaltság mellett, helyhez kötve igazán csak olvasni tudok. Még így is előfordul, hogy kihozom a dédit a béketűrésből. Mert neki másképp szalad az idő, amikor én olvasok, neki meg mondjuk meg kellene igazítani a párnát a feje alatt. Ez nem panasz. Tényközlés. A dédi jó fej, rutinból tűr. Én sokkal hisztisebb vagyok. Meg nyavalygós. Nem betegen. Egészségesen is. A bátyám szerint. De ő fiú, tehát menthetetlen. Gyárilag lökött, én viszont lányként alapvetően megbízható és gondoskodó vagyok. Hoppá! Puszi neked gender-elmélet. Úgy ám!

Azért okoskodok most ilyen önkiszolgáló módon, mert szünetet adtam az ősöknek. Nincs iskola. Nem kell zsűrizni a szavaimat. Nem kell attól félniük, hogy valami inkvizíciós beavatkozást igénylő beszólással ingerlem a szellemi börtönőröket. Megyek a saját eszem után és szó-legózom. (Majd a neten nézzen utána mi az a legózás, mert ennek a kifejtésére már tényleg nincs időm).

Tehát. A hirtelen légnyomásváltozás, meg a hőség, meg a mit tudom én mi miatt kifeküdtem és befeküdtem a dédi tisztaszobájába. Fényes nappal! A hűvös félhomályában, fejben próbáltam összerakni, amiket mostanában olvastam. Annyira keményen gondolkodtam, hogy a dédinek kellett becsukni a konyhaablakot a vihar miatt. 

Na és ebben a félig kómás állapotban jutott eszembe, hogy az emberiség történetében az igazán nagy tömeggyilkosok mind kivétel nélkül egyházi iskolába jártak! Sőt! A Sztálin – késztermékként, bigottan, gyűlölettel telve – egyenesen a pappá szentelése előtt hagyta el a papneveldét. Lehet, hogy ezért kell nekünk is 3 éves kortól a hajdani közoktatásból elfideszült sztálin-gyártósoron reggeltől estig formálódni? Alkalmasak legyünk parancsra ölni/öletni/meghalni? 

Legalábbis a Tízparancsolatkezelő miniszter az „egységes gondolkodás” elérése érdekében most az egészpályás „tudatformálás 3 –tól 30 éves korig” letámadást tervez a gazdája által a hatodik koporsóba vizionált magyarok ellen.

Csak nem stimmel ez a dolog. Az igaz, hogy az egyház által megmunkált Sztálin csak azt olvashatott, amit a papok a kezébe adtak. A szellemi és fizikai erőszak minden formáját elszenvedte a papok markában. Lázadt. Új, népboldogító elveket ismert meg és ezeket az elveket a papoktól tanult módszerekkel terjesztette. Akik ebben segítettek neki azok voltak az elvtársak. De hát most itt nálunk miért mondják ezekre a népnyúzó tettestársakra, hogy elvtársak mikor elvtelenek? Legfeljebb farsangi maskaraként kaptak magukra néha egy – egy elvet álcázásként, mikor még nyíltan nem mertek lopni. Mióta jogalkotóként törvényesen rabolják, gőzerővel irtják a népet, nem bíbelődnek az elvekkel. 

Azt se tudom minek ez a nagy sietség? A múlt, a szemtanúk eltüntetése. Kend tudta, hogy nálunk az elkerülhető halálozások száma 89 százalékkal haladja meg az EU átlagát? 

Hát ennyi lenne. Egyelőre. Fésületlen, mert saját. Ismétlem. A nagyiék nyári szünetet kaptak tőlem. Ha véletlenül érthetően és összefüggően számolok be az itthoni dolgokról, akkor az azt jelenti, hogy valamilyen ürüggyel berángattak a templomba/iskolába tudatformálásra, és a szerencsétlen őseimet kénytelen voltam beüzemelni.

Kendnek jó dolga van ott. Lám, most is a lenézett muszlimok milyen európai módon szívatták meg a garrincháslábú kolostorerkélyen úrimurizó deréktapperolónak a cimboráját Isztambulban. Ilyet itt nem láthat kend mostanában.

Bütyökfalva, 2019. június 25.

Mirtill

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.