Külföldön tartózkodó magyar munkavállalók fizetik Orbán ezermilliárdos focimániáját
Tóth Ilona   |   2019.  Május 5,  Vasárnap   |   19:58
Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.
Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,531,729 forint, még hiányzik 1,468,271 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.
Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.
Jó éjszakát kívánok! Mindenkinek.
Csak balhé legyen, jó nagy! Semmi foci, bunyó van. Úgy verekedtek össze az FTC-Újpest labdarúgó-mérkőzés előtt az őrültek, hogy a Fradi már bajnokként fogadhatta a lila-fehéreket. Tulajdonképpen teljesen mindegy volt, hogy ki nyer. Negyven szurkolót a Készenléti Rendőrség egységei és a kerületi járőrök elfogtak és előállították. Ez csak a kezdet volt, így hangoltak a meccsre, mert azt is félbe kellett szakítani brutális füstfelhő miatt. Nemzeti Sport:
„Tiszta Waterworld, füstölők mindenhol, és keltik a feszültséget.”
Nem az első botrányos esemény volt ez, különösen ennek a két csapatnak alja szurkolói nem bírnak magukkal. Ősi ellenségek. Ma már a labdarúgó mérkőzések elvesztették varázsukat. A döbbenetes szurkolói magatartás miatt, és azért is, mert becsődölt az Orbán-mánia és ezzel együtt az MLSZ magasra törő, utópikus tervei. Ami, tudjuk, nem független a miniszterelnöktől. Kellett a szövetség élére a haver Csányi. Minek? Pénzért pénzre. Ezermilliárdot költöttek a közös büdzséből a focira Orbánék. Ez iszonyatosan sok pénz, ami elveszett, illetve az ész nélküli költekezéssel, ellopták az emberektől, mert Orbán így döntött. Foci meg sehol. Nézők sehol. Pedig állítólag a focit közönség előtt játsszák. Közönség a húsz meg a nyolcvanezer ember is. Kinek mi jut. Nálunk üresek a lelátók, jobb érzésű sportszerető ember nem megy az arénákba, mert nincs miért. Akkor inkább bekapcsolja a tévét, megnézi a spanyol, angol, olasz, német bajnokságot, azokon láthatja, hogy miért a világ legnépszerűbb sportja a labdarúgás. Hiába volt az elképzelés, hogy tömegeket várnak a stadionokba, nem így lett, ezzel szemben elköltöttek egy csomó pénz.
Amikor a SzancsóPanza Orbán-aréna felépült 3 milliárdét, azt hablatyolta a valahai gyenge focista: a stadionok a családok közösségi színterei lesznek, az összetartozás, a kulturált szórakozás élményét ott találhatják meg. Azért arra kíváncsi lennék, már csak úgy a magyar családbarát korszakban, hogy hány kisfiú kéri: Apa, vigyél ki focimeccsre! Nem kérik, ahogyan a kényszerítő ötlet is dugába dőlt, hogy iskolás csoportokat vigyenek a pedagógusok ingyért meccsre. Nem volt nagy törtetés. Ezek mind látszatintézkedések, hogy eltakarják, és ne kelljen bevallani, betojt az egész rendszer. Így is, úgy is.
Pisti barátom ötéves kora óta láthat(ott) élőben meccseket. Vitték a szülei. Nagy Vasas drukkerek voltak. Azt mesélte Pisti: a fociszeretet semmihez nem fogható életérzés. Amikor már nagyobb lett, egyedül is mehetett meccsekre, ment is, ahová csak tudott, függetlenül attól, melyik csapat játszott. Magáért a játékért, a hangulatért, a barátokért. Volt szotyi is, sör is, és jó nagy szócsaták is, belefért a hülye bíró mérges bekiabálás is. Kinőtte a hetente ismétlődő hangulatot, mert egyre kevesebb maradt a pályán a szép jelenetekből. Ahogyan gyarapodtak az arénák, a balhék, Pisti már régóta nem megy sehová. Szurkolói baráti társasága sem.
„Az MLSZ egyik legfontosabb célja a hazai bajnoki mérkőzéseken a nézőszám jelentős emelése: 2014-ben már el kell érnünk a mérkőzésenkénti 6000, 2018-ra a 10 000 fölé emelkedő látogatói átlagot.”
Hoppá, hol vagyunk ettől? Az átlag nézőszám ma sem haladja meg a háromezret az NB I-es meccseken. Nem ész nélkül elköltött állami milliárdokból lesz a foci. Nálunk önfenntartásról nincs szó, az állam pumpál. A klubok elkényelmesedtek, ingyen, megerőltetés, szakmai hozzáértés nélkül is dől a lé. Motiváció sem a kluboknál, sem a játékosoknál nincs, ezért tovább csökkent a sport népszerűsége. Ha a futó szezonban átlagosan alig 19 ezer embert sikerült NB I-s meccsre csábítani – szemben a 2010/11-es 22 vagy az egy évvel későbbi majdnem 31 ezerrel, akkor nyugodtan gúnyolódhatunk, de kesereghetünk is azon, hogyan vágta tönkre ez a hatalom a focit is. A válogatottal sem jobb a helyzet. Az idei horvátok elleni Eb-selejtezőn teltház volt, de tavaly ezt a hat hazai meccs egyikén sem sikerült elérni, átlagosan alig 9000 néző volt a mérkőzéseken, ami a legalacsonyabb szám 2011 óta.
És akkor hallom a rádióban a szakembert arról, hogy mi az Ajax-csoda titka. Azt mondja, az akadémiai képzés és a nevelés. Minden korosztállyal ugyanazt a modern sokmozgásos, totálisan a csapategységre épülő játékot gyakorolják az edzéseken. Egyéniségeket nevelnek, igyekeznek minden náluk focizó kisgyerek tervét megvalósítani – így haladnak lépésről lépésre a legjobbak közé. Megtanítják a gyerekeket felelősséget vállalni, fegyelmezettnek maradni, ugyanakkor nagy hangsúlyt fektetnek arra is, hogy jól érezzék magukat. Az Ajax adja a legtöbb profi futballistát Európában. Az akadémián nevelkedő fiatalok nagy többsége profi szerződést kap a későbbiekben. Nevelnek, tanítanak – eladják a játékosokat. Aztán kezdenek mindent újra. Ezzel a körforgással él jól a fociklub. Profin, üzleti alapon. Stadionjukat Amszterdam városa építtette. Meccsen Hollandia miniszterelnöke, Mark Rutte minden bizonnyal egyszerű szurkolóként ül a lelátón, és a stadionba is biciklivel megy, ahogyan a munkahelyére – a nyolcvan négyzetméteres lakásából. Király! Kicsit másképp, mint Orbán.
Ezermilliárd focira, tudják mennyi pénz az? Az MNB adatai az egy évnél rövidebb ideje külföldön tartózkodó magyar munkaválók jövedelmeit méri. Másfél éve majd 1000 milliárdnak megfelelő összeget küldtek haza a magyarok. Ha úgy nézem, kifizették Orbán ezermilliárdos mániáját.
Ha már munka. Bedőlni látszik közfoglalkoztatásnak nevezett humbuk is. Két év alatt mintegy felére csökkent a közmunkások száma.
2015 – 2016: 230 ezer
2019 február: 117 831
Közfoglalkoztatottak közül sokan helyezkedtek el az elsődleges munkaerőpiacon, köszönhetően a gazdaság folyamatosan növekvő munkaerőigényének. Különösen a legdinamikusabban fejlődő ágazatok, mint az építőipar, feldolgozóipar, autóipar, a szállítás és a humán erőforrás-szolgáltatás voltak azok a területek, amelyek leginkább igényt tartottak a szakképzett és a szakképzetlen munkaerőre. Már nemcsak a közfoglalkoztatásban, de a versenyszférában is megtalálják a kereseti lehetőséget. (Marczinkó Zoltán, a pénzügyminisztérium helyettes államtitkára)
Ide sorolta a garantált bérminimum és a minimálbér szintjének növelését, illetve a közfoglalkoztatotti bér 2017-es szinten tartását, amely egy olyan bérolló-nyílást eredményezett, hogy az ösztönzőleg hatott a közfoglalkoztatottakra. Így már nemcsak a közfoglalkoztatásban, de a versenyszférában is megtalálják a kereseti lehetőséget.
A szokásos kormánypropaganda, semmi más. Büdös öndicséret – lám, megmondtuk, milyen jót teszünk veletek. Nem igaz, ez már a bevezetésekor tudható volt. Ha valami, akkor ez Orbánék legaljasabb intézkedéseinek egyike. Ellenőrizni, politikai függőségben kell tartani az embereket. Éppen a legszegényebbeket. Kihasználni őket, éhbérért dolgoztatni – és legyenek hálásak. Kölcsönadhatóak lettek a haveroknak is. Emlékeznek, amikor Debrecen leggazdagabb embere, a 42 milliárdos vagyonnal rendelkező Szabó Miklós egyik cége, a Tranzit Dió kft. közmunkásokkal pucoltatta a diót Szabolcsban. Ordenáré módon való kizsákmányolás ez.
Nézzük miért is? A tudatos kormányzati lépésnek köszönhetően 2019-ben a közfoglalkoztatottak 80-85 százaléka a nettó minimálbérnek csupán 55 százalékát viszik haza. Ez a nyolc évvel ezelőtti 13 575 forint eltéréstől most már havonta 44 868 forintos különbséget jelent. Ma a közmunkások az áremelkedések miatt – 21 százalékos volt az árváltozás az elmúlt nyolc évben, és ez 6 százalékponttal magasabb, mint a közmunkások bérének növekedése. Ebből következően egy közmunkás 2019-ben kevesebb élelmiszert tud megvenni a „közmunkás béréből”, mint 2011-ben.
Cselédsorban tartott emberek, de már nem kell rájuk egyetlen fillért sem költeni. Most már szabadulnának a közmunkásoktól is. Jönnek olcsóbbért dolgozni ukrán, román emberek, be lehet jelenteni Magyarországra, szavazóképessé tenni őket. Jön a választás. Aljas, tróger banda.
Az önök véleménye.
A szolgáltatások romlása mindig a diktatúrák velejárója. Nem csak azért, mert fejétől bűzlik a hal, hanem azért is, mert alkalmatlan, hozzá nem értő emberek kerülnek vezető pozícióba. És ha a főnök alkalmatlan, a beosztott is az lesz, mert nincs aki a szakmai minimumot ismertesse, az elvárhatót számonkérje. Ezután már minden az alkalmazott, hangulatán, hozzáértésén, erején múlik. Ez utóbbi pedig vészesen fogy, mert a munkavállalói szegénység fokozatosan nő, és elszívja a dolgozó energiáit a talpon maradáshoz szükséges erőfeszítés.:( (Judit)
Szoktam időnként netről rendelni, ha futár hozza a cuccot, minden rendben van, de ha a a posta a közvetítő, iszonyat késéssel kapok egy értesítést, hogy küldeményem érkezett, menjek be érte a postára. Na ott is kezdődik a sorállás, amit azért se értek, mert amennyi erővel kihozzák az értesítést, kihozhatnák a megrendelt terméket is, ami általában borítéknyi. Hisz kifizettem a szállítást. Mikor rákérdeztem, már tavaly az volt a felelet, kevés az emberük. (agador)
A kis pékségben, ahol két éve nem vásárolok, mert ötezresből nem tudtak visszaadni egy háromezres fizetésnél, én meg mertem jegyezni, „helló, hetvenes évek”. Mondhatták volna, hogy „a hatalom az oka”, de nem érdekelne, mert 26 évig voltam szolgáltató, nálam ilyen nem fordulhatott elő. Én inkább sorolnám a kádári „kultúrális örökséghez” a kassza váltópénzhiányát, a „minek jöttél be a boltba te barom” játék keretében. Mindezt egy olyan korban, amikor minden pillanatban ügyfélelégedettséget mérnek, lájkolni vagy panaszkodni lehet a közösségi oldalon. Jó, legyen a hatalom az oka, de akkor a mindenkori. Ahhoz viszont ragaszkodom, hogy a káposztás cvekedli pirítva, borsosan az igazi. Önnek is jó éjszakát! (Lajos)
Milyen frankó műsorról maradhattam le már megint, mióta kukáztam a kosútrádiót a hallgatott adók közül. Ilona a végén még kedvet csinál hozzá, aztán előpecázom megint. Na jó, nem, csak vicceltem. Amíg ez a lefideszesített seggnyaló bagázs van ott, addig még az üzbég közrádiót is szívesebben hallgatom (van olyan tényleg, nem most találtam ki 😁) (zsoltix)
Miért mennek a veszélyes, bűnös nyugatra celebjeink? Szerintem mazohisták, kínozzák magukat, no meg ott különleges, drága cuccokat vásárolnak maguknak, bankba teszik a pénzüket a rosszabb időkre. Nem félnek attól, hogy megerőszakolják őket? Gondolom menekülnek itthonról, mert itt már lassan minden második ember kínai. Tudtommal Nostredamus nem barna, hanem sárga veszedelmet írt a jövendölésében. (Transzporter)
Valamelyik nem kormánypárti oldalon olvastam, hogy a migránsozás kifulladása után a populisták újabb témája lesz a klímaváltozás elbagatellizálása, mivel ezzel is sokak agyát lehet átmosni. Lám a nyolcas milyen „zseniális” módon összehozta a két témát egyfajta átvezetésként. A globális felmelegedésért a migráncsok a felelősek egyébként. Hogy miért, azt majd a propagandaoldalak kitalálják:) (Zoltán)
Én megmondom a tutit: mert ők a meleg égövből jöttek a mérsékelt égövbe és magukkal hozták a meleget is. Ezért a felmelegedésért is ők felelnek. Bizony! A migráncsok! (Piftike)
Mièrt is nem tèma a vezírnek a környezetvèdelem? Mert akkor szembe kène helyezkednie a fèktelenül terjeszkedő tőkèsekkel, azt meg már mègsem. Tudjuk, ne azt nèzzèk, amit mondok, hanem amit teszek. (Dupla)
Hát ez nagyon jól sikerült cikk. Gratulálok. Igen, menjünk el szavazni, mert ha ezt is elintézzük egy vállránditással, eddig sem volt jó, de ha a fidesz magasan nyer, elnem tudjuk képzelni milyen csúnya világ köszönt majd ránk. A génjeimbe a félelmet nem kódolták be, de az elkövetkezőktől elkezdtem félni, nem magam miatt, a gyerekeim és az únokáim miatt. (N. Csabáné)
Sose lesz semmi. Sem megtorlás, sem ellenállás, sem változás. Ez a hajó már elment. Orbán békében fog megöregedni, 80 évesen még miniszterelnök lesz. A gyerekei köztiszteletben álló milliárdosok lesznek. Nemzetközi szinten is, nemcsak itthon, a kb 7 milliós Magyarországon. Valamelyik leszármazottja lesz a miniszterelnök, nyilván nem az ostoba fia, de valamelyik lányától valamelyik fiúunoka. Az akkori magyarok pedig boldogan fogják imádni azt a családot, amelyik a nevére íratta a komplett közvagyont, de boldogok mer nem gyúcsány meg nincs migrács (csakafidesz)
Ezek úgy hülyék, ahogy vannak. Mínusz 2000-es IQ-val. (Transzporter)
A fidesznyik szavazatokban benne van kb 300 ezer nem rájuk leadott szavazat is, mert ügyesen bevezették a győzteskompenzációt, a töredékszavazatokat is besöpörték maguknak.Tehát messze alacsonyabb a rájuk szavazók száma, mint amit közzétettek. (agador)
Durva kifejezéseket orbán szokott használni, más europai vezetőkre, nem tudom miért van felháborodva. Amikor orbánt és rendszerét, tevékenységét bírálják, eszembe sem jut, hogy engem sértegetnek, mivel soha semmivel nem támogattam a törekvéseit. Ezek állandóan olyan bírálatot fogalmaznak meg, amit mindig ők maguk csinálnak. Nem tudom, hogy minek képzeli ez az emberféleség magát. Már nem elég neki 10 millió ember fölött uralkodni, már 510 millió alattvaló kellene neki. Vigyázz Trump, ha találkoztok, téged is ki akar majd ütni a nyeregből. (Transzporter)
Nekem sincsen pártom, magam vagyok. Ennek ellenére elmegyek szavazni mindig. Ha Ti csinálnátok egy pártot, az lenne nekem való, de tudom, hogy ezt nem teszitek. /sajnos/ Így most párttól függetlenül egy szimpatikus személyre fogok szavazni. Az önkormányzati választáson meg a fidesz ellen indulóra, akiről még nem tudom, hogy kicsoda. Akit csak tudok, rábeszélek arra hogy mindenképpen menjen el szavazni. Mutassuk meg, ha nem is nyerünk, de többen vagyunk mint ők. (Transzporter)
Iratkozz fel most!
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
Donald Trump szerint Kína esetében jelentősen csökkennek a behozatali vámok a jelenlegi 145 százalékos szintről, amint sikerül megkötni a megállapodást. Az amerikai elnök erről újságírók előtt beszélt kedden, azt követően, hogy a pénzügyminiszter a vámvitában „deeszkalációs” lépéseket említett. Donald Trump a fehér házi dolgozószobájában válaszolt a vámokról szóló kérdésekre is, és megismételte, hogy a kereskedelmi […]
Az árvíz és az aszály elleni védekezéshez megfelelő infrastruktúra szükséges, ennek megteremtése pedig közösségi forrásokat igényel – jelentette ki Áder János korábbi köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke a Kék bolygó című podcast kedden közzétett legújabb, a Youtube videómegosztó portálon is elérhető adásában. A volt államfő és a podcast vendége, Szöllősi-Nagy András […]
„Ha megpróbál minket Brüsszel bezárni, mi a világra nyitunk” – hangoztatta a kulturális és innovációs miniszter a Panniónia és a HU-rizont programok kapcsán kedden az M1 aktuális csatorna Ma reggel című műsorában, ahol az Amerikai Egyesült Államokban történt látogatásáról beszélt. Hankó Balázs ismertette, találkozott Linda McMahon oktatási miniszterrel, a megbeszélések központi témája a szuverenitás és a […]
Az alaptörvény kormánypárti képviselők által kezdeményezett tizenötödik módosításáról dönthet hétfőn az Országgyűlés. A parlamenti honlapon olvasható napirend szerint az ülés 13 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik. Másfél órán keresztül kérdések hangzanak el, majd megtartják az azonnali kérdések és válaszok óráját. A határozathozatalok között a képviselők döntenek több nemzetközi egyezmény kihirdetéséről, valamint a Magyarország területén élő […]
A kormány továbbra is prioritásként kezeli az erős közösségeket építő fejlesztéseket – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium közgyűjteményekért és kulturális fejlesztésekért felelős helyettes államtitkára szombaton a Somogy vármegyei Ságváron. Vincze Máté a helyi közösségi ház átadásán közölte, a ságvári beruházást 560 millió forinttal támogatta a kormány, emellett a költségvetésben nem számolt hozzáadott érték elérte […]
Az Európai Bizottság sok hibát követett el az elmúlt hetekben, ez vezetett a jelenlegi nehéz vámhelyzethez, de az utóbbi évek válságai is bebizonyították, hogy a brüsszeli testület nem képes az Európai Unió vezetésére nehezebb időkben – közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Antalyában. A tárcavezető az Antalyai Diplomáciai Fórum panelbeszélgetésén […]
Egy új korszak elején vagyunk, amelynek nem ismerjük még teljesen a körvonalait, de az biztos, hogy az Európai Uniónak meg kell változnia – írta Facebook-oldalán az európai uniós ügyekért felelős miniszter, aki csütörtökön az északmacedón fővárosban, a Skopje University meghívására tartott előadást. Bóka János közölte, szkopjei előadása arról szólt, „hogyan tudjuk újra naggyá tenni Európát”. […]
Donald Trump szerint Kína megállapodást akar az Egyesült Államokkal – az elnök erről újságírók előtt beszélt a Fehér Háznál azt követően, hogy 125 százalékra emelte a Kínával szembeni vámokat, miközben számos más ország esetében 90 napra felfüggesztette a viszonossági vámok alkalmazását szerdán. Az amerikai elnök „büszke embernek” nevezte Hszi Csin-ping kínai államfőt, ami megnehezíti, hogy […]
Egy potenciális aranykor előtt állunk az amerikai-magyar kapcsolatokban, amelynek alapját a két ország vezetői közti szoros kapcsolat adja – jelentette ki Robert Palladino, az Egyesült Államok magyarországi nagykövetségének ideiglenes ügyvivője e a Magyar Külügyi Intézet elnökével, Gladden Pappinnal folytatott keddi beszélgetésén. Robert Palladino kifejtette: Donald Trump mindig is büszke volt arra, hogy betartja az ígéreteit, […]
A budapesti hidakon már minden héten Pride van – hívta fel a figyelmet a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője a Facebookon kedden. Szentkirályi Alexandra a közösségi oldalán úgy fogalmazott: az öncélú Pride-tüntetők magamutogatása nem béníthatja meg folyamatosan Budapest közlekedését. „A főpolgármester ne lapítson tovább, kösse fel a nadrágját és tegyen rendet a városban!” – szólított fel. A frakcióvezető […]
Margus Tsahkna észt külügyminiszter „Európa egyik legfanatikusabb, legelvakultabbháborúpárti politikusa, aki mindenáron az ukrajnai háború meghosszabbítását akarja, s közben magasról tesz arra, hogy ez milyen veszélyekkel jár” – írta vasárnapi Facebook-bejegyzésében Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A tárcavezető az index.hu azon cikkére reagált, amelyben a Der Spiegel című német lap online cikke alapján az olvasható: az […]
Újabb kérdésben számít a kormány a magyar emberek véleményére, indul a fogyasztóvédelmi konzultáció – jelentette be Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója vasárnap a Facebook-oldalára feltöltött videóban. A politikus kiemelte: a kormány a közéleti munkáját a párbeszédre alapozza. A fogyasztóvédelem mindenkit érint, mert „minden egyes honfitársunk fogyasztó, vásárló is egyben” – fogalmazott. A konzultációt ebben az […]
Elfogadhatatlannak tartjuk és a lehető leghatározottabban elítéljük a romániai magyarokat ért incidenseket – írta a külgazdasági és külügyminiszter pénteken a Facebook-oldalán, miután tárgyalt Emil Hurezeanu román külügyminiszterrel a héten történt esetekről. Szijjártó Péter emlékeztetett: ezen a héten két futballhoz kötődő incidens is érte a magyarokat Romániában: a két kolozsvári csapat mérkőzése után magyar fiatalokat bántalmaztak […]
Európa 10 leginnovatívabb országa közé kell kerülnünk 2030-ra, és cél az is, hogy legyen magyar egyetem a világ és Európa száz legjobb egyeteme között – jelentette ki Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter a TV2 Mokka című adásában pénteken. Hankó Balázs emlékeztetett arra, hogy Széchenyi István 200 évvel ezelőtt, 1825-ben alapította meg a Magyar Tudományos […]
Még idén vagy a jövő év elején megkezdi a termelést több piacvezető kínai óriáscég is Magyarországon, ami nagyban hozzájárul majd ahhoz, hogy 2025 az áttörés éve legyen a magyar gazdaságban – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten. A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a magyar-kínai gazdasági vegyes bizottság ülését megelőző sajtótájékoztatón leszögezte, hogy […]
A lengyelek a gázért közel négyszer, a villanyért pedig több mint két és félszer fizetnek többet, mint mi, Magyarországon – közölte a rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos szerdán a Facebook-oldalán megosztott videójában. Németh Szilárd a Varsóban felvett videóban azt mondta: Lengyelországnak „brüsszelita kormánya” van, és így ők minden energiaszolgáltatással kapcsolatos ajánlást elfogadtak, arra készülnek a májusi […]
Az idei a gazdasági áttörés éve, 2025 második felében már 3 százalék feletti növekedés, a következő években pedig a GDP dinamikus bővülése várható – mondta Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter sajtótájékoztatón hétfőn Budapesten. (MTI) Már megint? Hiszen régebben már áttörtünk – többször is -, megvolt a repülőrajt, Magyarország előre megy, nem hátra és ilyesmik. Egyébként pedig […]
Ismerni kell a saját testünket, a saját adottságainkat, mert vannak olyan folyamatok, amelyek az életkor előre haladtával nem fordíthatók vissza – mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a termékenységtudatosság hete alkalmából tartott sajtótájékoztatón hétfőn Budapesten. Rétvári Bence kiemelte, az április 7-14. között tartandó esemény abból a szempontból is fontos, hogy ismereteket tudjanak átadni a gyermekvállalás témájában. […]
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter arra szólította fel szombaton a Tisza Pártot, hogy ne hamisítsa meg a magyar emberek véleményét Ukrajna európai uniós tagságáról, mivel ez igen súlyos biztonsági kockázatokat jelentene Magyarország és az egész kontinens számára. A minisztérium MTI-nek eljuttatott közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy a héten is volt háborúpárti szervezkedés […]
Ismételten a brüsszeli bürokraták alkalmatlanságának árát fizeti meg az európai gazdaság, miután nem sikerült tárgyalásokkal elkerülni az amerikai vámintézkedéseket, mivel az utóbbi hónapok tétlenségben teltek – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton a közösségi oldalán. A tárcavezető arról számolt be, hogy tavaly november óta tudható, hogy Donald Trump lesz az Egyesült Államok új elnöke, […]
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna.
Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.