Ígérem, nem fogom sokadikként sokadszorra szilánkokra összetörni, majd újra összerakni, mi mindent mondott az ő szájával a miniszterelnök úr, midőn január 10-én, évtizedes bátorságát összeszedve kimerészkedett a kormányinfó alakú mikrofonállvány mögé. Hagyománteremtésileg. Nem mintha nem lehetne mondatokra, félmondatokra cincálni a hobbifocista jogászkodás és politikuskodás tankönyvébe illő kommunikációs lavírozáását a nemzeti pofátlanság útvesztőjében, nem mintha ne szolgáltatna pusztán ez a két órás gyalázat könyvtárnyi szakirodalmat az utókor számára, de semmi értelme nincs.
Viszont ha már a mellét önelégülten döngető nemzetvezető – a médiáról vallott igen sajátosan illiberális elképzelései kíséretében – egy odahányt röffenet erejéig megismételte azt a sokat hangoztatott propaganda-evidenciát, miszerint 4 milliárdos, puritán Várba költözésére kizárólag azért került sor, mert a hatalmi ágak szétválasztása és a kommunista örökség felszámolása ezt megkívánta (egyébként is a világ legszebb munkahelyéről, a Parlamentből cuccolt át a kolostorba, tehát ha jól hüvelyesem a mondanivalót, talán még áldozatot is hozott szegény), eszembe jutott néhány aktuális történés, ami közvetett módon igencsak kapcsolódik a pártállam hatalmi ágainak, intézményeinek, valamint az érdekeit utasításra kiszolgáló különféle harci egységeknek a sikamlós összefonódásához. Amely összefonódás olyannyira erőteljes (akárhova költözik is a sleppjével Orbán), hogy ember és leendő kormány legyen a talpán, aki képes lesz ezeket érdemben különválogatni.
Azért, hogy ne sikkadjon el a lényeg – amiről Orbán halált megvető bátorságról gazemberségről tanúskodó performansza most jótékonyan tereli a figyelmet -, felmerült bennem néhány kérdés, amire nincsen válasz (tegnap sem volt, holnap sem lesz), pedig módfelett tanulságos volna tudni valamit arról, hogy
– miként landolhatott az Origó nevű kormánylapnál az a videófelvétel, amit a decemberi ellenzéki tüntetések egyikén a rendőrség készített a demonstrálókról?
– miként lehetséges az, hogy Fekete-Győr András, aki a decemberi ellenzéki tüntetések egyikén füstgránátot (szerintem is a füstszóró a valósághoz közelebb álló megfogalmazása ennek a bármely közönséges játékboltban beszerezhető pirotechnikai eszköznek) dobott a rendőrök közé, az Origó (kivételesen a nevét is vállaló propagandistájának) cikkéből, és az azt továbbcifrázó másik, vagy harmadik valósághajlító gyár termékéből értesül arról, hogy nyomozás folyik ellene?
Hogy lehet az, hogy abban az országban, amely ország kilencedik éve kétharmaddal pöffeszkedő miniszterelnökének ábrázatára ráfér az, hogy ő minden reggel úgy kell fel, hogy a balliberális médiatúlsúly agyonnyomja és ellenszélben kell küzdenie, pedig neki is fáj, ha báncsák, a miniszterelnök bandája által összelopott, bedarált, a Habony-Rogán páros utasításaira egyenbégető állampárti médiamocsár hamarabb tudja, ki ellen indul nyomozás, mint maguk az érintettek?
Tudom, ne játsszam az álnaivat, nem Fekete-Győr Andrással és az ő lila füstszórójával kezdődött ez az illiberális összekacsintás a fideszes állami hatóságok és az Orbánt kiszolgáló, a hatalom ellenőrzését a munkaköri leírásukból száműzött propagandaegységek között.
Például ki emlékszik már arra, amikor a választások előtt, 2018 februárjában Juhász Péter magánéletének részletei, bírósági periratok (!) landoltak a Borsnál, néhány napon belül meg az egész fideszes sakálmédia kórusban vicsorgott a nőverő, drogos Juhászon?
És az kit érdekel, hogy Hadházy Ákos szintén a választás előttre időzített, az autójából ellopott pilótatáska tartalmára (a rendőrség mai napig nem bírta kideríteni, ki a tolvaj) és egy névtelen lejárató levélre felhúzott, szintén a Bors által elindított karaktergyilok is ugyanennek a rezsimnek a műve?
És vajon azt hányan bírják felidézni (ez tényleg nem volt olyan régen), hogy a lopott pénzből működő Magyar Idők hamarabb megírta, hogy a köztörvényes Gruevszkit örökbe fogadták Orbánék, mint hogy arról a parlament illetékes bizottsága egyáltalán értesült volna? Vagyis a Fidesztől független bevándorlási hivatal, mint állami intézmény, a Magyar Időkhöz van bekötve forró dróton, a parlamenti bizottság meg (amelyben nem csak fideszesek ülnek) kenje a hajára az aggodalmait.
Nem egyszerűen arról van szó, hogy valamelyik ezért fizetett Terry Black vagy Zuschlag János fájdalmas pofával hazudik valami meggyőzőnek tűnőt az ellenségről (mer’ ugye Vona Gábor buzi, Soros meg megölte az anyját), hogy álriportokat gyártanak, felvételeket manipulálnak és bizonyíthatóan-cáfolhatóan-jogerősen hazudnak, hanem arról van szó, hogy holnap már a meghozott ítéletet is a pártlapokban fogja olvasni az, aki még a hivatalos értesítést sem kapta meg, miszerint nyomoznak ellene.
Az legyen az ő bajuk, hogy melyik fideszes államtitkár, intézményvezető (Pálinkás, Prőhle, és eljövendő belső ellenségek) pontosan melyik házmesternek öltözött kultúrharcostól, vagy gyorsított ütemben betanított propagandistától tudja meg, hogy hétfőtől már nem kell bemennie dolgozni.
De ez itt nincs rendben. Sem az nincs rendben, hogy a brutális ellenszélben dolgozó fideszes propagandaorgánumoknál ma-holnap már azt is hamarabb fogják tudni, hogy kit csuktak börtönbe gyorsított eljárásban. Mert annyira példamutatóan működik Orbán illiberális demokráciája, és a mindenféle hatalmi ágak példás szétválasztása.
Sem az nincs rendben, hogy ahol milliárdok dokumentált ellopásának nincs következménye (Elios-Tiborcz-ügy és társai), de például Márki-Zay Péter ellen legalább három per van folyamatban, ahol a NER verőlegényei testi erejükkel akadályoznak parlamenti képviselőket népszavazási kérelmük benyújtásában, ahol hasonló alakok parlamenti képviselőket tepernek le a földre és lökdösnek, rugdosnak, taszigálnak közintézményekben, és az égvilágon semmi nem történik, ott Fekete-Győr ellen 3 nap alatt eljárás indul. Amit vele nem, de a pártállam médiamunkásával közölnek.
Mi a következő lépés? Egyáltalán mi a terv? Mindenáron érdemes megvárni, ameddig a mentelmi joggal Fekete-Győr Andráshoz hasonlóan nem rendelkező, ám elégedetlenségének utcai demonstrációkon hangot adó névtelen emberek is majd Orbán elnyomott terrormédiájából értesülnek arról, hogy szabadlábon vannak-e még? Nem tudom, csak kérdezem.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.