Szép jó estét mindenkinek! A mai napon megfogadtam, hogy kissé hagyom lenyugodni a hajléktalanság betiltása körüli témát. Ma viszont meglátva a híreket, egyszerűen képtelen vagyok erre. Nem lehet ugyanis amellett elmenni, ami a mai napon történt. A rendőrség megkezdte a hajléktalanok begyűjtését, mintha csak köztörvényes bűnözőkkel lenne dolguk. Vagyis nem, mert még a Dózsa György úti gázolóval szemben sem viselkedtek úgy, mint a mai napon bíróság elé kerülő, egykor szebb napokat látott emberekkel. A hajléktalanokból elkövetők lettek, akiknek egyetlen bűne az, hogy nincs otthonuk. A törvények szerint szabálysértőkké váltak csupán azzal, hogy kénytelenek a szabad ég alatt aludni.
Milyen keresztény ország az, amely bűnözőkként kezeli a saját hajléktalanjait? Milyen ország, milyen bírósága az, ahol a következők egyáltalán elhangozhatnak:
12.20-kor a rendőrök a Feneketlen-tó partján észlelték, hogy egy idősebb hölgy a padon üldögél, ahol párnák és takarók is fel voltak halmozva. A rendőr intézkedést kezdeményezett, miután észlelte, hogy a hölgy életvitelszerűen tartózkodik a helyszínen.
Oláh Kálmánné nem először tartózkodott életvitelszerűen közterületen: három másik helyen is hajléktalankodott, ám tevékenységét a figyelmeztetések ellenére sem hagyta abba. Így a Gyorskocsi utcába szállították.
A rendőrség három alkalommal is felszólította, hogy hagyja abba tevékenységét – ne legyen hajléktalan – ám ezt a figyelmeztetések ellenére sem hagyta abba. Egyszerűen felfoghatatlan, hogy ilyen mondatok ma, Magyarországon elhangozhatnak. Az, hogy egy állítólagosan keresztény ország rendőrei felróják egy hajléktalan asszonynak a saját szerencsétlen sorsát, példa nélküli. Mégis mit vártak a rend őrei, a hajléktalan asszony, egyik percről a másikra megszűnik hajléktalannak lenni, csak azért, mert erre felszólították? Ez az ügy több mint abszurd és még csak azt sem mondhatjuk, hogy egyedi, hisz a mai napon nem ő volt az egyetlen, akit bíróság elé cipeltek – még azt sem, mert személyesen meg sem hallgatták – hajléktalankodása okán.
Már a tegnapi napon sikerült elfogni az első szabálysértőt, aki galád módon hajléktalankodott egy gödöllői padon. A rendőrség azonban annak ellenére vitte őt be az őrsre, hogy előtte háromszor figyelmeztette volna. A 444 kérdésére válaszolva a rendőrség elmondta, ehhez minden joguk megvolt, ugyanis:
Azzal szemben nem mellőzhető az eljárás megindítása, aki az életvitelszerű közterületi tartózkodás szabályait megsértve a rendőr felszólítására nem hagyja el az elkövetés helyszínét, illetve nem fogadja el a neki felajánlott segítséget.
A rendőrség által említett segítség azt jelenti, hogy elmehetett volna egy olyan szállóra – már ha van hely és megvannak a szükséges papírjai – ahol a rablások és verekedések mindennaposak. Ha ez jelenti az állam segítségét, akkor jobban tenné, ha inkább nem is segítene. A gödöllői hajléktalan, aki egyébként mérnökként dolgozott, volt az új törvény első áldozata. Ő már elkövetőként szerepel a bírósági papírok sokaságán, ő volt az első olyan otthonát elvesztett ember Magyarországon, akit ezért a kereszténydemokrata kormány megbüntetett. Szavaim sincsenek, már tényleg nincsenek.
Az pedig, hogy mennyire lenne pénz a költségvetésben arra, hogy valós segítséget nyújtsanak a hajléktalanok számára, a következő napi hírek tökéletesen szemléltetik. Kezdjük például azzal a Honvédelmi Minisztériummal, mely gépeket vásárolt – mármint azokat ugye minden adófizető vásárolta, nem maga a minisztérium – Orbán Viktor számára, hogy azzal Európa szerte repkedjen. Az ugyan nem kormánygépnek vásárolt gépek, azóta Orbánt több alkalommal is luxus körülmények között reptették Moszkvától, Brüsszelig. Nos ez a HM most újabb gépeket vásárol – az ár persze ismét titok marad – amelyek reményeink szerint ezúttal nem Orbán Viktort és haverjait fogják kiszolgálni.
A parlamentben tanévnyitókat megelevenítő beszédet hadováló Kásler Miklósnak nem kevesebb, mint három beszédírója van. Havi közel fél millió forintot tesznek zsebre ezek az ember azért, hogy megpróbáljanak értelmes mondatokat adni Kásler Miklós szájába. Nem merném állítani, hogy megérik ezt a pénzt.
A kormánynak van pénze bőséggel. Többek között például arra is, hogy elbontassa az MKKP által Pécsen felállított buszmegállót. Arra nem volt pénz, hogy építsenek egyet, arra viszont volt, hogy elbontsák más munkáját. Hogy ez hány ezer, esetleg százezer forintjába került az adófizetőknek, arról nem érkeztek hírek.
De volt arra is egy kis fölösleg, hogy fegyelmi eljárást indítsanak Czeglédy Csaba ellen. Az immár több mint egy éve előzetesben ülő egykori politikust ezúttal nem a felhalmozott könyvei miatt büntették. Ettől egy sokkal súlyosabb vétséget követett el, nem borotválkozott. Nem viccelek, bár így lenne. Túlzott borostája ugyanis a házirend megszegését jelenti, ami fegyelmi eljárást von maga után. Nem elég azonban, hogy borostája miatt megfenyítik, de még elromlott telefonját – mellyel védőjével tarthatná a kapcsolatot – sem pótolják számára hetek óta. Hogy ennek mégis mi lehet az oka? A férfi védője a HVG kérdésére elmondta:
Több jogszabály, így a büntetőeljárásról szóló törvény is egyértelműen kimondja, hogy a védő és börtönben lévő ügyfele közti kapcsolat nem korlátozható és nem ellenőrizhető. A védelemhez való jogának a megsértése, ami történik, hiszen szándékosan akadályozzák abban, hogy kommunikáljon
Most pedig utazzunk el a párhuzamos valóságba egy kicsit, ahol Orbán Viktor egy rinocérosz keresztapja volt. Szegény állatot erről sajnos nem kérdezték meg.
Lássuk mai cikkeinket:
Ott vannak a szomszédban, a szemben lévő házban, az utca végén, de nem szól senki
Önszégyenét meg nem bocsájtja a nép
A nap kommentje pedig Judité:
Szerintem ez kimeríti a szándékos emberölés fogalmát. Nagyon is jól tudják „tisztelt” kormánytagjaink, hogy mit csinálnak! Vedd el a hajléktalannak ősz végén mindenét, üldözd , tedd lehetetlenné, hogy segítő szándékú emberek rátaláljanak! Aztán már csak egy közepesen kemény tél kell, és meg is van oldva a probléma nagy része. Ismét csak gratulálni tudok kormányunk zsenialitásához! Hasonló jókat kívánok nekik!
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.