Szép jó estét mindenkinek! Ma délután megtartották a Pride-ot, ezúttal kordonok és komoly atrocitások nélkül. Noha persze voltak szokásos ökölbe szorult agyú csoportosulások – 8-10 fős „tömegek”-, amelyek megpróbálták megmutatni a helyes utat – Jézus, ugye – de a vonuló tömeg valamiért inkább azzal volt elfoglalva, hogy jól érezze magát. Ezúttal savas bácsi helyett csak egy idős nő volt, aki egy panelház sokadik emeletéről egy vödör vízzel öntötte nyakon a vonuló tömeget. Hogy ettől neki jobb lett-e, azt nem tudjuk, de a vonulókat biztosan sikerült felfrissíteni.
A számokról eddig nem sokat tudni, azonban többen is azt nyilatkozták, hogy ez volt az egyik legtöbb embert megmozgató Pride esemény. Már idehaza persze, külföldön ugyanis esetenként akár több százezer ember is csatlakozik a szivárvány menethez. Aminek a sokszínűség melletti kiállás mellett a legfontosabb célja, hogy az emberek együtt érezzék jól magukat. A politikusok közül Kunhalmi Ágnes biztosan kint volt a vonulókkal, a Fidesz színeiben Novák Katalin volt jelen, ő viszont csak transzparensen. Orbán Viktor továbbra is külföldi úton van, egyébként biztosan megtisztelte volna a vonuló tömeget ő is. Ja, nem.
Az Arton Capitals – mely az egyetlen idehaza bejegyzett, letelepedési kötvények értékesítésével foglalkozó vállalkozás, a többi mind offshore – közzétette éves beszámolóját, melyből kiderül, hogy a tavalyi betörés során 200 millió forintot vittek el tőlük; ezzel együtt 294 milliós adózott nyereséget értek el. Ez a szám sokak számára alacsonynak tűnhet, hisz a cég valós árbevételének – a G7 gazdasági hírportál számításai szerint – 7,2 milliárd forint körül kellene lennie, a bevallásban mégis csak 79 millió forint szerepel. Ez úgy lehetséges, hogy a bevétel nagy részét, egy az Egyesült Arab Emírségekben bejegyzett cég kapta meg. Tehát ne aggódjon senki, az oligarchákat alig érte kár és Rogán Antalnak is lesz mit a tejbe aprítania, nem beszélve egy ország Cilijéről. Az, hogy a magyar államot – pontosabban a magyar adófizetőket – több milliárdos kár érte Rogán letelepedési biznisze miatt, az továbbra sem érdekel senkit.
A Népszava egy hoszabb interjút közölt Róna Péter, bankár, jogász, gazdaságtörténésszel, aki elmondta véleményét többek között Matolcsy MNB élén betöltött pozíciójáról, valamint a magyar gazdaság valós állapotáról. Ha valakinek érdemes a gondolatait megfontolni gazdasági kérdésekben, akkor az bizony ő. Lássuk hát:
A rendszerváltás óta Magyarország gazdasági teljesítménye sokat romlott. Nagyon nagy lett a szegénység. Semmiféle felzárkózásról nem beszélhetünk, és a leszakadást csak a multik teljesítménye kendőzte el. De ez is csak addig áll fenn, amíg a magyar bérek még a nyugat-európai, de a legtöbb szomszédos országok bérszínvonalától is jelentős mértékben elmaradnak. Ma Magyarország a Nyugathoz viszonyítva egy fejletlen társadalom és fejletlen gazdaság. Ma már az egy főre jutó jövedelem tekintetében Magyarország az unió három legszegényebb országa közé tartozik.
Az elmúlt napokban Kásler Miklós és szuperminisztériuma bejelentette, hogy elkészült a kórházi fertőzések megelőzésével kapcsolatos miniszteri rendelet. Ez egy csodálatos hír, kár, hogy ehhez minimális alapok is kellenének. Példának okáért tiszta, felszerelt wc-k a hazai kórházakban. A 24.hu bejárt egy pár budapesti intézményt, az eredmény pedig lesújtó. Sebaj, biztosan a Tízparancsolat még nem fejtette ki a hatását, de ami késik, az jön.
A nap végére pedig folytatódjék Orbán Viktor fejtörője, melyet saját Facebook-oldalán oszt meg tegnap óta. Az első posztot a mai napon egy újabb követte, melynek megfejtéseit a komment szekcióban várjuk. Vajon a miniszterelnök mit szeretne közölni? Vakáció? Migráció, esetleg korrupció?
Lássuk mai cikkeinket:
Honnan jön ez a rengeteg mocsok
Mi mindannyian vagyunk a zsidók
Amikor az utolsó utcatábla is eltűnik, amin történelmi nagyság neve van
Melyik tisztítószer szünteti meg az új idők mocskait?
A politikai túléléshez hajlított valóságszeletekből lesznek a nemzeti tragédiák
A nap kommentje Máriától:
3 gyerekes anyakent,hetero nőként,olyan emberként,aki hajlandó fejlődni, nem nézek félre,ott leszek a felvonuláson.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.