Október 10,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


Függönyt ne felejtsenek el bekészíteni a miniszterelnök úrnak

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 394,252 forint, még hiányzik 2,605,748 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Sziasztok, jóóóóóóóóreggelt, vasárnap van, feküdjetek szépen vissza, ha már én felkeltem!:) Tisztelettel jelentem – nem baj, hogy senkit nem érdekel -, már második éjszakája alszom úgy, mint akit fejbe vertek. Van mit kipihenni, nem tagadom, kár is lenne tagadni. Olyannyira örültem a kellemes 16 foknak ma reggel, hogy cicás-macskás képet raktam be, pedig sose szoktam. Ideje is volt.

Kezdjük is rögtön egy szívbemarkoló hírrel, miszerint néhány hét múlva, amikor már ismét munkába áll a miniszterek elnöke, aki most titokban nyaral valahol, hogy nehogy rajongói és alattvalói meglepjék, Pécsre látogat majd, ahol beszédet intéz a nyájhoz a pécsi egyetem fennállásának 650. évfordulóján. A poén nem ez, hát hiszen már mindent átadott, felavatott és megünnepelt az elmúlt években, hanem hogy a Szabad Pécs értesülései szerint a nagyon szabad sajtó nem kérdezheti majd ünnepélyesen Pécsre látogató miniszterelnököt, kizárólag az egyetem rektorát. Pedig két ünneplés között biztosan lenne miről, hiszen a nagyon fideszes Páva Zsolt által vezetett, meglehetősen súlyos pénzügyi gondokkal küzdő településen biztosan lenne közérdeklődésre számot tartó téma, amivel szembesíteni lehetne a fényestekintetűt. No, de a demokrácia azért demokrácia, mert demokrácia, a sajtó szabadsága szintúgy, nem is beszélve arról, hogy mi a kutyakötelessége egy miniszterelnöknek. Remélem, függöny azért lesz valahol bekészítve, soha nem lehet tudni, mikor jön jól.

A Magyar Nemzet közben arról cikkezett, hogy Orbán határon túli magyarokkal való levelezgetése egyelőre nem teljesít túl jól: egyelőre a vártnál kevesebben regisztráltak a jövőre esedékes, mindent eldöntő választásra, noha lassan egy hónapja tart a kormány regisztrációs kampánya a külhoni magyarok körében. A Nemzeti Választási Iroda adatai alapján kijelenthető, hogy az elmúlt tíz hónapban mindössze 20 ezren jelentkeztek a jövő évi voksolásra, így – jelen állás szerint – összesen 353 ezren lesznek jogosultak levélben szavazni.  A korábbi tapasztalatok alapján persze az utolsó száz méteren várható majd az érdeklődés tetőfokra hágása, a kormány is abban reménykedik, hogy összejön a félmilliós lélektani szám. Ettől függetlenül persze egyáltalán nem valószínű, hogy mindenki szavazni fog, 2014-ben a 192 ezer regisztrált közül mindössze 63 ezren nyújtottak be érvényes szavazatot. Najó, ennek a 95%-a a Fideszre szavazott, az egy parlamenti mandátum sorsát döntötte el.

Más: a rovarirtóval szennyezett tojások para sújtja Európát, 17 országban hívtak vissza a termékekből, már a szomszédos Ausztriában és Romániában is találtak. Magyarországon ugyan eddig még nem leltek rovarirtóval megkínált tojásokat, ám a biztonság kedvéért a NÉBIH ellenőrzi a tojásimportot. Az Index azt írja, hogy egy holland telep több vezetőjét is letartóztatták, mivel ott használták a Fipronillal kevert fertőtlenítőszert, a cég a rovarirtót ugyanakkor egy belga vállalattól vette meg. A belga mezőgazdasági minisztérium azt állította, a hollandok már tavaly nyáron értesültek arról, hogy Fipronillal szennyezett tojások kerültek kereskedelmi forgalomba, de a belgák is jó egy hónapot vártak, mielőtt jelezték az uniós szervek felé a szennyezést. Jól van akkor, szerintem is állítsuk meg Brüsszelt, meg Amszterdamot is, mert csak a bajt csinálják.

A kretének és agyilag-lelkileg nyomorékok a világ boldogabb felén is tombolnak. A legmagasabb világi hely Virginia nevű államában már pénteken is erőszakba torkollt a fehérek felsőbbrendűségét hirdető Unite the Right – az amerikai fajüldözés korát idéző fáklyás – felvonulása. Tegnap aztán Charlottesville-ben – ahol egyébként rendkívüli állapotot hirdettek – a neonáci, rasszista rendezvény ellen tüntetők közé hajtott egy szürke Dodge Charger. Nagy sebességgel és minden jel szerint szándékosan. A Dodge nekicsapódott egy másik, a menetben lassan araszoló kocsinak, ami egy harmadikba is beleszaladt. A középső jármű fölött átrepült egy gyalogos, akit a Charger gázolt el. A tömegbe szándékosan belehajtó kocsi vezetője az ütközés után hátramenetbe kapcsolt, és elmenekült a helyszínről. A támadás egyik áldozata a helyi polgármester, szerint életét vesztette. Mintegy 30 ember megsérült. Járulékos szerencsétlenségként egy razziázó rendőrségi helikopter is lezuhant, a fedélzeten utazó két rendőr meghalt. A tragédia után Donald Trump is megszólalt: Szeretjük a hazánkat, az Istenünket, a zászlónkat. Büszkék vagyunk a hazánkra, és arra, hogy mik vagyunk. Így hát helyre akarjuk tenni, ami Charlottesville-ben történt, és tanulmányozni akarjuk, hogy mit rontunk el országként, hogy ilyen dolgok megtörténhetnek. Hát ja. A sok baromkodás helyett jó lenne helyretenni, mert ez már így is több, mint ami belefér.

A végére egy feltétlenül közérdekű színes hírt hagytam, miszerint betiltják az EU-ban a túl hangos porszívók árusítását. A szabályozás szeptemberben lép életbe, és a 80 decibelnél erősebb hangon zúgó porszívókat érinti. De kár, pedig éppen most akartam beszerezni egy 90 decibelest. Ha összekapom magam, akkor talán még sikerül. Najó, vicceltem, semennyire nem értek a porszívókhoz. Viszont ez azért lesz jó nekünk, mert ilyen módon fogják növelni az energiahatékonyságot és csökkenteni a károsanyag-kibocsátást. Bizony.

Hát akkor gyorsan veszem is a búcsúmat, most látom, hogy szinte sötét van, oly nagyon borús az idő. Nem is baj. Nekem nem baj, legalább nincs kurvameleg. Akkor mindenkinek kellemes lustálkodást, jövünk vissza nemsokára.

 

adomany-1

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.