Október 6,  Vasárnap
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


Egészségükre, hölgyek, urak! Zabáljanak csak rendületlenül

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 192,860 forint, még hiányzik 2,807,140 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Hát szép jó reggelt mindenkinek! Majdnem azt írtam, hogy napsütést is, de azt inkább ne nagyon. Érzem én, napok óta érzem, hogy a meleg rombolja az agysejteket, de ha minden igaz, már nem sokáig, hétvégére érkezik a hidegfront nem tudom honnan. Hurrá, éljen!

Csakhogy – bár nem ejtettünk róla szót, de majd most – más frontokon meg a világ elmebetegei jódolgukban már nem tudják, mivel foglalják el magukat. Az történt ugyanis, hogy az utóbbi napokban elmérgesedett a helyzet a legmagasabb világi hely és a legsötétebb büdös diktatúra között.

Értendő ez úgy, hogy a kölcsönös fenyegetőzés a tetőfokára hágott az Egyesült Államok és Észak-Korea között, még úgy is, hogy Donald Trump éppen pihenőszabadságát tölti. Trump olyan tűzzel és haraggal fenyegette meg kedden Phenjant, amilyet még nem látott a világ, ha Észak-Korea tovább fenyegeti az Egyesült Államokat.

Phenjan erre szerdán közölte: komolyan mérlegeli, hogy közepes hatótávolságú ballisztikus rakétáival csapást mér Guam szigetére, amely az USA legtávolabbi területe a Csendes-óceánon.

Az NBC amerikai hírtelevízió aztán úgy értesült, a védelmi minisztérium elkészítette az Észak-Korea elleni megelőző csapás részletes terveit arra az esetre, ha Donald kacsa úgy dönt, hogy elrendeli a támadást a kommunista diktatúra ellen. Közben példaképünk az egyenes beszédben tegnap rövid sajtótájékoztatót tartott két golfozás között, ahol azt mondta, egyelőre nem került szóba a megelőző csapásmérés Észak-Koreára.

Viszont minden más igen: figyelmeztette Észak-Koreát, hogy ha bármit is lép, vagy támadást tervez az Egyesült Államok és szövetségesei ellen, akkor legyen nagyon ideges, mert olyan bajba kerülhet, mint korábban kevés más nemzet. Hangsúlyozta, hogy keddi kijelentése, miszerint tüzet és haragot zúdít Észak-Koreára, talán nem volt eléggé kemény. Majd hozzátette: Phenjan hosszú évek óta ezt csinálja országunkkal, és már ideje volt, hogy valaki felemelje szavát ennek az országnak a népéért és más országok népeiért is.

Csak annyit szeretnék ehhez hozzátenni, amellett, hogy a Donald Trump környezetében működő evangéliumi keresztények tanácsadó testületének egyik oszlopos tagja szerint Trump egyenesen Isten akaratát teljesítené be egy atomháborúval (aztakurva!), hogy talán őpojácaságának nem tűnt fel, de az észak-koreai nemzet már ennél nagyobb bajba aligha kerülhetne. Vagyis debilkretén vezetőjük miatt egy egész nemzetet fenyegetni, nem olyan elegáns. Ráadásul ezeknek a primitív fenyegetőzéseknek nem lesz jó vége: Észak-Korea atombomba nélkül is emberek millióit képes lemészárolni.

No, de evezzünk vissza saját vizeinkre. A rászoruló gyerekek üdültetéséért felelős alapítvány vezetője az RTL Klub érdeklődésére írásban közölte, mibű fussa a napi 110 ezer forintért bérelt villára. Hát abból, hogy havonta nettó 1,85 millió forintot keres ő. 35 napra a villa így több mint kéthavi fizetésébe, 3,85 millió forintba került volna, de az árból kapott 15 százalék kedvezményt. Budai Gyula miniszteri biztos csütörtöki sajtótájékoztatóján azt mondta, elfogadhatatlannak tartja, hogy Hornyák Monoszlón napi 110 ezer forintért bérelt villát. Ja? Akkor jó. Egy fél ország is elfogadhatatlannak tartja, és akkor mi van? Semmi nincs.

Merthogy például az állami cégek vezetői más frontokon is kurvajól teljesítenek, és azzal sincs semmi baj. A szocialista Tóth Bertalan képviselő érdeklődött a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnál a kifizetett bónuszok felől, Fónagy János államtitkár pedig válaszolt. A listavezető Kalocsai Attila, a Magyar Követeléskezelő Zrt. vezérigazgatója, ő bruttó 9,3 milliós év végi bónuszt kapott. Dobogós helyen végzett a MÁV vezérigazgatója: Dávid Ilona évi hatvanmilliós bére mellé hatmilliós prémium járt. A Magyar Postát vezető Illés Zoltán a harmadik helyen áll, neki mintegy 5 havi munka után járt az ötmilliós prémium. A MÁV Start Zrt.-t igazgató Csépke Andrásnak ehhez képest mindössze 3,6 millióval kellett beérnie. Gratulálok, basszátok meg! Kétmilliós bérplafon, az!

És arra emlékszünk még, hogy Bayer Zsolt epét hányt a minap, amiért úgy tűnik, egy iráni keresztény nőt Svédország ki fog toloncolni, hazájában pedig megölik, de nem baj, mert Semjén Zsolttal karöltve majd ők be- és örökbefogadják? Csak azért, mert a magyar állam közben kiadott a Nurszultan Nazarbajev nevű sötét diktátor által több mint 30 éve vezetett, Kazahsztán nevű diktatúrának egy politikai üldözöttet, akire hazájában halál is várhat. Köpönyegforgató, keleti diktatúrákhoz dörgölöző banda, akik keresztényeknek hazudják magukat. Szép volt ez is! És valahol megnyalja a szája szélét az azeri baltás gyilkos.

Miközben a fideszes állami vezetők talicskával hordják haza a fizetésüket és a jól megérdemelt milliós prémiumokat, a 17 tagú KDNP-frakció is elég jól él az adóforintokból. Idén, vagyis alig fél év alatt már 71 szerződést kötöttek. Ezek közül a legnagyobb tétel a Kihelyezett frakciórendezvények szervezése, bonyolítása című halandzsa megbízás áll, ezért 4,2 milliót fizettek. Emellett Vendéglátás, étel biztosítása címen több mint 2 millió forintot pengettek ki. Egészség, elvtársak, zabáljanak csak rendületlenül, mert ami kell, az kell! Önöknek meg jár is.

És végül Garancsi Kötélbarát Pityuról is ejtsünk egy pár szót, mint tudjuk az ő érdekeltsége is kedvezményes áron bérel önkormányzati lakást a budai várban. Az RTL Klub derítette ki, hogy az önkormányzattól 220 ezer forintért bérelt lakás mérete a szerződéskötés után növekedett meg. A Garancsiék és az önkormányzat közötti szerződés szerint a lakás 340 négyzetméteres, Garancsi cége ezzel szemben már 405 négyzetméteresként hirdette az ingatlant. Merthogy nyilván a bérleményt ők is kiadják. Hogy mennyiért? Azt nem tudjuk. Azt viszont igen, hogy a most 220 ezerért bérelt lakást tavaly 6500 euróért, azaz majdnem kétmillió forintért kínálták kiadásra egy hirdetésben.

Nem hiszem, hogy kurva nagy újdonságot mondok azzal, hogy ennek az országnak reszeltek. Ez minden sarkában, zegében és zúgában rohad. Ebből a mocskos, korrupt tempóból a büdös életben nem fogunk kigyógyulni. Megyek is, mert csak ideges leszek, pedig már most is. Elviselhető szép napot nektek is, nekünk is, csáóóóó! (Ez nem tudom, milyen zene, de hátha jó 🙂 )

 

adomany-1

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.