Tág szemmel már csak engemet figyel,
mint néma tó a néma csillagot,
nem mer beszélni, szólni hozzám, mégis
ha megölném is, hinné: jó vagyok.
Szegényt, csak egyszer tudnám még szeretni!
az övé lenni, ha nem is egészen;
megváltanám egy futó, tiszta csókkal,
hisz egyek voltunk rég a drága mélyben.
Csak egyszer engedd még magamhoz vonnom,
éreznem újra félszeg, gyenge vállát,
irgalmazz meg szegénynek és nekem,
szivemben nincs már más, mint durva dárdák.
Szerelmem, lásd meg ősz haját a szélben,
kis békezászló, oltalmat keres,
oldj fel maró, magányos bánatomból,
ha senkiért, az anyámért szeress.
Pilinszky János
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
Balog Zoltán volt az, aki határozottan és nyomatékosan kérte, hogy K. Endre kapjon kegyelmet Novák Katalintól, mivel meggyőződése volt, hogy ártatlan – Balog Zoltán ezt számomra is többször jelezte. Mástól a Sándor-palotához nem érkezett javaslat K. Endre ügyében. (…) Álláspontom szerint hiba volt, hogy a pápalátogatás miatti időnyomás okán nem jártuk még jobban körbe az ügyet, […]
Miközben fél lábon állva, félig guggolva, a lélegzetünket visszatartva várjuk, hogy a miniszterelnök felszólítására a bukott Sándorpalotáné valljon színt azzal kapcsolatban, hogy az Orbán család gyakorolt nyomást Kónya Endre kegyelme ügyében, vagy sem nem, illetve miközben tragikus kimenetelű robbanás történt nemrég a MOL tiszaújvárosi üzemében, ahol egy ember életét vesztette, és több súlyos sérült is […]
Fontos adalék az új kormánypárt régi alapfércműhöz benyújtott módosításaihoz, hogy igen, tűrik a vitát ezek a javaslatok. Sokkal jobban, mint azt, hogy miután letagadták, hogy trükköztek az idei költségvetési adatokkal, kiderült, hogy tényleg trükköztek velük. Pontosabban tűrhetnék a normális vitát ezek a javaslatok – két ciklusos korlát a miniszterelnöki pozíció esetében, a Szuverenitásvédelmi Hivatal beszántása, […]
Miközben Magyar Pétert és kormányának tagjait katonai tiszteletadással fogadták Varsóban (a bukott miniszterelnök napi igeforrásának értelmezése szerint – Abszolút burleszk: Rovar úr úgy totyogott Tusk mellett, mint Charlie Chaplin), ahova azért mentek, hogy a bukott miniszterelnök által megrontott magyar-lengyel kapcsolatok újjáépítési munkálatait elkezdjék, és remélhetőleg az ország számára gyümölcsöző megállapodásokat kössenek, olvasom egy másik fideszes […]
Magyar Péter mai sajtótájékoztatója csak egy újabb Facebook-esemény volt. Ezen a sajtótájékoztatón sem tudtunk meg semmi újat. K. Endre kegyelmi kérvényét az akkori igazságügyminiszter nem támogatta, de a köztársasági elnök döntését követően mégis ellenjegyezte. A kormány tagjai a kegyelmi ügyről annak kirobbanásakor, 2024 februárjában értesültek. Felháborodásunkat jól mutatta, hogy a kormány egyetértett az érintettek lemondásával. […]
Most, hogy négy és fél éves rekordot megdöntve a GDP 77,9 százaléka volt az államadósság március végén, amikor még az Orbán-kormány uralkodott, megakadt a szemem Krausz Ferenc jelenlegi miniszterelnöknek címzett nyílt levelén (hogy miért pont az Indexen jelent meg, azt nem tudom), amelyben többek között azt állítja, hogy a közösségi médiából értesültek arról, hogy a kormány […]
Miután már láttad a Rogán-féle Kabinetiroda visszafogott, neresztény luxusát, nézed a fideszes-független Varga Zs. András által vezetett fideszes-független Kúria épületének csilliárdos felújításáról készült képeket. És miközben az arcodba ugrik a plebejus mértékletesség megannyi részlete az elnöki szoba aranyozott plafonjától az elnöki fürdő exkluzív márványlapjain keresztül a bárpulttal felszerelt bírói klubon át az üvegtetővel fedett, pálmákkal […]
Egy héttel ezelőtt még arról panaszkodott a Dopeman nevű kultúrember és mikrofonállvány podcast műsorában, hogy azért nem ad interjút a hagyományos jobboldali sajtónak – példának okáért a Magyar Nemzetnek -, mert ha ott nyilatkozik, akkor négymillió magyar ember azonnal befogja a fülét. Egy hét elteltével adta lejjebb is a főleltáros úr, aki ugyan a parlamenti […]
Miután megtekinthettük a bukott Orbán-kormány minisztereinek gyászos ábrázatát, amivel a tegnapi átadás-átvételi ceremóniáról távoztak, és miután Magyar Péter miniszterelnök Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter, valamint Pósfai Gábor belügyminiszter társaságában élő adásban, szimbolikusan elkezdte az elődje munkahelyét, a Karmelita kolostort övező kordon lebontását, egyben közölte, hogy hosszabb időre megnyitják az épületet, hogy bárki ingyen meglátogathassa […]
• Szeretettel köszöntöm a külügyminisztériumi kollégáimat! Örömmel osztom meg, hogy a büfé közösségi tere ismét teljes funkcionalitással áll rendelkezésre: az asztalok és székek visszakerültek a helyükre, így újra lehetőség nyílik arra, hogy a munkavégzés szüneteiben kollégáink személyesen is találkozzanak, beszélgessenek, eszmét cseréljenek. (Orbán Anita külügyminiszter) • Kövér László elrekvirált több mint 60 festményt a Nemzeti […]
Egyrészt igaz, hogy nem kell a saját választóit is a legordasabb hazugságkampánnyal félrevezető Németh Balázs kaliberű figurákkal és az ő böfögéseikkel foglalkozni, hát hiszen minden halad a maga útján, a kormány nekiállt kormányozni, a fideszes beszélő fejek meg ugyanazokat az ostoba hülyeségeket mantrázzák nyilvánosan, amelyek miatt április 12-én beleálltak a földbe. Tehát Németh Balázsnak legfeljebb […]
Hát beütött rendesen a Tour de Karmelita a szétesett propagandahadtestnek, pedig szerintem a tömeges kiakadás pillanatában még nem is látták a Rogán minisztérium bejárásáról készült videót. A Karmelita épületének többszörösébe került, Pintér által bitorolt Belügyminisztériumban tett látogatást ábrázoló felvételeket pláne (azokat még mi se láttuk), ellenben Ruff Bálint Miniszterelnökséget vezető miniszter elmesélte az élményeit az […]
Nem lesz ma több cikk Sulyok Tamásról se (meg a pajtásairól se), a körülötte zajló cirkuszról se, az már látszik, hogy valamiért nem csak ő, de sokan mások sem értik, hogy mi a probléma vele, és miért lenne elegáns tudomásul venni, hogy az, amire a magyarok április 12-én szavaztak, abba ő semmilyen módon nem fér […]
Remélem, nem mostanában lesz részünk olyan aljas, gonosz, emberileg értelmezhetetlen szégyenpillanatban, mint amit a Mi Hazánk nevű szélsőséges párt előadott tegnap a parlament alakulóülésén, amikor a sükösdi tamburazenekar által előadott cigány himnusz elleni tiltakozásul felugrottak, mintha kigyulladt volna alattuk a bársonyszék, és kirongyoltak a teremből. Most is ökölbe szorul a gyomrom, ahogy eszembe jut, hogy […]
Mielőtt tetőfokára hágna a rendszerváltó népünnepély, az eufória, és tovább szökdécselnénk egy szebbnek remélt új világba, álljon itt a nap humorbombája: A Fidesz–KDNP-frakció az ország sikerében érdekelt, ezért normális ellenzékként fogunk viselkedni, ami újszerű és szokatlan lesz a magyar közéletben. Minden jó kormányjavaslatot támogatunk, viszont a Tisza Párt kampányban tett választási ígéreteinek betartását számon kérjük. […]
Nem tudom, hogy Görög Márta leendő igazságügyi miniszter-jelölt személyével kapcsolatban mibe fognak belekötni azok, akiknek valaki azt mondta, hogy miután megbukott a Fidesz, ők automatikusan függetlenek és újságírók lettek (tippjeim: nem tud hegedülni, dekázni se tud és még szőke is), de ha Tuzson Bence legutolsó igazságügyi miniszter a mérce, akkor nem kérdés, hogy a Szegedi […]
Navracsics Tibor kamuvisszavonult KDNP-s Fidesz-megújító, aki több egymást követő év minden évszakában elméletben hazahozta a Magyarországnak járó uniós forrásokat, a gyakorlatban sajnos egyszer sem, a Mandinernek a következőket nyilatkozta arról, hogy a Tisza azt ígéri, hazahozza az uniós pénzeket: „Ha az Európai Bizottság ragaszkodik az álláspontjaihoz, azokhoz, amiket velünk szemben folyamatosan fenntartott, akkor nehezen tud […]
Mielőtt elengedhetnénk ezt az ezermilliárdos büntetőügyi témát, amelyet a hatóságok remélhetőleg még csak ezután fognak igazán megragadni, Huth, Menczer, Deutsch után álljunk meg egy pillanatra a parlamentből kibukott, az ellenzéki politizálásból nem kérő, ámde a fideszes kontraszelekciós mechanizmusok (!) megerősítésének szükségessége mellett büszkén, bátoran és fogalmatlanul kiálló Szatmáry Kristóf Balásy-értelmezésénél. Egyben remélem, azóta már szólt […]
Magyar Péter arra szólította fel a minisztériumi vezetőket, hogy a Tisza-kormány megalakulásáig semmilyen új kötelezettséget ne vállaljanak, és csak a normál működéshez szükséges kifizetéseket teljesítsék. Ellenkező esetben nem csak politikai felelősséget kell vállalniuk – fogalmazott keddi Facebook-bejegyzésében a leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke azt írta, hogy a pártja birtokába jutott kormányhatározat alapján a „leköszönő […]
Jókai Mór és Wass Albert is szerepel az idei középszintű érettségi feladatai között – írta az eduline.hu hétfőn. A cikk szerint a középszintű írásbeli feladatsor első részében jellemzően egy nyolcszáz-ezer szavas ismeretterjesztő szöveget, publicisztikai művet, vagy annak egy részletét kell elolvasniuk a vizsgázóknak és megoldani az azokkal kapcsolatos feladatokat. Így mérik fel azt, hogy mennyire […]
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.
