Ha már szó esett az MSZP saját, külön bejáratú pályájáról, nézzünk szét egy kicsit a Fidesz – szintén különbejáratú és magántulajdonú – pályáján, ami nem is egy füves terület, hanem körbefalazott, okos és hülye drótkerítésekkel körbetekert stadion. Rohadtul drága stadion.
A mi pénzünkből épült és a mi pénzünkből fenntartott, Orbán Viktor nevére íratott rohadt stadion. Ahogy az összes többi parlamenti pártnak, a Fidesznek is van egy fix szavazóbázisa. Ők akkor is Orbán Viktorra fognak szavazni, ha nem is indul a választásokon, vagy ha egy hűvös cellában nézegeti a málló vakolatot. És ezt a szavazói kört a Fidesz nem tudja tágítani, csak éppen ők más taktikát dolgoztak ki ennek kommunikálására.
Mégpedig azt, hogy többségnek tüntetik fel a kisebbséget. Gyakorlatilag kizárták a tudatukból azt a 6,3 millió embert, akik nem rájuk szavaznak. Csak a saját bázisuk létezik, ezen belül számolgatják a százalékokat, nekik és csak nekik szólnak a hirdetések. Így nyerték meg az elbukott népszavazást és így lettek sikeresek a kudarcos nemzetinek hazudott konzultációk. A szavazói bázist azonosítják az egész nemzettel és rájuk hivatkozva harcolnak és óbégatnak Soros Györgytől Brüsszelig mindenkivel.
Az ebben a probléma, hogy mindenki úgy tesz – nem csak a fideszesek – mintha az 1,7 millió válaszlevélke valóban 98%-os arányt fedne, holott nem. Úgy teszünk, mintha az ország háromnegyede nem is létezne, kizárólag az 1,7 millió hívőnek lenne döntési joga. Holott ők sem dönthetnek semmiről, de legalább azt hiszik, hogy igen.
Az ellenzéki pártoknak – akár a most ismerteknek, akár egy eddig ismeretlennek – az lenne a feladata, hogy a senkire nem szavazó 4 millió emberből megszólítson annyit, amennyi meg tudja változtatni az erőviszonyokat. Ahhoz persze szükség lenne megfelelő politikusokra és mondanivalóra. És persze rengeteg munkára, ugyanis ezekhez a potenciális szavazókhoz el kell jutni valahogy és annak kevés a valószínűsége, hogy a pártpropaganda gépezete állna a nép szolgálatára.
Ideje lenne megérteni, hogy 1,7 millió szavazó nem többség. Ez csak az első lépés, mert megérteni kevés, mozdulni is kellene, hogy a többségi szunyókálást szavazatokra lehessen váltani. Pontosan ettől retteg Orbán és csapata. Fogy körülöttük a levegő és nem csak országon belül, hanem határokon kívül is. A remélt Trump-Orbán barátság nem jött létre, az uniós országok többségének már régen teli van a hócipője a mi dicsőséges vezérünkkel, Merkelnek jelenleg fontosabb dolga van, de ez csak átmeneti állapot, Franciaország frissen megválasztott elnöke nem egyszer bírálta Orbán Uniót romboló ténykedését.
Bizony, fogy a levegő és a mi kis háromnegyed-diktatúránk nem fog szó nélkül maradni az európai közösségben. De leváltani csak mi tudjuk. Már persze, ha akarjuk. Ha nem akarjuk, akkor meg nincs miről beszélni, mert akkor úgy jó minden, ahogy van.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.