Mindjárt nyakunkon a választási időszak. Talán még sokan emlékeznek az előzőre, amikor úgy nőttek ki a földből a pártok, pártocskák és pártocskákok, mint langymeleg eső után a bolondgomba. Szó sem volt akkor sem arról, hogy a hazafias buzgalom bugyogott fel mindazokból, akikből addig nem. Egyszerűen túlságosan vonzó volt sokak számára a választások idején hulló pénzeső. 2014-ben a kormány 4 milliárd – 4000 millió – forintot költött olyan kamupártokra, amelyekről azóta sem hallottunk. Természetesen nem a feneketlen nagyvonalúság vezeti a kormányt, amikor két marokkal szórja a mi pénzünket – holott el is lophatnák -, hanem a jól átgondolt pártérdek. Vagy személyes érdek, de ez ebben az esetben nem (sem) válik el élesen egymástól.
A Fidesznek elemi érdeke a sok kis párt létrejötte és indulása. Igen szép számmal el tudnak csenni szavazatokat ezek a tiszavirág-életű pártocskák, az pedig az erősebbnek, leginkább a győztesnek kedvez. Éppen ezért írta át a Fidesz a választási törvényeket is.
A soha, sehonnan sehová nem fejlődő, négyévente megpezsdülő pártokkal is pontosan ez a helyzet.
Nem tudom, ez miről jutott most eszembe. Csak úgy. Beszéljek valami másról.
Például a Magyar Gazdák és Polgárok Pártjáról. Róluk utoljára akkor lehetett hallani, amikor a 2015. április 12-i időközi országgyűlési képviselő választáson a Jobbik jelöltjét, Rig Lajost támogatták. Most másodvirágzásba kezdett a párt, miután új alelnököt választottak. Akinek van nyolc szabad perce, feltétlenül nézze meg ezt a rövid stúdióbeszélgetést Dotár Adriennel, aki késztetést érez a magyar gazdák, a polgárok és főleg a fiatalok képviseletére.
Most tekintsünk el mindattól, ami hirtelen eszembe jutott a felvétel megtekintése után. Nem fogom leírni, mert nem az a lényeg.
Hanem az, hogy a politika – ahogy a medve például – nem játék. Mint mindenhez, ami emberek sorsának alakításáról szól, szükség van hozzáértésre, minimum józan paraszti észre és született intelligenciára. Amennyiben valaki beleáll a közszereplésbe, a fenti képességeken és tulajdonságokon túlmenően kell, hogy rendelkezzen önkritikával (az egyébként soha, senkinek nem árt), némi ízléssel és képesnek kell lennie legalább egy értelmes mondat összeszerelésére és előadására.
A videón szereplő kedves ifjú hölgy mindezekkel nem rendelkezik. Sem együttesen, sem külön-külön. Ezzel szemben országos alelnök. Ami azt feltételezi, hogy az őt megválasztók úgy ítélték meg: senki más, mint Drotár Adrienn közülük a legokosabb, legrátermettebb. Ez viszont így hátborzongató.
A magyar gazdáknak, a magyar fiataloknak és úgy általában mindenkinek joga is, szüksége is van a képviseletre, de a víz lever arra a gondolatra, hogy egy olyan ifjú hölgy képviseli az érdekeiket, aki – bár bizonyára rendkívül járatos a mezőgazdaságban éppen úgy, mint a pályakezdő fiatalokat érintő kérdésekben – képtelen nyitva tartani a szemét a műszempilláktól, de ami ennél is nagyobb gond, hogy egyetlen értelmes mondatot nem volt képes kinyögni nyolc perc alatt.
Komolyan mondom, ő az első olyan ember, aki helyesírási hibákkal kommunikál. Verbálisan. Belátom, hogy ehhez is különleges tehetségre van szükség és nem is vesztegettem volna erre egyetlen karaktert sem, ha nem megint milliós támogatásról beszélnénk, ami minden, az országos választáson induló és a feltételeket teljesítő párt részére jár. Közpénzből. Már megint.
És nem 1-2 millióról beszélünk, hanem. Itt egy lista a 2014-es választás idejéből. Érdemes végignézni. Aztán érdemes belegondolni abba, hogy mi mindenre kellene az a pénz, amit eléget a Fidesz, mégpedig a saját győzelmi esélyeinek növelése érdekében. Végül érdemes elgondolkodni azon, hogy amikor – nem amennyiben, hanem amikor – sor kerül az elszámoltatásra, nem csak a mindenki által ismert figurákat kell majd előszedni.
Ehhez még hozzá kell számolni az egyéni jelölteknek járó 1 millió forintos (természetesen fejenként ennyi) támogatást. Kellemes töprengést!
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.