Október 9,  Szerda
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


Köszönjük a hozzánk való jóságukat. Egyszer megháláljuk

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 394,252 forint, még hiányzik 2,605,748 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Egészen megható, ahogy szerető kormányunk éjt nappallá téve, csak a mi érdekeinket nézve gondoskodik rólunk. A megrendültség nem is megfelelő szó arra, amit a keményen dolgozó magyar kisember érezhet az újabb jócselekedet hallatán. Annyira szép, hogy igaz sem lehet:

„Több mint 200 milliárd forint visszatérítendő támogatás jut lakóépületek energetikai korszerűsítésére, az állami fenntartású közintézmények számára pedig 150 milliárd forintnyi pályázat indul a következő hónapokban – jelentette be Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára Budapesten a Széchenyi Programiroda információs napján.” (MTI)

Mondom, minek kell örülni. Az Európai Unió 90 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatást biztosított a magyar lakosság számára, a lakóépületek energiahatékonyságának növelésére. Tehát a huzatos nyílászárók cseréjére, a fűtési rendszerek korszerűsétésére, hőszigetelésre. Ismétlem: vissza nem térítendő támogatást.

A nemzeti, keresztény és nem tudom még milyen kormány meg úgy döntött, hogy egy nagy francot fogja ő ezt a pénzt a lakosságnak adni. Inkább önkormányzati és állami tulajdonú közintézményeknek adja, a lakosság meg kap helyette hitelt. Igaz ugyan, hogy kamatmentes hitelt, de hitelt, amit vissza kell fizetni.

Volt rá magyarázat is. A kormány állítása szerint a vissza nem térítendő támogatás csak a panelházakra vonatkozott, családi házban lakók nem kaphattak volna belőle. Márpedig ez nem korrekt, mondta a mindig, minden körülmények között a korrektséget szem előtt tartó országvezetés, ezért fogta a pénzt és átrakta az állami intézmények energetikai korszerűsítésére, a lakosság kapott helyette jó kis hitelt, mert ahhoz a családi házban élők is hozzáférhetnek és így a korrektség szobrát lendületből meg lehet mintázni drágajó kormányunkról.

A valóság ezzel szemben az, hogy családi házak is kaphattak volna a vissza nem térítendő támogatásból, csak éppen közbe kellett volna iktatni egy energiahatékonysági alapot. Tehát: a kormány azt állította, hogy ők lényegében azért nyúlják le az Unió lakosságnak (civileknek) szánt támogatását, hogy sokkal nagyobb jót cselekedjenek a zemberekkel. A 90 milliárdos vissza nem térítendő támogatás helyett itt van nekik 200 milliárd visszatérítendő hitel. Lehet örülni!

Hol van szükség fűtéskorszerűsítésre, hőszigetelésre? Hol huzatos az ablakdeszka, hol szökik a rosszul szigetelt tetőn át a meleg? Hol próbálják bent tartani a kevés meleget a két ablak közé betömködött összetekert lepedőkkel, hol húznak fel három melegítőt a lakásban, hogy meg ne fagyjanak, hol szükséges kicserélni a radiátorokat? Biztosan nem a Pasa parkban, hanem a nehezebb anyagi helyzetben lévő családoknál. Akik miért is nem cserélték ki eddig, miért nem végeztették el eddig a szükséges korszerűsítéseket?

Úgy bizony. Azért, mert nem volt rá pénzük. És mert hitelt sem kapnak, ugyanis a megélhetés is gondot jelent, nem lennének képesek törleszteni a kölcsönt. Na, most kik pályázhatnak a vissza nem térítendő támogatás helyett kölcsönre? Igen, ugyanezek az emberek. De legalább kétszer annyira, mint amennyi a vissza nem térítendő támogatás lett volna.

Fog kapni hitelt a huzatos/lepusztult lakásban élő közmunkás, rokkantnyugdíjas, kisnyugdíjas? Olyan, akinél biztosan lehet tudni, hogy képtelen lesz törleszteni a hitelt? Nem valószínű.

És fog kapni hitelt az a jól kereső házaspár, aki egyébként is hitelképes, nem jelent gondot törleszteni a részleteket és csak nyer azzal, hogy kamatmentesen akár 10 millió forinthoz is hozzájuthat? Naná, hogy fog kapni.

Így minden a helyére kerül. Az állami/önkormányzati ingatlanok kapnak vissza nem térítendő támogatást. Ha úgy alakul, lényegében uniós pénzből korszerűsíthetnek és ha a véletlen úgy hozza, az így értéknövelt ingatlant megveheti majd – természetesen a törvényi kereteken belül – akár Mészáros Lölö, akár Tiborcz István, vagy például Orbán Győző is. Miért ne, elvégre ők is magyar üzletemberek.

A nyomorult helyzetben lévők ezután is pont úgy fognak fázni, ahogy eddig, mert vagy nem jutnak hozzá a hitelhez, vagy nem tudják törleszteni azt és akár egy kazáncsere a lakóház elvesztését is jelentheti, ha a tartozás fejében a bank viszi. Az egyébként hitelképes, viszonylag, vagy kimondottan jómódú családok viszont ingyenhitelhez jutnak, ami feltétlenül jó az államnak, jó a kormánynak és jó a magyar lakosságnak.

Ja, ez utóbbi nem igaz, de a többi igen. Éljen a párt! Köszönjük a hozzánk való jóságukat. Egyszer megháláljuk.adomany

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.