Október 10,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

Egyéb


Az Orbán-kormány jobban, pontosabban ügyesebben hazudik, mint az előző kormány

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 394,252 forint, még hiányzik 2,605,748 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Gyakorlatilag a karácsony még most fordul be a sarkon, de Halász János a  Fidesz-frakció szóvivője nem bírja befogni, összecsődítette a sajtót. Vagy én nem is tudom, mit csődített össze, mert sajtó már nem nagyon van, normális újságíró meg nem jár sajtótájékoztatóra, mert az MTI úgyis lehozza az aktuális blődliket. De Halász Jánosnak küldetéstudata van – meg ha nincs is, ezért kapja a fizetését – úgyhogy mondta. Én meg vagy túl sok töltött káposztát ettem, vagy valami kórság bujkál bennem, de halál ideges lettem az unalomig ismert lózungoktól és a pofátlan hazugságoktól. Íme, a mai – és tegnapi és holnapi – púderes rizsa:

„A baloldal kormányzása alatt nem becsülte meg a gyermekeket nevelőket, elszegényítette a gyermekes családokat, folyamatos adóemelésekkel és megszorításokkal sújtotta őket.
A magyar családokkal fizettették Európában a legmagasabb rezsit, és bár azt ígérték, hogy nem lesz gázáremelés, háromszorosára emelték a gáz árát és duplájára a villanyáram árát. Folyamatosan emelték a munkát és a fogyasztást terhelő adókat, az élelmiszerek áfáját a duplájára emelték – sorolta a szóvivő. Mint mondta, Gyurcsány Ferenc és a szocialisták kormányzásuk alatt eltörölték az egy- és kétgyermekes családok adókedvezményét, és csökkentették a három- és többgyermekesekét, valamint eltörölték az első Orbán-kormány alatt bevezetett otthonteremtési kedvezményeket.
Megjegyezte: a szocialisták több mint duplájára emelték a lakásáfát és devizahitelekbe taszították a magyar családokat, és a gyermekétkeztetésre nem szántak elegendő forrást, és annak is csak a töredékét fizették ki.
A baloldal a mai napig rendszeresen nem támogatja a magyar családok életét megkönnyítő adócsökkentéseket, az otthonteremtési programot és a béremeléseket. Ha a szocialistákon múlna, se adócsökkentés, se béremelés, se ingyenes gyermekétkeztetés, sem ingyenes tankönyv, se rezsicsökkentés, se otthonteremtési program nem lenne – jelentette ki.
Hozzátette: a polgári kormány ezzel szemben a családok megélhetését adócsökkentésekkel, otthonteremtést támogatásokkal, béremeléssel teszi könnyebbé.
A polgári kormány visszaadta az adókedvezményeket a gyermekeket nevelőknek, bevezette a családi adórendszert, és ennek köszönhetően minden évben több pénz marad a családoknál – mondta. Hozzátette: 2017-ben tovább nő a kétgyermekesek családi adókedvezménye, csökken a legfontosabb élelmiszerek áfája, így aztán tovább nő a családok jövedelme.
Emellett – jegyezte meg – a rendszerváltás óta soha annyi támogatás nem jutott még otthonteremtésre, ingyenes gyermekétkeztetésre és ingyenes tankönyvellátásra, mint 2017-ben fog. Szólt arról is, ma háromszor annyi kisgyermeknek jut ingyenes étkezéshez, mint amennyinek a szocialisták kormányzása alatt jutott”. (MTI)

Rendben, velem lehet beszélni bot nélkül. Ott pusztuljon a baloldal, a szocik, a liberálisok, a gyurcsányok, ahol vannak. Pfúj, undormányok voltak, loptak, csaltak hazudtak, pokolra velük! Ámde!

Kérdem én Halász Jánost, aki az életrajza szerint matematikus, tehát remélhetőleg (mert ő még nem a Hoffmann Rózsa által szétcsellózott oktatásból jött) képes kiszámolni, hogy kettő meg kettő összesen mennyi lehet. Legalább nagyjából. Hetedik éve a Fidesz van kormányon. Hetedik éve úgy nyüszít a kormány, mintha ellenzékben – nem is akármilyen, hanem elnyomott és üldözött ellenzékben – lenne. Hetedik éve mutogat vissza a Fidesz az MSZP-re. Az MSZP emelte az áfát. Rendben. A Fidesz meg leengedte? Nem. Első dolga volt tovább emelni. Hogy a választási hajrára fordulva most nagyvonalúan csökkentették a friss tej (nem lehet elégszer elmondani: ez kizárólag csak a feldolgozatlan, nem tartós, féltartós tejre vonatkozik és csak a tejre, egyetlen tejtermékre sem), a csirkehús és a tojás áfáját. Nem az alapvető élelmiszerek áfáját csökkentették, csak néhány termékét és azt is közel hat év után. A megelőző hat évben a Fidesz-kormány által megemelt áfát fizettük. Szóval mi a jó fenéről beszélünk?

Rezsicsökkentés. Az MSZP-kormány emelte – ez helyből hülyeség, mert akkor még nem államosították a szolgáltatókat, tehát nem a kormány emelte, de most ne foglalkozzunk apróságokkal – a rezsit. A Fidesz kormány meg szétverte a szolgáltatókat, kiürítette a gáztárolókat és most döngeti a mellét a rezsicsökkentéssel, miközben magasabb rezsidíjakat fizetünk, mint Európa legtöbb országában. Ugyanis közben – marhára függetlenül Orbán Viktortól – csökkent például az áram ára. Ezzel szemben éppen a Fidesz épített be az üzemanyagok árába egy plusz terhet, hogy nehogy olcsóbb legyen a magyar autósoknak és amikor magától csökkenne az üzemanyag ára – mert a világpiacon is csökken – akkor életbe lép ez a plusz adó és a kormány lefölözi a különbözetet. Egyébként ugyanez a hülye autós fizeti az úthasználati díjat is azokra az utakra, amiket az ő pénzéből építettek és amire egyszer már fizet adót a benzin árában (mert egyszer beépítették, hogy majd eltörlik a súly/teljesítmény adót, amit szintén az úthasználatért kell fizetni), de aztán benne maradt a benzin/gázolaj árában, fizetjük külön, plusz még fizetünk az úthasználatért. Csak azért szólok, hogy nehogy valaki elájuljon a kormány jóságától.

Igen, a rohadék Gyurcsányék eltörölték a nem-tudom-hány-gyerekesek kedvezményét, viszont a minimálbér adómentes volt és az alacsony jövedelműek kevesebbet adóztak, a magas jövedelműek többet. Mivel így becsületes. És mivel az is megdolgozik a fizetéséért, akinek valamiért nincs gyereke, vagy már felnevelte. Jelenleg az van, hogy egy gyermektelen alacsony jövedelmű ma kevesebb pénzt visz haza – ha centire ugyanannyi a fizetése, mint a kormányváltás előtt – mint hét éve. A Fidesz-kormány semmi mást nem tesz, mint egyes csoportoktól elvesz, azt odaadja más csoportoknak és úgy állítja be az egészet, mintha valami rohadtul nagy kegyet gyakorolna. Holott nem. Csak jobban, pontosabban ügyesebben hazudik, mint az előző kormány.

Ugyanez a kategória a CSOK is. Mi, mindannyian fizetjük meg annak az árát, hogy néhány család 10 milliós támogatást kapjon. Ahelyett, hogy olcsó, bárki számára hozzáférhető és megfizethető, kulturált, normális bérlakásokat építenénk ebből a pénzből, hogy a fiatalok el tudják kezdeni az önálló életet és hogy a munkaerő mobilitása megoldható legyen.

Az ingyenes gyermekétkeztetésről meg csak annyit: soha a büdös életben a második világháború óta nem volt annyi nehéz sorsú, nélkülöző, nem egy esetben éhező gyermek (és felnőtt), mint az Orbán-kormány áldatlan ténykedése óta.

Rendkívül jó lenne, ha a kormány befejezné végre az egyre szánalmasabb gyurcsányozást és a hazudozást és elkezdenének dolgozni, mielőtt belepusztulunk a rohadt nagy fejlődésbe.adomany

 

 

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.