A legalább annyira keresztény, mint amennyire demokrata Hollik István, a hétvégi sajtótájékoztatók fenegyereke interjút adott a 168 óra nyomtatott változatának. Ez a lap még megjelenik, szemben a Népszabadsággal, ami ugye nem annyira. De nem baj, mert ott van nekünk a Habony-Vajna-Mészáros médiabirodalom, ne sírjon a szánk.
Szóval Hollik villantott és újfent megállapítottam: ezeknek – jobbról balra, nagyon kevés kivétellel – halvány fogalmuk sincs arról, hogy hol vannak, mi a dolguk, miért vannak ott, ahol, ki fizeti őket, mik a kötelességeik. De nyomokban sincs fogalmuk róla, ám szerencsére le is szarják.
„Én megértem Kövér Lászlót. A magyar parlament a nemzet temploma, elegáns épület. Sok újságíró izzadtan, lepukkanva, rövid ujjú pólóban, kócosan dugja a mikrofont a politikus orra alá, és hányaveti módon odalök egy alig érthető kérdést. Nem csupán a politikusokon kellene számon kérni az írott és íratlan szabályokat, hanem az újságírókon is.”
Hát a pofám szakad le. A nemzet temploma, az. A Fidesz-KDNP temploma az. A hatalom és a pénz temploma, de csak nekik.
Mit képzel magáról Hollik, Kövér és úgy általában az összes majom? Akik a maguk erejéből sehol nem lennének, ha a munkaerőpiacon kellene helyt állniuk. Keresnének havi 120-130 ezer forintot és pont úgy tologatnák a számlákat hó végén, mint a társadalom háromnegyede. Ehhez képest betették a seggüket a parlamentbe, amitől egy centivel sem lettek értékesek emberek. Viszont azonnal elfelejti mindegyik, hogy mi a büdös francnak van ott. Eszükbe sem jut, hogy a messze érdemeiken felüli fizetést és egyéb juttatásokat azok az emberek adják össze, akik most is a számláikkal sakkoznak.
Hollik, basszus! Ti hogy néztek ki? A vezéretek, aki állandóan zsebhokizik a gyűrött zakójában, aki akkora tajparaszt, hogy amint meglát egy nőnemű politikust, vállig végignyalja a karját, de csak miután felrántott azt a tápcsatornája felső nyílásáig. De egyébként sincs köztetek senki, akin állna valahogy az öltöny. Úgy néztek ki, mint egy TSZ-zárszámadó közgyűlés, amikor a tehenésztelep vezetője a susogós macinaci helyett előrángatja a naftalinból a ballagási nájlonöltönyét.
Azzal a kurvanagy különbséggel, hogy a ti öltönyötöket mi fizetjük, de még az alsógatyátokat is. Az újságírók minket képviselnek. Minket, polgárokat. A főnökeiteket. Ha egy újságíró kérdez, akkor válaszolsz. Te is, az Orbán nevű is, a büdösparaszt portás is, Matolcsy is. Annak örüljetek, hogy nem mi megyünk oda többmillióan, hanem a leizzadt, kócos, alulfizetett, hullafáradt újságíró.
A nemzet temploma, mi? Akkor miért oda jártok lopni? Ezt el tudnád mesélni, te félbemaradt tanár? Szerinted neked milyen öltönyöd lenne, ha Potyolafelsőn tanítanál a suliban? De mindegy is, nem ez a lényeg. Az a mérhetetlen, istentelen, mindentől elrugaszkodott pökhendi pofátlanság a lényeg, amit képviseltek. Az az arrogáns, szemét, mindent és mindenkit lenéző köpedelem modor a lényeg, amit megengedtek magatoknak.
Minden újságíró, aki kérdez tőletek, minket képvisel. Az a kurvanagy szerencsétek, hogy az újságírók pont olyan hülyék, mint az átlag választópolgár. Ha eszük lenne és felfedeznék végre azt, hogy mekkora hatalma lehet a sajtónak – persze akkor, ha nem beszari, lefizethető takonygerincűek – te és élősködő-társaid már régen az árkot tisztítanátok, kicsit sem elegáns tyúkláb-mintás játszóruhában.
Ez a baja ennek az országnak, hogy az ilyen trágyaleves gumicsizmából éppen kivakarodott, a munkát hírből sem ismerő szerencselovagok odáig pofátlanodnak, ahová Hollik, Kövér, Matolcsy és társaik. Már komolyan elhiszik, hogy felettük csak az isten, elszámolniuk nem kell soha, senkinek, semmivel. Nekik jár az extra juttatás, az extra fizetés és az extra lopási lehetőség és ehhez semmi mást nem kell tenniük, mint naponta fényesre nyalni 3,3 millió magyar miniszterelnökének a seggét.
Hollik! Az a helyzet, hogy senki vagy. Miután KDNP-s, tehát egy senki által soha, sehová meg nem választott piócapárt tagja, duplán senki.
Na adja meg nektek az isten (amúgy de, adja meg!), hogy hirtelen szembe találjátok magatokat sokszázezer feldühödött, kócos, izzadt, rövidujjú pólóban dühösen ordító polgárral a nemzet templomának folyosóin, mert akkor kénytelenek lennétek felismerni a különbséget a valóság és a ti gagyi kis álomvilágotok között.
Addig meg kuss van és ha kérdez egy újságíró, akkor válaszolsz. Te is, meg a többi majom is. Azért fizetünk benneteket. Hülyegyerek. Te meg – elnézve a fotódat – ugorj ki a kinőtt ballagási öltönyödből és keresd elő a nyakkendődet meg a borotvádat! Nem miattam, hanem az újságírók miatt. Tiszteld már meg őket egy normális megjelenéssel, ha veszik a fáradságot és kíváncsiak az ostobaságaidra. Köszi.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.