Pedig nem is szoktam inni. Nem elvből, hanem mert nem bírom az alkoholt. Ettől függetlenül csak beb…hattam valahogy, mert Seholfalván ébredtem. Ez egy eldugott kis település a szittya pusztában. Arról lehet felismerni, hogy turulok köröznek a viskók fölött és a roggyant villanypóznákon lévő hangszórókból mozgalmi dalok szólnak. Éjjel, nappal, megállás nélkül.
A falu politikai berendezkedése: családi vállalkozás. A legfőbb hatalom a tanácselnök, az ő szava szentírás. Konkrétan. Annyira, hogy ha ne adj’ isten beszorul a disznóólba, vagy rájön a szapora, megáll az élet. Ameddig ki nem szorul, vagy el nem áll az anyagcseréje, senki semmit nem mer sem tenni, de még mondani sem. Mert mi van, ha rosszat mond? Botrány, természetesen.
A tanácselnök háza a legnagyobb a faluban. A szemétdomb tetején áll a kacsalábon forgó putri, hogy a főember állandóan szemmel tudja tartani az alattvalókat, nehogy azok valami csínyen törjék a fejüket. Magántulajdona a pórnépnek nincs, minden a falu vezetőinek jár. A szájuk is, de az állandóan. Az elnök felesége szép, tenyeres-talpas asszony. Határozott menyecske, éjt nappallá téve szorgoskodik. Az a hobbija, hogy minden talpalatnyi földet felvásárol a környéken. Néha annyira belejön a dologba, hogy még önmagától is megveszi a földet, szőlőt, miegymást. Amire kedve szottyan.
A második ember a faluban a kisbíró. Ő ordítva hozza a nép tudtára, mi szépet talált ki aznapra a tanácselnök. Azért kell ordítania, mert a mozgalmi dalokat harsogó hangszórókat túl kell üvöltenie valahogy. Szép szál ember, nagy bajusszal, péklapát-kezekkel. Amit a főnöke mond, az a törvény. Ha valaki kétségbe meri vonni a tanácselnök szavát, azt a kisbíró eltángálja a büdös gumicsizmájával, amit a retkes lábáról ránt le hirtelen haragjában.
Nagy tekintély még a faluban a tiszteletes úr. Ugyan nincs miért tisztelni, de ő ezt el is várja! Ő dönti el, mikor van mise, mikor nyit ki a bolt, ki kap zsíros kenyeret és ki nem. A szent életű ember nagyon utálja a szegényeket. Szerinte csak lustaságból szegény valaki, amúgy nem. Szíve szerint a szegény szülőktől még a gyerekeiket is elvenné, de végül mégsem veszi. Mi a fenét kezdene velük? Néha, főleg sátoros ünnepeken kiválaszt a falu szegény gyerekei közül néhányat és megvendégeli őket. Olyankor van az asztalon lazac, homár, osztriga. Nyomorult purdék csak lesnek, mert életükben nem láttak még ilyesmit. Leshetnek, mert mákos tészta nincs, hiába, hogy azt felismernék. A tisztelendő úr megadja a módját.
Van még a faluban egy tanító kisasszony. A csikó fogait ugyan régen elhullajtotta már, de kisasszonynak kell szólítani, mert ezt várja el. Okos is, szép is, ezért ő dönti el, mit tanuljanak a gyerkőcök az iskolában. Ezt úgy dönti el, hogy megkérdezi a tanácselnököt, mit is gondoljon ő az oktatásról. A tanácselnök megmondja, a kisasszony meg egyből rájön, hogy pontosan így akarta maga is. Másnak nincs köze semmihez. Se a szülőknek, se a gyerekeknek, se a realitásnak. Azoknak kuss van.
Fontos személyiség a faluban a téeszcsé vezetője. A tanácselnök és ő régi barátok, együtt szedték a libaszart még süldő kölyök korukban. A barátság máig megmaradt, időnként a tanácselnök meglátogatja a téeszes ember disznait és jól elbeszélget velük. Olykor nosztalgiáznak egyet a régi cimborák. Ilyenkor rövidgatyát húznak, a potrohos testüket atlétatrikóba préselik és rúgják a bőrt. A lúdbőrt. A falu apraja-nagyja szájtátva bámulja, mennyire hülyék is az ő vezetőik.
Ha valami pozíció megüresedik a faluban, a tanácselnök kiválasztja azt, aki betöltheti. Ezt úgy csinálja, hogy maga mögé néz. Aki a legmélyebben le tud hajolni mögötte úgy, hogy a nyelve nagyobb távolságból is elér a fenséges ülepig, az a befutó. Azt az elnök egyrészt kinevezi tehetségesnek, aztán kinevezi szakembernek. Sokan igyekeznek megcsípni egy ilyen állást, mert jár hozzá egy hőre táguló kastély, aranyozott kerekű talicska és Gucci-táska is. Amúgy aranyozott kerekű talicskája mindenkinek van, akit az elnök méltónak talál arra, hogy a közösség szolgálatában azt csináljon és annyit lopjon, amennyit csak akar.
A falu lakói jól viselik a dolgot. Megadóan tűrik a kis zsarnokokat, cserében néha jön egy vándorcirkusz, évente még búcsú is van. Olyankor vehetnek maguknak nyalókát, seggenfütyülő kakast, vattacukrot. A céllövöldében az ügyesek valódi velúrtulipánt nyerhetnek, amire aztán a falu teljes lakossága irigykedhet. Néhány nagyobb esemény beszédtémát ad a népnek, azzal évekig elvannak. Mint például a legutóbb is, a bazi-nagy-paraszt-lagzi, amikor a tanácselnök egyik lánya ment férjhez. Volt dínom-dánom, móka, kacagás. Már annak persze, aki hivatalos volt. A pórnép nem volt, de ezt nem is annyira bánták. Akkor főleg nem, amikor kirobbant a botrány, mert valamelyik díszes vendég elcsórta a menyasszony nagy becsben tartott tundrabugyiját, amit a nászéjszaka alkalmából még ki is mosott az ara! Lett is akkora felfordulás, hogy csudájára jártak a népek. A csendőrök minden házat felforgattak, minden disznót megmotoztak, a bugyi mégsem került elő. Azért a végén kicsit lekonyult a nép szája, amikor nekik kellett kifizetni a csendőrök túlóráját, ami alatt őket vegzálták. Na, de nem minden arany, ami nem az.
Értek én mindent. A falu lakóit is, akik csórók, mint a templom egere, de azért cifra ruhában flangálnak egymás előtt. Értem a falu főembereit is, akik mindent ellopnak, ami mozdítható. Ami nem mozdítható, abba meg beköltöznek. Mindent értek, csak azt nem: hogy a bánatban kerültem én ide?
Mindenesetre hamarosan meglépek. Úgy hírlik, a tanácselnök és a téeszelnök (feleségestül) hamarosan kordéra száll és meglátogatják a távoli faluban lakó fősámánt. Igyekeznek egy kis pénzt kunyerálni tőle, mert a falubelieket már kifosztották, nem sok elvenni való maradt.
Na, ha kihúzzák a lábukat a településről, én bizony megpattanok innen.
Vagy legalább igyekszem felébredni.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.