Hogy ma se maradjunk Rogán Antal nélkül, a Fidesz közösségi oldalára ma tolta fel a szorgos személyzet a tegnapi okoskodást. Mivel erről már tegnap megemlékeztünk, beszélgessünk izgalmasabb dolgokról!
Az egyértelmű, hogy a kormánypárt tolja Rogánt, mint a lendkerekes egeret. Minden ügyben megszólal, okos és szép, szokása szerint. Feltételezésem szerint azért fontos ott nyüzsögnie mindenhol, akár kell, akár nem kell (inkáb nem kell), hogy értse, felfogja és feldolgozza a hézagos szürkeállománnyal megáldott polgár is: komoly államférfival állunk szemben, akiben bízik a kormány, Orbán Viktor és a Fidesz. Vagyis a szentháromság. Ezért leszünk szívesek mi is bízni benne és eszünkbe se jusson kételkedni az ő erkölcsi, politikusi és a fene tudja milyen nagyságában.
A magam részéről persze egy percig sem hiszek Rogánnak, de vigasztalásként közlöm a sajtófigyelő-szolgálat és trollkommandó nagyrabecsült tagjaival: Orbán Viktorban, a kormányban és a Fideszben sem bízom, de nem is hiszem el egy szavukat sem. Akárki szájából jön is ki az a szó. Illetve húsz szó, mert körülbelül ennyivel manipulálnak. Lássuk csak: migráns, magyar emberek, brüsszeli bürokraták, Soros György, kényszerbetelepítés, baloldal, hátbatámadás, terrorizmus, liberális, elmúlt nyolc év, bukott.
Nagyjából ezt variálják. Most éppen Rogán variálja, mert védjük meg a Tónit van műsoron. De párhuzamosan félemlítsük meg az embereket is része a repertoárnak. Szép, nagy, kopasz barmokkal. Olvastam az előbb egy cikket valahol, amely cikkben hosszasan értekezik valaki az Orbán-rezsim diktatúrába fordulásáról és arról, hogy akár a kormányhoz is köthetők a Városligetben dúló vadbarmok.
Szerintem pedig ki kell mondani: a kormánynak dolgoznak. Nincs akár és nincs is. A Liget lebetonozása állami projekt. Az államot a kormány képviseli. A felelősség – a kopaszok felbukkanásának felelőssége is – a kormányt terheli. Ennyi, nincs ok cifrázni. Ahogy az akkori Fidesznek, a mostani kormánynak dolgoztak – pont ugyanilyen, vagy ugyanezek a kopasz barmok – az MTV-székház ostrománál, ők szedték fel békésen az utcaköveket. Ők védték a Fidesz-székházat, ők voltak azok a szorgos állampolgárok, akik hirtelen felindulásból népszavazási kezdeményezést óhajtottak benyújtani, mégpedig tömegesen. Ők vannak ott a Ligetben és ők lesznek ott a Gellért-hegy szétbarmolásánál is. Mindenhol ott lesznek, ahol a kormány számára kínos megmozdulásokra, tiltakozásokra lehet számítani.
Igen, ők a kormány emberei, a kormány felelőssége, a kormány sara. Jól megfizetett zsoldosok, akik úgy, ott és akkor is fel tudnak lépni a civilekkel szemben, amikor a rendőrség nem. Egy velejéig korrupt, ostoba, hataloméhes, ugyanakkor végtelenül gyáva, sunyi rendszer termékei. Ilyenek mindig, minden diktatúrában voltak és vannak.
A harmadik (új) elem a kormánypropagandában – a 168 óra frissen megjelent száma szerint -, a politikai bulvár. A szerző azt boncolgatja, hogy nem véletlen a másik Rogán – Cecília – gyakori pezsgése a közérdektelenség színpadán. Tudatos, a senki által nem ismert Habony Árpád ötlete nyomán kibontakozó szappanopera akaratlan nézői lehetünk, mert így akarja a kormánypropaganda emberközelivé varázsolni a politikusokat. Mert attól majd, hogy Cili asszony mindenhol megjelenik és nyilatkozik, mi a családunk tagját fogjuk látni az ő férjében is. Hát én biztosan nem adoptálom a kicsit sem tisztelt, ellenben hazudós Tónit sem Cilivel, sem Cilitlenül. Gyanítom, hogy más is így van ezzel. Tehát – már amennyiben az ismeretlen Habony művéhez van szerencsénk – nem biztos, hogy ez az ötlet nagyon be fog jönni.
Azzal együtt, hogy engem például egyáltalán nem érdekel Rogán Cecília, arra rendkívül kíváncsi vagyok, hogy ki az a Habony Árpád. Valamint az is érdekel, hogy meddig mehetnek el a kopaszok és lesz-e valaki, aki vállalja a felelősséget értük. Továbbá az is érdekel, hogy Rogán Antal, akit többen, több irányból is nagyon súlyos korrupciós vádakkal illettek, mikor áll a bíróság elé és bizonyítja be az ártatlanságát. Már, ha ismeri a szó jelentését. Mert előbb-utóbb oda kell állnia akkor is, ha most nem hisz ebben. Remélhetőleg nem lesz egyedül a vádlottak padján. Van ott elég hely mindenkinek.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.