Október 13,  Vasárnap
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

DÜHÖNGŐ


Kit kell gyűlölni, ha megunták a hívek a migránsokat?

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 557,944 forint, még hiányzik 2,442,056 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Hasít a Fidesz, hála legyen Finkelstein/Habony (bár őt senki nem ismeri) mesternek és az ő stratégiájuknak! Az elmúlt hat évben sikerült ellenséget ellenségre halmozni, kicsalni az ősmagyar lelkek mélyéből a gyűlöletet, majd újabb ellenségekkel hozni a frászt a hívekre.

A kérdés csak az, mi lesz holnap? Ahogyan sikerült a kormánypártnak a szélsőséges választókat megcélozva felnevelgetni a Jobbikot, amivel már régen nem bírnak (hol van már a két pofon és mars a helyedre), pont úgy szabadítják magukra az ostobaságból és gyávaságból eszkábált rettegő gyűlöletet. Ha még csak önmagukra szabadítanák, nem is lenne akkora baj. De az egész országra szabadítják és félő, hogy éppen úgy kitépi a pórázt a kormány kezéből, mint a szélsőjobb.

A közismerten és elismerten sunyi görény retorikát kidolgozó tanácsadó lazán és szemrebbenés nélkül veszi a kalapját, amint valami bazdmeg történik az országban. Fogja a tudományát és megy tanácsot adni Izraelbe, Lengyelországba, Albániába, vagy ahol kereslet van a romlott árujára. Jó pénzért megtanítja a kis és nagyobb diktátor-jelölteket, hogyan is kell manipulálni az agyhalott választókat.

Finkelstein megy, de mi itt maradunk. Itt fogunk tapicskolni az illiberális, unortodox, inkorrekt szarban, amit a hatalom és az ellopható pénz érdekében felkavart szeretett ártunk és ormányunk.

Mit fog tenni a nagyon tehetséges miniszterek elnöke akkor, amikor az első embert meglincselik a felbőszült polgárok, mert az illető bőrszíne sötétebb és mert valaki úgy látta, szemet vetett a tisztelendő úr balkézről való szőke lányára? Akkor mi fog történni? Semmi?

Hogyan fog reagálni a kormány, ha véletlenül nem a rossz, hanem a bevándorló fejét töri be egy eltévedt kődarab? Mert a lelkes választópolgár nem feltétlenül tud különbséget tenni az aljas-mocskos-bűnöző-bevándorló és a jó pénzért letelepedési kötvényt vásárolt bevándorló között. Erre is van valami remek ötlet? Esetleg a bevándorló kap egy kitűzhető jelvényt? Amiből majd látszik, hogy őt szeretni kell?

Lesz majd óriásplakát-kampány, netán közpénzen? Lesznek olyan hirdetmények, amiken azok a bevándorlók tekinthetők meg, akiktől nem kell félni? Akik elég pénzt fizettek azért, hogy szeressük őket? Apropó! Rogán és Habony urak jól keresnek az üzleten? Tudom, semmi közük hozzá, csak úgy kérdem.

Figyeli a Fidesz a saját közösségi oldalát? Ahová napi frissítésben teszik fel a betevő gyűlöletet a híveknek. Ha nem figyelik, akkor én most segítek. Nem oly régen, egy évvel ezelőtt gyűjtöttem a Fidesz Facebook profilján az alábbi hozzászólásokat. Pontosan egy évvel ezelőtt. Érdemes megnézni, hol tartottunk akkor. Jelzem, egyik kommentelő sem hülyéskedett, komolyan gondolták.

„FIDESZESEK! MÁR NEM CSAK SZERBIÁBÓL JÖNNEK, HANEM ROMÁNIÁBÓL IS. KISZOMBORON A MÚLT HÉTEN 16 TEVET FOGTAK EL, PEDIG OTT ROMÁN HATÁR VAN. ROMÁNOKNAK, SZERBEKNEK NEM SZABAD HINNI!”

„Éljen Viktor, éljen a fal! Köszönöm miniszterelnök úr, hogy megvéded a hazánkat és Európát az idegenszívűektől és a terroristáktól. Arra szeretném kérni a kormány minden kedves dolgozóját, hogy segítség ezt az ügyet, mert a mi munkahelyeinket meg kell védeni a terrorista gazdasági bevándorlóktól. Álljanak ki miniszterelnök úr mellett, hogy a sok szép stadion, köztér, metró meg vár után végre kiépülhessen országunk körül a védelmi fal, ami megvéd minket a külföldi liberális terroristáktól. Toloncoljuk vissza a már ittlévő afrikai és arab bevándorlókat is. Nincs itt maradása a nem magyarnak, csak ha a rendes határátkelőn jönnek át, mint a tisztességes magyar emberek. Védjük hát meg a keményen dolgozó magyar emberek megélhetését, biztonságát, Szent Mária országát! Piros Fehér Zöld. Hajrá Viktor, Hajrá Fidesz, Hajrá Pannonia!”

Jó lenne azt gondolni, egyszerű gyakorló elmebetegekről van szó. De a kormány nagyon veszélyes játszmába kezdett és nem fogja tudni megállítani az általa gerjesztett folyamatokat. Értem én, hogy emelni kell a tétet, mert az emberek ingerküszöbe egyre magasabban szárnyal. Pedig de jó is lenne, ha inkább az intelligencia kezdene emelkedésbe.

Kezdetben elég volt gyűlölni az Uniót, az USA-t, a nem-fideszeseket, az értelmiségieket, a zsidókat, cigányokat, melegeket. De a folyamatos harci készültség nem tartható túl sokáig, belefásul a nép. Kell újabb és még veszélyesebb ellenség. A menekültek erre a célra tökéletesen megfelelőek, hiszen a probléma valós, a menekülteket bárki szabad szemmel is jól látja és ameddig többnyire egy emberről, aki az utcán sétál, vagy mögöttünk áll a sorban a pénztárnál, nem tudható, hogy ő zsidó, netán meleg, addig egy négert, arabot bárki felismer. Azt jól lehet gyűlölni, lehet tőle rettegni.

Ilyen – valóban létező – migrációs probléma esetén egy kicsit is normális kormány nem uszítja, hanem nyugtatni igyekszik a polgárokat. Egy becsületes kormány tájékoztatja a lakosságot a terveiről és kéri mindenki segítségét. Egy tisztességes politikai vezetés megoldani, nem tovább szítani igyekszik a feszültséget.

A jelenlegi kormány sem nem normális, sem nem becsületes.

Hogyan akarja a kormány adott esetben megállítani azokat a híveit, akiket ő maga hergelt minden külföldi ellen? Hogy fogja elmagyarázni a feldúlt honleánynak, hogy még nem aktuális gyűlölni a románokat, szerbeket, talán még a tevéket sem? Komolyan azt gondolják, hogy vissza lehet gyömöszölni az üvegbe a szellemet? Szerintem nem lehet. Az igazán retardált országlakók egyre durvábban elborulnak, az ország egyre élhetetlenebb lesz külföldinek, magyarnak egyaránt. 

Hogy mi lesz a következménye a finkelsteini/habonyi gyűlöletkampánynak, az nehezen megjósolható. De ameddig a melegek ellen uszító buzi, a zsidókat gyalázó zsidó gond nélkül el fog sündörögni az országból, az ismeretlen vitrinőr pedig akár Ibizára költözhet, mi ezt nem tehetjük meg. Sem az orbáni hatalom haszonélvezői, sem annak ellenzői, sem a szélsőségesen barmok, sem a normálisan gondolkodó emberek. Mert ez a hazánk nekünk is, nekik is. Mindez csak a tevéket nem fogja zavarni.

Azonban van egy jó hírem is a végére. Ameddig egy évvel ezelőtt egy uszító poszt alatt százával jöttek a fentiekhez hasonló idióta hozzászólások, ma már nincs ekkora sikere a kormánypárt napi migránsozásának. Vannak bőséggel normális, racionális hozzászólások. Vannak ugyan most is rohaggyonmegmindenki-típusúak is, de nagyságrendileg kevesebb, mint tavaly. Ezek egy jókora része is a határon túlról aggódó rajongóktól és nem csak erdélyből, hanem például Németországból.

A rettegők megfogyatkozása több okra vezethető vissza. Vagy megjött az emberek esze, vagy nem jött meg az eszük, csak megunták, vagy pedig a tisztelt kormánytagok ellopták már a bérkommentelőknek szánt összeget is, ingyen meg nem buli rettegni.

Melyik a helyes válasz, uraim?

Ha jól látom, hogy kezd kifulladni a migránsok elleni harci kedv, mi, vagy ki lesz a következő nemzetet egységbe kovácsolni gyűlölnivaló? Mert a választás még odébb van ám.

adomány

 

 

 

 

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.