NEHAZUGGY
Hova tettem az ország vagyonát?
Vogronics András    |   Ma   |   10:40
Hozzászólás nélkül megszavazták a fideszesek a parlament igazságügyi bizottságában azt a módosító javaslatot, amivel már idén elvonhatnák az 1%-os felajánlásokat a Szuverenitásvédelmi Hivatal által listázott szervezetektől. Az ellenzékiek szerint a törvényjavaslat módosítója eleve jogszabályellenes, hiszen visszamenőleges hatállyal felülírná a már megszületett felajánlásokat. A fideszesek viszont minden kérdésünkre csak azt hajtogatták, hogy a törvényjavaslatban szó sincs […]
NEHAZUGGY
De legalább tudjuk, miért szavaztak annyian 15 éven át a Fideszre
Swan Edgar    |   Ma   |   8:05
Szép reggelt kívánok mindenkinek! A kormánypárti szavazók többsége is úgy véli, Matolcsy György volt jegybankelnök és a kormány is tudott a jegybanki alapítványok korrupciós ügyeiről. A Publicus Népszavának készített felméréséből kiderül, a válaszadók csaknem kétharmada szerint nem lesznek komoly jogi következményei az ügynek. (Népszava) A válaszadók 80 százaléka szerint Matolcsy Györgynek büntetőjogi felelőssége van az […]
NEHAZUGGY
Lázár Gergő    |   Május 28,  Szerda   |   19:04
Emmanuel Macron francia államfő hétfőn úgy nyilatkozott a Le Figaro beszámolója szerint, hogy bár valóban észlelhetők a Muszlim Testvériség befolyásának nyomai „egyes környékeken”, a lakosságnak nem szabad azt hinnie, hogy „mindenhol ott vannak, mert ez összeesküvés-elmélethez vagy paranoiához vezethet”. A szélsőjobboldali amerikai lapra, a Breitbartra, nem a Le Figaróra hivatkozó Magyar Nemzet propagandaoldal a fent idézett […]
NEHAZUGGY
A demokrácia diadala: vagy egyetértesz velük, vagy kussolsz, a pénzedet meg úgyis viszik
Molnár Bálint    |   Május 28,  Szerda   |   10:30
Bizonyos szempontból, mondjuk a nyugati civilizáció és erkölcsi normarendszer szempontjából – beleértve mindenekelőtt a sokat emlegetett és politikai érdekből a sárba lerántott keresztényég tanításait is – tiszteletet érdemlő, nemes vállalkozás, hogy tisztességes, komoly szakemberek jogi és alkotmányjogi, törvényességi szempontból részletekbe menően elemeznek egy, az alkotmányosság, az uniós jog, egyáltalán a demokrácia és a jogállamiság alapvetéseinek […]
NEHAZUGGY
A trollok még szunnyadnak
Tamás Róbert    |   Május 28,  Szerda   |   8:00
Napsugaras szép reggelt kívánok mindenkinek! Egy olyan országban, ahol az infláció nem piaci úton csökken, ahol a költségvetés sérülékeny és ahol az EU-s pénzek továbbra is a levegőben lógnak, a jegybanki szigor lehet az egyetlen, ami még kiszámíthatóságot ad. Így az Index által megkérdezett elemzők szerint a Monetáris Tanács keddi ülésen nem módosítanak az alapkamaton. […]
NEHAZUGGY
Orbán ugyanúgy bűnös ebben
Lázár Gergő    |   Május 27,  Kedd   |   18:59
Miközben idehaza ki-ki a saját portája előtti sepregetés, azon belül is elsősorban a személyes kommunikációjának átgondolása és felülvizsgálata helyett határozottan tudni véli, hogy a társadalmon belüli agresszió első számú (hovatovább kizárólagos) oka valamely ellenoldali politikus, és miközben visszatérően magyarázzák nekünk okos, világlátott emberek, hogy nincs még egy ilyen széthúzó nemzet, mint a magyar, a helyzet […]
NEHAZUGGY
Ezt a másfél évtizedet már senki nem fogja visszaadni ennek a népnek
Vogronics András    |   Május 27,  Kedd   |   10:30
Nagyon úgy tűnik, sőt én már nagyjából biztos vagyok benne, hogy 2024, vagyis a pedofil kegyelmi botrány éve, ami egyben Magyar Péter politikába való berobbanásának éve az orbáni rablóbanda 2006-ja. Volt, van, lesz. Nekem mindenképpen a mai napig az őszödi beszéd rejtélyes kategóriába sorolható kiszivárgása ugrik be, ami tulajdonképpen megágyazott az akkor regnáló MSZP-SZDSZ koalíció bukásának. […]
NEHAZUGGY
A bukás után ők fognak a leghangosabban visítani
Swan Edgar    |   Május 27,  Kedd   |   7:57
Szép reggelt kívánok mindenkinek! Tegnap vezető hír volt, hogy Macron elnök és a felesége összekaptak valamin, a nő nem vágta pofon – láttam a videót, ezért tudom – a férjét, csak meglökte a búráját. Az elnöki hivatal azt nyilatkozta, hogy játékos piszkálódásról volt szó, holott mindkét fél testbeszédéből egyértelmű volt, hogy veszekedtek. Nekem most az […]
NEHAZUGGY
Kit néznek ezek hülyének?
Lázár Gergő    |   Május 26,  Hétfő   |   18:51
Zsigó Róbert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára szerint az „indokolatlan áremelések” ellen minden eszközzel fellép a kormány, és az árréscsökkentés mellé a nyugdíjasok külön segítséget kapnak. „Meghallgattuk az idősek visszajelzéseit és az idősek tanácsát is, és úgy döntöttünk, hogy ezt a támogatást utalvány formájában fogjuk odaadni” – fogalmazott az államtitkár. Nagyszerű! Ami engem […]
VENDÉG
Szalonna    |   Május 26,  Hétfő   |   10:30
Elemezhetném részletesen az elmúlt hét eseményeit, hogy mekkora az a lóláb, és hogy már nemcsak a lóláb, de más is kilóg az intézkedéseik, törvénykezésük, mondásaik mögül. Amelyek már nem kizárólag azoknak nyitják fel a szemét, akik éveken keresztül szándékosan csukva tartották, hanem már a vakok is látják, mert a napnál is világosabb, hogy miután a […]