Azt hittem, hogy annál tragikomikusabb hír ma már nem lesz, mint az, amit még a kolléga se láthatott előre, amikor az ugandai kiberbiztonságot fellendítő Szijjártó miniszter hőstettét megénekelte, pedig az még ennél is ütősebb hír, hogy ezzel a lendülettel, a magyar adófizetők Magyarország valaha volt legnagyobb, 17 millió dollár értékű afrikai gazdaságfejlesztési programjának keretében Orbán külügyminisztere átadta az Ugandai Szívkórház magyar kivitelezésben modernizált intenzív gondozási részlegét (!!!!???).
Arról nem szólt ez a körülbelül 3 millió dolláros remek hír, hogy ennek fejében a miniszter úr hoz esetleg valamilyen Ugandában leselejtezett egészségügyi eszközöket, amelyek hátha jól fognának a magyar egészségügyben (amúgy azt a tizennyolc lélegeztetőgépet se sajnáljuk, amit Szijjártó átadott az afrikai országban, nekünk ezerszámra van belőlük, a kutyának nem kell), viszont a magyarokat nem is kell ilyen dolgokkal fárasztani. Nekik azzal kell főállásban tisztában lenniük, hogy kötelességük Brüsszelnek üzengetni. Miközben hálát rebegnek a kormánynak, amiért a segítséget odaviszi, ahol baj van (tehet róla az Orbán-kormány, hogy Afrikával ellentétben Magyarországon nincs semmi baj?), párás szemmel konzultálnak az Orbán-kormánnyal mindenről, amiről az Orbán-kormánynak számára mondanivalója van, midőn nemcsak a kérdést teszi fel, hanem a helyes választ is mellékeli a konzultációhoz, mindenki mindennel egyetért és győztünk.
Szerintem ma már annál tragikomikusabb hír nem lesz, mint hogy lezárult az állampárt választási kampányakciója, az ún. nemzeti konzultációról szóló országjárása, amiről az egyik feketeöves témafelelős tájékoztatta az MTI-t. A Fidesz kommunikációs igazgatója azzal dicsekedett, hogy
az elmúlt közel három hétben megtartott több mint száz fórumon összesen 15 ezernél is többen vettek részt.
Bár nem hinném, hogy a Duma Színházban vagy a Gyurcsány-központban íródik Hollik és pártja sikerpropagandája, de most tényleg azzal döngeti a mellét a birodalmi állampárt, hogy három hét alatt 15 ezer Fidesz-szimpatizáns volt kíváncsi az egész országban azokra a súlyos sorskérdésekre, amelyekben csak a Fideszt tud védelmet nyújtani? Hogy a Fidesz uszítófórumonként 150 embert volt képes összeterelgetni, aki hajlandó volt ökölbe szorulva gyűlölni Brüsszelt és éltetni a kormányt és könyörögni neki, hogy védjen meg? Mi lesz a következő? Hogy 15 ezer ember a kétharmad? 15 ezer ember Magyarország? Azt meg főleg el tudom képzelni, hogy az összes súlyos SORSKÉRDÉS közül a legtöbb Fidesz-hívőt Ukrajna EU-csatlakozása érdekelte. Azt nagyon el tudom képzelni, hogy ma Magyarországon emberek azzal kelnek és fekszenek, hogy csak Ukrajnát nehogy felvegyék az EU-ba, mert mindmeghalunk. Tényleg mimagyarokat nem lehet soha elég hülyének nézni, pedig ez itt már nagyon határeset lehetne. Holliknak meg természetesen minden szavát feltétlenül érdemes elhinni:
Hollik kiemelte: a konzultáció témái mind olyan sorskérdések, amelyek Magyarországot érintik, de ezek közül, az aktualitása miatt, a résztvevőket egyértelműen Ukrajna EU-csatlakozása érdekelte a legjobban.
A fórumok résztvevői egyöntetűen ellenezték, hogy Ukrajna uniós csatlakozásának kérdésében Brüsszel úgy akarja Magyarországra erőltetni az akaratát, hogy közben semmit nem mond arról, miként érintené ez a magyarokat.
Hozzátette: azt is sokan elfogadhatatlannak tartották, hogy erről a kérdésről Brüsszel nem kérdezi meg az európai emberek véleményét.
Erre egyedül Magyarországon van lehetőség – hívta fel a figyelmet, továbbra is biztatva mindenkit: vegyen részt a nemzeti konzultációban, és mondja el, mit gondol Ukrajna uniós tagságáról, amelyet Brüsszel a jövő heti uniós csúcstalálkozó napirendjére már fel is akar venni.
Küldjünk nekik is világos üzenetet arról, hogy mi a magyarok álláspontja! – zárta videónyilatkozatát Hollik István. (via MTI)
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.