Május 21,  Kedd
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Soltész: próbálnak elpusztítani minket és fiataljainkat, gyermekeinket támadják káros ideológiákkal

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,617,520 forint, még hiányzik 1,382,480 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Gyönyörű ünnepi beszédet tartott Soltész Miklós (is) Budapesten, ahol a Keresztúr nevű települések nemzetközi találkozója volt. De nem is ez az érdekes a történetben, hanem az, hogy Soltész azt állította: egyrészt a kereszténységnek köszönhető az, hogy még ma is létezik Magyarország, másrészt pedig azt, hogy Magyarország határait meg kell védeni fizikálisan és lelkileg is, mivel megtámadtak bennünket.

Ez a háborús retorika valami elképesztő, pláne augusztus 20-án, amikor is ünnepelni kellene, nem pedig azt egy újabb kampányhoz felhasználni. De mióta Orbánék hatalmon vannak nem nagyon sikerült még egyetlen ünnepet sem méltó módon megünnepelni, úgyhogy írjuk ezt is a többi közé.

A kereszténység felvételének és megőrzésének köszönhetően maradt fent Magyarország több mint ezer évvel az alapítása után is – közölte a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára Budapest XVII. kerületében, a Keresztúr nevű települések nemzetközi találkozóján pénteken.

Soltész Miklós azt mondta: a találkozón részt vevő települések „a kereszt urát dicsérik”, ezzel megőrizték azt a feladatot, amelyet Szent István király hagyott a magyarokra. Szent István a vármegyerendszerben az összmagyarságot fogta össze, megteremtette az ország függetlenségét, és a támadásoknak ellenállva megvédte azt – idézte fel. Kiemelte: Magyarország határait most is meg kell védeni fizikálisan és lelkileg is, mert „próbálnak elpusztítani minket” és „fiataljainkat, gyermekeinket támadják káros ideológiákkal”. A magyar kormány támogatja a keresztény értékeket, és minden tekintetben meg fogja védeni Magyarországot – jelentette ki az államtitkár.

Dunai Mónika fideszes országgyűlési képviselő arról beszélt: „Szent István nem ingoványra, hanem erős sziklára építette Magyarország alapjait. Ez a szikla nem más, mint a hit, a jog és az igazság”. Kiemelte: ezek az alapok biztosították, hogy Magyarország a külső támadások, megszállások, elnyomások ellenére is több mint ezer éven át megmaradt. „Hit és hazaszeretet nélkül elvesztünk volna, és ma is elvesznénk” – mondta, hangsúlyozva: Európa jövője az erős nemzetekben és a keresztény európai közös értékekben rejlik, ezért ezek védelme minden egyes ember feladata és felelőssége. Szerinte azok a társadalmak inognak meg, amelyek feladják hagyományaikat, megkérdőjelezik az alapértékeket és az alapigazságokat. Erős államra, szilárd alapokra, biztos védelemre van szükség, Magyarország csak így maradhat fent ma is – mondta a képviselő. (MTI)

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.