December 13,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

KLASSZIKUSOK


Öregség

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 713,854 forint, még hiányzik 2,286,146 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Hol vagytok ó szemeim, kik oly áldottnak véltetek egy arcot?
És hol vagy ó csodálatos fülem is, amely oly hegyes lett,
mint a szamáré valamely édes-bús nevetéstől?
S hol vagytok fogaim, ti vérengzők, kiktől felserkent nemcsak
a szamóca, de az annál duzzadtabb és pirosabb ajak is?
S hol vagy te mellemnek oly irtózatos dalolása?

S hol a kín és hol az áldás, amelyet most hiába keresek
eszelős utaimon, görbe bottal a kezemben?
Loholni bolondúl? Kergetni az őzet, az őzlábút s utána ledőlni,
suttogni, nem is neki, de a holdnak…
Holmi rejtelmekről, amelyeket senki sem érthet egészen
s amelyeknek zaklatott boldogság mindenkor a neve…
Hol vagytok ti mozgalmak és fekete átkok? Örök sietés?
Hol a mohó száj s hol a nevetésem?
Úristen, hol a nevetésem s a tárgytalan zokogás is:
Mikor döngő hajnalodások vértelen messzeségei! hányszor
Leborúltam a sötétben elétek!
Hallgass rám oh ifjuság. Volt egy öreg görög egykor
Ki felemelte két kezét, mint a szobor s az ifjuságát visszakövetelvén
Mondott aiszchyloszi átkot arra, aki tette, hogy így meg kell
az embernek öregedni.
Félig vakon állt a hegyen, csupa sugárzásba merűlve,
– ősz haját verte a szél is
S pisla szeméből könnyei hulltak az Istenség magasztos lába elé.
S mégis szava dörgött, szavától megállt a malom,
megrendültek a dombok
S az ötéves kos is felemelte rá a fejét. – – Ámde az Istenség
Nem nézett rá, nem felelt akkor az öregnek.
Sírt az Istenség. Mert, mintha dobokat vernének a fülébe,
tompa dobot
S erre felelne a hegyomlás s e hegyomlásnak felelne a tenger…
Oly naggyá nőtt meg előtte s oly szentté az öregség ősi nyomora.
Mert hisz ott állt ő már önnön sírja előtt s még mindig
pörölve a széllel
S még egyszer hangoztatni akarván igazát, mielőtt elomolna…

S aztán hát elment persze, – csend lett végül is e vidéken.
De a szivében is csupa csend volt már akkor, el ne feledjük
s egy másik, még nagyobb figyelem…

S a feje körül tompa derengés.

Füst Milán

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.