A magyar családpolitika példaként szolgál a nemzetközi térben, az Egyesült Államok például a Babakötvény mintájára vezeti be a „Trump-számlát” az újszülötteknek jövőre – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten a közmédiának.
Koncz Zsófia a Kopp Mária Intézet a Családokért és a Népesedésért (KINCS) által alapított Családi értékek nemzetközi hálózatának hetedik konferenciáján elmondott köszöntője után a közmédiának nyilatkozva azt mondta, a múlt heti magyar-amerikai csúcstalálkozón az Egyesült Államok is kiállt a magyar családpolitika mellett, és az ott született eredmények is a magyar családokat segítik.
Magyarország megerősítést kapott, hogy a családokat, a hagyományos családi értékeket kell támogatni a migrációt és a gender-propagandát előtérbe helyező liberális értékekkel szemben
– jelentette ki az államtitkár.
Koncz Zsófia felidézte, hogy Magyarország már az első elnöksége alatt is együttműködött Donald Trumppal, akivel közösen hozták létre 2020-ban a hagyományos családi értékek mellett kiálló Genfi Konszenzus Nyilatkozat.
A nyilatkozatot eddig mintegy 40 ország fogadta el, de bíznak benne, hogy most új lendületet kaphat ez a törekvés, és még több országot tudnak bevonni – tette hozzá.
Koncz Zsófia elmondta azt is, hogy februárban Budapesten terveznek tartani egy konferenciát a genfi konszenzushoz kapcsolódva.
A KINCS konferenciájának kiemelt témája a fiatal generáció, ezért az államtitkár ismertette a résztvevőkkel, milyen támogatásokkal segíti a kormány a fiatalok életkezdését.
Bemutatta például a 25 év alattiak szja-mentességét, amelyet 360 ezren vesznek jelenleg igénybe, az Otton Start programot, a családbarát munkahelyek támogatását, a munkahelyi bölcsődéket, valamint a kollégiumi férőhelyek bővítését.
Fűrész Tünde, a KINCS elnöke elmondta, a hálózatot azért alapították, hogy évről évre összehozzák azokat a döntéshozókat, szakértőket és családbarát értékekért elkötelezett támogatókat, akik Európában és a világban a családok megerősítésén dolgoznak.
Az idei online konferencián három kontinensről több tucat szervezet képviselője vitatja meg a fiatalok helyzetét, valamint azt, hogyan tudják átadni a családi értékeket a következő generációnak – számolt be róla a KINCS elnöke.
Fűrész Tünde arra hívta fel a figyelmet, hogy mivel a mai fiatalok sokszor bizonytalanságokkal és gyors változásokkal teli világban nőnek fel, életkezdésük támogatása és mentális egészségük megőrzése nemcsak társadalmi, hanem erkölcsi felelősségünk is. (MTI)
Félelmetes, mennyi hülyeséget és hazugságot képesek ezek összehordani. A nemzetközi tér pont lesz*rja a magyar családpolitikát, minden országnak van sajátja. Ráadásul ezek többsége működik is, ellentétben a magyarral. Mert Magyarországon egyre kevesebb gyerek születik, a fiatalok egy része rohanva hagyja el az országot és keres magának egy élhető hazát. Nem látszatintézkedések és alamizsna kellene, hanem normális ország. Olyan, ahol kiszámítható a jövő, ahol aki dolgozik, az tud annyit keresni, amiből el tudja tartani magát és akár családot is képes vállalni, ahol vállalkozhat bátran és nem kell attól tartania, hogy eltapossa valamelyik NER-es, vagy eleve nem jut lehetőséghez, mert le van osztva a piac. Olyan ország kellene, ahol a hatóságok az országot szolgálják és nem a miniszterelnököt, ahol a pénzt nem lopja el néhány ezer mocskos gazember, hanem arra fordítják, amire kell. Olyan ország, ahol falun is van bolt, ahol az óvodában, iskolában nem csak életben tartják a gyereket, ameddig érte nem megy a szülő, hanem oktatják. Olyan ország, ahol van orvos és van munkahely, ahol vannak lehetőségek, ahol van jövő, ahol egy fiatal nem az alamizsnára vár és nem a kormány kegyétől függ, kizárólag a saját szorgalmától, tudásától, kitartásától, akaratától, munkájától. Ahol nem a miniszterelnöknek kell hálálkodni még azért is, amit amúgy a máséból ad.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.