Október 6,  Vasárnap
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


Novák Ausztráliában panaszkodott arról, hogy Nyugat-Európában templomokat rombolnak le

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 192,860 forint, még hiányzik 2,807,140 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Miközben ma Magyarországon már kormányzati teljesítménynek számít, hogy ha bárhol átadnak két darab padot, az aktus kapcsán szalagátvágással, valamint állampárti szónoklatokkal egybekötött ceremóniát is rendeznek, a közismerten független államelnök szolidaritásból egy másik kontinensen vagdossa a szalagot.  A Sándor-palota ausztráliai turnéja – mindannyiunk örömére – még mindig dübörög, azzal a különbséggel, hogy a fideszes államelnököt Óceániába elkísérő Balog Zoltán, kiemelkedően sikeres emberminiszterből lett református püspök mellé megérkezett Gulyás miniszter is Ausztráliába. Valószínűleg a templomszentelő különítmény létszáma hiányos volt, a közpénz meg természetesen nem képezheti akadályát a kontinensek közötti távolságok leküzdésének. Végül is Novákkal mehetett volna a komplett kormány is egy hétre vagy kettőre Ausztráliába nyaralni, ha ahhoz viszonyítjuk, hogy visszafogták magukat, és nem mentek, szinte ingyen megúszta az adót fizető mimagyar.

Novák és az orbáni holdudvar említett tagjai templomot szenteltek és a felújított Magyar Házat avatták fel vasárnap Marsdenben, ahol az államelnök arról elmélkedett, hogy a szétszakított testű magyarság lélekben mégis együtt tud lenni. Ha valaki, a Fidesz egykori alelnöke, államtitkára és tárcátlan minisztere biztosan tudja, 2010 óta ők aztán tényleg mindent megtettek a magyarság testi-lelki egységéért. Az MTI cenzúrázatlan tudósítása szerint:

Novák Katalin megköszönte a résztvevőknek, hogy ápolják és gazdagítják magyarságukat, a magyar nyelvet, és hogy a gyermekeiknek is továbbadják mindezt a templomi, gyülekezeti és kulturális közösségeikben és leginkább a családjaikban.

A magyarság bölcsője a család, ugyanúgy, ahogy a szuverenitásunk és a hit bölcsője is a család – hangsúlyozta. 

Emlékeztetett: a magyar közösség összefogott annak érdekében, hogy megmutassa, itt Ausztráliában is nemcsak magyar jelen, hanem magyar jövő is van.

Nyugat-Európában és a világ számos részén templomokat bontanak el, rombolnak le vagy éppen használnak más célra, mint az Isten imádása – hangsúlyozta a köztársasági elnök, hozzáfűzve: a magyarok azonban templomokat újítanak meg és új templomokat építenek. „Új templomokat építünk Magyarországon, új templomokat építünk szerte a Kárpát-medencében” – mutatott rá Novák Katalin, hozzátéve: az elmúlt 10 évben 3200 templomot újítottak fel a magyarlakta területeken, és 200 új templomot építettek.

A köztársasági elnök elmondta: együtt szeretett volna ünnepelni az ausztráliai magyarsággal. „Az összetartozásunk alapja a magyarságunk, az anyanyelvünk, a közös keresztény hitünk, ez köt össze bennünket, ez adja összetartozásunkat” – hangsúlyozta.

Hiányérzetem van e panaszkodással vegyes, túlcsorduló keresztény sikerömlengéssel kapcsolatban. Nem kicsit foghíjas lett ez az ausztráliai magyarok felvilágosítását célzó templomstatisztikai melldöngetés. Az egyébként is rohadt kínos, hogy ezek bármerre mennek, mindenhol Nyugat-Európát szidják, miközben a legritkább esetben se Szibériába, Azerbajdzsánba vagy Kazahsztánba mennek kalandozni, tanulni, dolgozni, nyaralni.

Ezen túlmenően Novák nem dicsekedett egy csomó mindennel. Például azzal, hogy az elmúlt tíz év nemzetikeresztény kormányzásának eredményeként Magyarország Európa második legszegényebb országa lett, miközben négy éve recesszióban van a magyar gazdaság és sehol máshol nem ekkora az infláció.

Arról se mondott semmit, hogy az elmúlt 10 év felelős politizálásának eredményeként hogyan omlott össze a közoktatás, hogy milyen állapotban van a világszínvonalúnak hazudott egészségügy a kórházak adósságait a kórházi fertőzésekkel összekötő tengelyen, hogy miképpen vonult ki az állam a szociális ellátásból és hogyan üldözi a hatalom a saját keresztény állampolgárait. Azokat, akik egyházat, idősotthont, iskolát, népkonyhát vagy éppen hajléktalanszállót tartanak fenn, azaz a templomépítésben (=látszatkereszténységben) világbajnok Orbán-kormány feladatait látják el. Nem, nem részletezte, hogy az általa szolgált rendeleti állampárt úgy általában milyen kreatív módszerekkel próbálta meg nem kevés sikerrel felszámolni a tőle független vagy vele szemben kritikus intézményeket, civil szervezeteket és sajtótermékeket. Igen, az Orvosi Kamarát is.

Igaza is van Nováknak. Minek összezavarni az ausztráliai magyarokat a drága anyaország valódi állapotával és viszonyaival? Bőven elég, ha annyit tudnak, hogy aki évente felépít 20 templomot (miközben a hivő emberek száma népszámlálási adatokkal bizonyíthatóan csökken), valamint a hit, család, haza, szuverenitás, magyarság szavakkal öblöget reggeltől estig, annak igaza van. Az mindent is jól csinál.

A címlapkép Novák Katalin Facebook-oldaláról származik.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.