Kétszáz millió forint fejlesztési forrásra pályázhatnak a Balaton-környéki települések – jelentette be a közigazgatási és területfejlesztési miniszter a Balaton Fejlesztési Tanács társelnökeivel közösen tartott sajtótájékoztatón hétfőn Balatonfüreden.
Navracsics Tibor összefoglalta, hogy 2022 óta mintegy ötmilliárd forintot költött a Balaton Fejlesztési Tanács olyan pályázatokra, amelyek a térségben élők életének jobbá tételét szolgálják például szolgálati lakásépítésekkel vagy településfejlesztési beruházásokkal.
Az európai uniós forrásokból megvalósuló projektekkel együtt több tízmilliárd forint fejlesztési forrás érkezett már a térségbe az elmúlt három évben – emelte ki a közigazgatási és területfejlesztési miniszter.
A tárcavezető hangsúlyozta:
a Balaton a tájegységen kívül élőknek elsősorban üdülőhely, de egyben lakóhely is, egy olyan térség, amelyben az emberek a mindennapi életüket élik, próbálnak boldogulni, munkahelyet találni, családot alapítani.
Ezért az elmúlt években olyan fejlesztéseket is támogatott a kormány, amelyeknek nemcsak a turisztikai vonzerő növelése volt a célja, hanem az is, hogy élhetőbbé tegye a térséget.
Egy élhetőbb térség, a magasabb életszínvonal az idegenforgalom szempontjából is vonzóbbá teszi a környéket – jegyezte meg Navracsics Tibor.
Czunyiné Bertalan Judit, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium területfejlesztésért felelős államtitkára, egyben a Balaton Fejlesztési Tanács társelnöke jelezte: a kormány a kistelepüléseknek a Magyar falu program és a Versenyképes járások programban is több fejlesztési lehetőséget tett elérhetővé.
Hozzátette: a Balaton Fejlesztési Tanácsban minden évben döntenek olyan hazai, a közigazgatási és területfejlesztési minisztérium előirányzatában szereplő forrásból adott támogatásokra vonatkozó pályázatokról, amelyek a Balaton kiemelt üdülőövezet településeinek szólnak.
A most bejelentett pályázattal az üdülőövezet 164 községének kisebb projektjeit támogatják 2-15 millió forint közötti értékben
– mondta Czunyiné Bertalan Judit.
Ismertette: ezek a fejlesztések elsősorban a települési közterületek fejlesztését, zöldfelületek kialakítását, rehabilitációját vagy a csapadékvíz helyben történő hasznosítását szolgálják.
A legnépszerűbb célok az ilyen pályázatoknál az önkormányzati épületek, közterületek árnyékolása, felújítása, környezettudatos közterület-karbantartást szolgáló eszközök, járművek beszerzése, töltőpontok kiépítése, illetve helyi értékeket bemutató vagy közösségfejlesztést célzó közterületi beruházások megvalósítása, önkormányzati ingatlanok felújítása – sorolta.
Czunyiné Bertalan Judit kiemelte: a vissza nem térítendő pályázati forrás a települések jelentős részében 90 százalékban támogatott, így minimális önerő szükséges, de a térség 18 legrosszabb helyzetű településének a költségek száz százaléka elszámolható.
A pályázati kiírást hétfőn a Balaton Fejlesztési Tanács közzéteszi, a benyújtási határidő szeptember 30. – jelentette be a területfejlesztésért felelős államtitkár.
Bóka István (Fidesz-KDNP) Balatonfüred polgármestere, a Balaton Fejlesztési Tanács társelnöke fontosnak nevezte a kohézió megtartását a part menti tehetősebb, és a parttól távolabbi tehetőségek között.
Ez a kiírás pont azokat célozza meg, akiknek a kis léptékű fejlesztések is nagy segítséget jelentenek – mutatott rá.
Kontrát Károly, a Balaton északkeleti térségének fideszes országgyűlési képviselője pedig arról beszélt: a Balaton Fejlesztési Tanács támogatásaiból megvalósult fejlesztések észrevehetőek a települések életében, jobbá tették a közszolgáltatásokat és megkönnyítették a mindennapi életet a régióban. (MTI)
Összesen 200 millió forint, az aztán igen! És ehhez kivonult a fél Fidesz bohóckodni. Mészáros Lőrinc újabb felesége jobb napjain – amikor éppen nem adományokat osztogat a lopott pénz morzsáiból – képes nagyjából annyi értékű ruhát, cipőt, ridikült, ékszert magára rángatni, amennyit egész évre kap támogatásként ez a térség. Lássuk, mit lehet csinálni 2 millió forintból! Fűmagot venni? De a füvet locsolni is kellene, meg amúgy sem attól lesz élhető egy falu, ha van egy apró park némi gazzal és randa szobrokkal. Az emberek munkahelyet szeretnének, óvodát, iskolát, jó tanárokat, járható utakat, orvost, gyógyszertárat, boltot. Ezen még nem gondolkodtak el nagyuramék? Vagy már nem maradt annyi pénz a kasszában, amiből futná rá? Talán kevesebbet kellett volna lopni, akkor most nem csak nevetséges alamizsnára futná.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.