Március 25,  Kedd
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


Mit tetszik mondani?

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,569,657 forint, még hiányzik 1,430,343 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Az egypólusú, liberális világrendnek vége, a világ nagyobb része nem osztja a liberálisok „dogmává nemesült idiotizmusát” és van olyan erős minden téren, hogy ezt az egyet nem értését ki tudja fejezni – mondta az Országgyűlés elnöke az M1 48 perc című műsorában csütörtökön este.

Arra számít, hogy rövid távon „egy dühödt, a frusztrációból fakadó támadásnak” lesz kitéve Magyarország az unió részéről, még erősebbnek, mint aminek eddig voltunk kitéve. Ha a nyugati elit úgy gondolja, az uniót szét kell verni és ezt velünk kell kezdeni, azzal, hogy Magyarország legelemibb érdekeit nem tisztelik, akkor az Európai Unió szétomlik.

Kijelentette, nem teszik meg azt a szívességet, hogy távoznak, Magyarországnak joga, hogy az európai államok közösségének a része legyen. (MTI)

Úgy látom, Kövér László állapota nem sokat javult, ellenben meglehetősen sokat romlott. Már a világ nagyobbik része helyett és nevében osztja meg a senkit nem érdeklő gondolatait, miközben szemmel láthatóan már arra sem képes, hogy legalább azt a látszatot keltse, hogy a gondolatai között van valamiféle értelmezhető kapcsolat. Tehát az Európai Unió azért támadja Magyarországot, mert szét akarja verni az Európai Uniót, tehát önmagát. De Magyarország körme szakadtáig ragaszkodik az uniós tagsághoz, amit egyébként évek óta folyamatosan ócsárol a magyar kormány és a fideszes politikusok hada. Ennek így, ebben a formában semmi értelme nincsen. Mindössze arra jó, hogy nyilvánvalóvá tegye; igen komoly a rémület neréknél. Nagyon helyes. Ideje megérteni, hogy vesztettek, hamarosan véget ér a szabadrablás kora. Amiben az EU már nem partnerük, hanem a legádázabb ellenségük. Nem az ország ellensége, csupán a kleptokratáké. És ez így nagyon rendben van.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.