Magyarországnak van világháborús tapasztalata, ezért nem akar háborúba menni, és nem is fog – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök Brüsszelben, az egynapos uniós csúcstalálkozót követően péntek hajnalban.
Kijelentette:
a budapesti békecsúcs napirenden van. Az amerikaiak és az oroszok tárgyalnak, és bármikor megegyezhetnek. Mivel megegyezés esetén nagyon gyorsan tető alá lehet hozni egy béketanácskozást, Magyarország várakozó állapotban van
– tájékoztatott.
Azon uniós tervről, amely szerint Ukrajna támogatására használnák fel az európai bankokban elhelyezett, majd az uniós szankciók nyomán befagyasztott orosz vagyonok kamatait, Orbán Viktor úgy vélekedett:
„ha egyszer is hozzányúlnak politikai parancsra bármely itt elhelyezett összeghez, ami nem az unióé, hanem unión kívüli tagállamé, azt elvonják, ráadásul nemzetközi jogi szempontból kétes módon, akkor az megingatja az összes Európában pénzügyi befektetést végrehajtó bizalmát, és akkor ez az üzletág tönkremegy”.
Tájékoztatása szerint mintegy 20-30 milliárd euró között van az az összeg, amit a magyar gazdaság eddig „elbukott a háborún”. Szavai szerint ebből világosan következik, hogy minden magyar családnak, minden magyar kis- és középvállalkozónak az az érdeke, hogy minél hamarabb béke legyen. A pénz ne menjen Ukrajnába, és a magyar gazdaságot, meg az unió többi gazdaságát ne blokkolják a szankciók. Ez az érdeke mindenkinek – szögezte le. (MTI)
Haladjunk sorban! Senki más sem akar sem világháborút, sem másféle háborút. Szólni kellene Putyinnak, hogy fejezze be. A budapesti békecsúcs jelenleg nincs napirenden.
„bármely itt elhelyezett összeghez, ami nem az unióé, hanem unión kívüli tagállamé…” Ez alatt mit kell érteni? Oroszország unión kívüli uniós tagállam? Ez valami új kategória? Olyan, mint Svájc? Mikortól van ez? És a 20-30 milliárd eurót hogyan bírták kiszámolni, amikor az utóbbi években egyetlen egy adatot nem sikerült még csak megközelítőleg sem eltalálni? Hogy egy klasszikust is idézzek: Matematikus ön?
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.