A béke a legerősebb fegyverünk! – közölte a honvédelmi miniszter pénteken a Facebook-oldalán, azt hangsúlyozva: amikor a világunkat a politikai gyűlöletkeltés mérgezi, a véleményüket bátran kifejező emberek életére törnek, még fontosabb, hogy felerősítsük a józan ész és a béke hangját.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf azt írta, pénteken a Honvédelmi Minisztériumban fogadta Robert J. Palladinót, az Egyesült Államok budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivőjét. Megbeszélésük középpontjában a magyar-amerikai katonai és védelmi együttműködések álltak.
Hozzátette: Magyarország számára az Egyesült Államok a biztonság és a védelem területén kiemelt stratégiai partner.
„Magyarország világosan és egyértelműen a béke oldalán áll – hálásak vagyunk Trump elnök úr béketörekvéseiért, és támogatunk minden olyan kezdeményezést, amely a feszültségek csökkentését és a béke helyreállítását szolgálja”
– közölte a honvédelmi miniszter. (MTI)
Rendkívül hangzatos a miniszter úr közleménye. Kár, hogy egyáltalán semmi értelme nincs. Ha zavarja őt a politikai gyűlöletkeltés, akkor beszélnie kellene a gazdájával, hogy a propaganda és a fideszes politikusok sürgősen fejezzék be, mert egyrészt iszonyúan káros az egész országra nézve, másrészt aligha lehet vele választást nyerni. Márpedig az egyetlen cél ez.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.