Amennyiben igaz a fenti kijelentés, hol vannak az uniós pénzek? Ha olyan erős a magyar diplomácia, miért beszél arról az Orbán-kormány már hónapok óta, hogy a gaz EU miatt nem jut a tanárok béremelésére? Ha olyan erősek vagyunk, a szankciók miért csak Magyarországon okoznak elképesztő károkat? Az infláció mértéke miért nálunk a legmagasabb az egész EU-ban? A magyar kormány képtelen a valódi magyar érdekeket képviselni Brüsszelben, kizárólag a saját érdekeik képviseletével vannak elfoglalva, ami egyébiránt sajnos valóban több millió magyarnak megfelel.
Lezárult a nemzeti konzultáció – közölte pénteken a Fidesz kommunikációs igazgatója, aki szerint a konzultáció segít abban, hogy a kormány kellő erővel tudja képviselni a magyar emberek érdekeit Brüsszelben.
Hollik István az MTI-hez eljuttatott videónyilatkozatában azt mondta, a Fidesz-KDNP mindig is fontosnak tartotta, hogy az ország életét hosszú távon is befolyásoló kérdésekben meghallgassa és megkérdezze a magyar emberek véleményét. Hozzátette: úgy tűnik, a „dollárbaloldalt” továbbra sem érdekli a magyar emberek véleménye, hiszen ismét – úgy, ahogy korábban is – a kezdetektől támadta a nemzeti konzultációt. A kormánypárti politikus azt mondta, ennek az lehet az oka, hogy a „dollárbaloldal” egyértelművé tette, hiába ártanak Magyarországnak az elhibázott Brüsszeli szankciók, ők kiállnak azok mellett.
Azaz a baloldal „a guruló dollárokért cserébe”, most sem a magyar emberek érdekét képviseli, hanem Brüsszelét – összegzett. Hollik István azt mondta, Gyurcsány Ferencék már a kezdetektől nyilvánvalóvá tették, hogy ők már rég elzárták volna a gáz- és olajcsapokat, és minden brüsszeli szankciót megszavaztak volna, még úgyis, hogy ezzel veszélybe sodorják az ország ellátást. Ezzel szemben a Fidesz-KDNP kiáll a magyar emberek érdeke mellett, a nemzeti konzultáció segít abban, hogy a kormány kellő erővel tudja képviselni a magyar emberek érdekeit Brüsszelben – jelentette ki. A kommunikációs igazgató köszönetet mondott mindazoknak, akik kitöltötték a nemzeti konzultációt, és elmondták véleményüket az „elhibázott brüsszeli szankciókról”. (MTI)
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.