Április 13,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Hamarosan fény derül az igazságra, bár mérget azért ne vegyünk rá

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,181,494 forint, még hiányzik 818,506 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Miközben a pillanat súlya által megkövetelt felfokozott izgalomban várom, hogy 15-öt üssön az óra, és a hadvezér odaálljon a papírjával a nyája elé mellet döngetni, egy gondolat erejéig visszakanyarodnék oda, ahol tegnap abbahagytam, nevezetesen a K. Endre pedofilbűnsegéd elnöki kegyelme ügyében lobbizó Balog Zoltánnál és a kormányinfón neki szegezett kérdések súlya alatt izzadó, hebegő, habogó és mellébeszélő Gulyás Gergelynél. Meg ott, hogy az utóbbi által mélységesen tisztelt és becsült előbbi bátoran lemondott a Magyarországi Református Egyház zsinatának éléről, miközben továbbra is püspök marad.

Ennek fényében már tegnap se értettem, hogy ha Balog nem gondolja, hogy bocsánatot kell kérnie a bicskei gyermekotthon áldozataitól csak azért, mert kegyelmet kért egy általa ártatlannak hitt embernek, akkor miért mondott le a zsinati elnökségről, pláne, hogy azt is mondta, hogy a felelősséget nem neki, hanem a mentoráltjának, Novák Katalin köztársasági elnöknek kell vállalnia, mert a döntést ő hozta meg. Illetve ha a zsinati elnökségről lemondott, akkor miért ragaszkodik a püspöki székhez. Ha az egyik pozíció betöltésére nem alkalmas, akkor a másikra miért?

Az utóbbi időben többször is bebizonyosodott, hogy az ideológiai képzettségem hiányosságai nagyban akadályozzák, hogy a tudatom átfogja az ilyen és ehhez hasonló kérdéseket. Ez az állapotom ma tovább súlyosbodott, miután elolvastam a Direkt36 cikkét, amely új részletekkel szolgál a kegyelmi botrány belső kormányzati történéseiről. Ebből idézek két passzust:

A történteket ismerő kormányközeli források egybehangzóan állították, hogy tudomásuk szerint Orbánt és környezetét váratlanul érte az ügy. „Teljesen meglepte a kormányt, felkészületlenek voltak. Sem az elnöktől, sem Varga Judittól nem jelezte Orbánéknak senki magát a kegyelmi ügyet, amikor a döntés [még tavaly áprilisban] megszületett”. 

„Eleve a reakció, a zavarodottság az elején is ezt bizonyítja, hogy nem volt róla tudomás legfelső szinten” – magyarázta a forrás.

(…) most „óriási a gyász”, és sokan nem értik, Novák hogyan követhetett el ekkora hibát. „Nem értik, hogy miért nem volt éber. Ő tudta, hogy mit ír alá, tudta, hogy milyen aggályai vannak Vargának és a kegyelmi ügyekkel foglalkozó jogászoknak” – mondta a forrás. Míg Novákkal szemben leginkább csak értetlenség van, a kegyelmi kérvény ügyében fontos szerepet játszó Balogot többen is sokkal indulatosabban ítélik meg. „Most nagyon haragszanak Balogra” – mondta egy forrás, hozzátéve, hogy „elemi düh van a püspökkel szemben”.

Eddig is homályos volt a kép, de ezen a ponton végérvényesen elvesztettem a fonalat. Tehát 15 nap után ott tartunk, hogy Orbán nem tudott semmiről semmit, a Rogán-központ tanácstalanul nézte napokig, hogy mekkora botrány kerekedett az ügyből, DE ahhoz képest, hogy Novák Katalinnal szemben csak értetlenek a nertársak, míg rohadtul dühösek Balogra, a kegyelmi döntésről a sajtóból értesülő, meglepett Orbán porig alázta a nyilvánosság előtt Novákot, miközben a bizalmáról biztosította Balogot, akit Gulyás még tegnap is szuperlatívuszokban méltatott.

Az értetlenségemet súlyosbítja, hogy pár napja a DK igazságügyi minisztériumi forrásokra hivatkozva állította, hogy maga a miniszterelnök hozta meg a döntést a pedofilsegítő K. Endre szabadon engedéséről, miután a kegyelem elsőre nem ment át Varga Judit igazságügyi miniszteren.

Nos, ha mindezt összerakjuk, az egésznek rohadtul semmi értelme. Úgyhogy mivel nem én vagyok Magyar Péter, nem azt kérdezem, hogy hivatalban maradhat-e egy olyan kormány, amelynek egyik tagja olyan, súlyos korrupciós bűncselekményben érintett, amiről a kormánynak is tudomása van, egyszerűen csak azt állítom, hogy túl sok itt az ellentmondás és összevissza maszatolás ahhoz, hogy hihető legyen, hogy Novák Katalin saját hatáskörben döntött K. Endre kegyelmi ügyéről.

A hiteles kormányzati forrásokkal ellentétben a február 2-án kitört zavarodottság a Rogán-központ szintjén szerintem nem azt bizonyítja, hogy erről a védhetetlen kegyelmi döntésről nem volt tudomás legfelső szinten, legfeljebb annyit bizonyít, hogy annyira magabiztosak és nagy az arcuk, hogy nem hitték el, hogy 1) kiderülhet ez a mocsok és 2) ekkora felháborodás lesz belőle.

Sebaj, már csak 15 óráig kell várni, és a 15 napja bujkáló bátor miniszterelnök kiáll a hívei elé a rivaldába, és belemondja az arcunkba az igazat. 🙂

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.