Július 13,  Vasárnap
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


Ha nem is létezik, miért keringtek körülötte?

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 454,426 forint, még hiányzik 2,545,574 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

A teljes Magyar Péter-jelenség csak egy buborék, nincs mögötte valós tartalom, nem állnak mögötte emberek – mondta Lajkó Fanni, az Alapjogokért Központ elemzője a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában a Tisza Párt szombati nagykanizsai kongresszusát értékelve.

Az elemző beszédesnek nevezte, hogy Magyar Péter a közeli kezdés időpontját bejelentve egyedül állt a színpadon, „nagyjából ugyanazt lehetett látni, mint Márki Zay Péter idején, ott is lényegében a saját párttársai nem álltak be mögé, mellé„.

Lajkó Fanni arról beszélt, hogy nem egy párt áll Magyar Péter mögött, hanem ő az, aki bekebelezte ezt a pártot, és morzsolódnak le körötte az emberek, mint Farkas Dezső vagy Ordas Eszter, de feltűnőnek nevezte Nagy Ervin hiányát is.

Sokatmondó volt a sok üres hely a kongresszuson, ami megmutatta, hogy nem tudnak új embereket felmutatni, nincsenek jó politikusaik sem, nincsenek Magyar Péter mögött emberek – hangsúlyozta.

Bírálta azt is, hogy nem jelentettek be új programpontokat, és nem beszéltek a valós, fontos, a közvéleményt foglalkoztató kérdésekről.

Az elemző kitért rá, hogy a balliberális média és kutatóközpontok folyamatosan olyan közvélemény-kutatásokat mutatnak be, „amelyek abszolút torzítanak„, de szerinte ennyire messze a választásoktól a méréseknek nincs valós súlyuk, nem mutatják meg, hogy jövő áprilisban milyen eredmény fog születni.

Ezeket a torzító számokat azért dobálják a nyilvánosság elé, hogy a hangulatot, a közbeszédet fokozzák, és Magyar Péterre fordítsák a reflektorfényt – tette hozzá.

Lajkó Fanni arról is szólt, hogy Magyar Péter az elmúlt időszakban nem felelős politikusként nyilatkozott meg. Példaként említette, hogy a múlt heti, a légi közlekedést is leállító magyarországi viharra Magyar Péter úgy reagált, hogy ez csak egy zápor.

Kérdezem én, hogy aki valóban miniszterelnöknek készül, az hogy tervezi mindazt a stresszt, nyomást kibírni, ami egy miniszterelnöki pozícióval jár, ha lényegében az időjárást sem tudja megfelelően értékelni” – fogalmazott az elemző.

Közölte, a Nemzeti Ellenállás Mozgalom elindított egy új kampányt, amelynek az a célja, hogy megmutassák, Magyar Péter egész politizálása egy ripacskodás.

Az elemző szavai szerint Magyar Péter egy könnyen irányítható személy, akinek csak saját maga fontos, saját magával van elfoglalva, és pont egy ilyen ember kell Brüsszelnek is.

Mint mondta: feltételezhetjük, hogy a politikájuk tartalmát Brüsszelből fogják meghatározni, hiszen már most is ezt láthatjuk. (MTI)

Szokás szerint tények, valós érvek helyett csúsztatások és személyeskedés. Szóval Magyar Péter veszélytelen, Brüsszelből irányítják, megette a saját pártját, senki nem bízik benne és csak azért beszélnek róla, mert Brüsszel, a közvéleménykutatók és a független média ezt akarja. Azt mondjuk nem értem, ha ez így van, miért nem lehet elég gyorsan pelenkát cserélni a rezsimszolgákon? Egyáltalán; miért foglalkoznak ennyit egy nem létező párt nem létező vezetőjével, aki hamarosan lebukik, elbukik, eltűnik? Ha a propaganda szerint a Fidesz győzni fog a következő választáson, akkor miért nem a további kormányzást készítik elő? A győzelem biztos tudatában miért nem az egészségüggyel, oktatással, tömegközlekedéssel, idősek helyzetével foglalkoznak ahelyett, hogy egy meteorológusnak is alkalmatlan figura körül pörögnek, mint molylepkék a fény körül?

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.