A hír: gyanús tartalmú tárgyakat talált a szerb hadsereg a gázinfrastruktúra közelében, a magyarkanizsai járás Oromhegyes (Trešnjevac) nevű településén, amely közel fekszik a magyar határhoz – írta vasárnap a Szabad Magyar Szó vajdasági portál. A lap szerint a bűnügyi rendőrség (UKP) és a katonai rendőrség a művelet során drónokat, hőkamerákat, nyomkövető kutyákat és helikoptereket is bevetett.
Aleksandar Vučić szerb elnök nyilatkozata szerint nagy erejű robbanóanyagot és gyújtózsinórokat találtak a helyszínen. Vučić hozzátette, telefonon beszélt Orbán Viktor miniszterelnökkel is. „Épp most fejeztem be a telefonbeszélgetést Orbán Viktor miniszterelnökkel, amely során tájékoztattam őt a katonai és rendőri szerveink vizsgálatának első eredményeiről, a Szerbiát és Magyarországot összekötő kritikus gázinfrastruktúra veszélyeztetésével kapcsolatban. (….) Azt mondtam Orbán miniszterelnöknek, hogy a vizsgálat további menetéről is tájékoztatni fogjuk.”
„Most tettem le a telefont Aleksandar Vučić szerb elnökkel. A szerb hatóságok a Szerbiát és Magyarországot összekötő kritikus gázinfrastruktúránál pusztító erejű robbanószert és az aktiváláshoz szükséges eszközöket találtak. A nyomozás folyamatban van. Ma délutánra rendkívüli védelmi tanácsot hívtam össze.”
Nahát. Minden középiskolás fokon képzett terrorista így csinálja: lerakja a cuccot és elszalad. Majd valaki felrobbantja, ha akarja. Jó látni, hogy végül csak összejön az a klasszikus hamis zászlós izé, ha már az önmerényletről le kellett tenni. Ha húsvét vasárnap, egy héttel a választás előtt, akkor annál jobb. Minden államférfiú is pont így csinálja az országmentést: leteszi a telefont, és ahelyett, hogy üstöllést csődítené a védelmi tanácsot a kritikus infrastruktúra veszélyeztetésével kapcsolatban, előbb kiposztolja, hogy majd délután összeülnek. Annyira azért nem sürgős.
Persze nem akarom elviccelni e potenciális szabotázsakció veszélyét, pláne kétségbe vonni a szerb elnök szavainak hitelességét, különösen miután arról mesélt a világnak, hogy 1999-ben Bill Clinton amerikai elnök azt kérte Orbántól, hogy Magyarország szárazföldi úton támadja meg Szerbiát, vagyis az akkori Jugoszláviát, de a már akkor is békepárti magyarok miniszterelnöke nemet mondott a háborúba való belesodródásra, és ezzel egymaga akadályozta meg a konfliktus további eszkalációját. Igaz, hogy erre a történetre rajta, Vučićon kívül senki nem emlékszik, talán még az érintett se, de ezt most engedjük el.
Hanem hogy tényleg be kell a seggnek szarni ettől a keserves műsortól, remélem, hamarosan megtalálják az ukrán zászlót és a Tisza-logót is a helyszínen. A legszomorúbb ebben az, hogy pár napja Rácz András Oroszország-szakértő ezt a forgatókönyvet precízen megénekelte Mese egy fiktív orosz választási beavatkozásról Piréziában 2. – Zsíros Győző hamis zászlós akciója a gázellátás ellen című posztjában, idézet:
A gázvezeték elleni akció viszont sokkal perspektivikusabbnak tűnt. Szerbia, mint helyszín olyan szempontból is ideális, hogy az ottani rezsim Oroszországgal és Piréziával is igen baráti kapcsolatot ápol, jó eséllyel meg lehet tehát őket kérni arra, hogy kicsit „nézzenek félre”, amikor megszerveződik a hamis zászló művelet.
Lehet, hogy sikerült? Amúgy ki használ még gyújtózsinórokat? Nem értek a robbantásokhoz, azért kérdezem.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.