Hűséges olvasóink, nagyrabecsült támogatóink Szalonnán innen, Szalonnázón túl!
Hiába tudjuk minden hatalmába belehízott korrupt miniszterelnökök gyöngyétől, hogy a magyarnak tenger kell, minden évben legalább egyszer, ugyanis tenger nélkül a magyar ember bezártnak érzi magát, hiszen „a tenger a napfény, a szél, a hullámok megkönnyítik az ember életét”, nem vagyunk a hatalmukba belehízott miniszterelnökök, akik megengedhetik maguknak, hogy a széleskörű összeomlás csúcsán akár egy hónapra is eltűnjenek a talicska végéről. A tenger irányába.
Az a helyzet, hogy túlságosan forró, hosszú és sok volt ez a nyár, és túl kevés volt benne a tenger ahhoz, hogy kijelenthessük: picikét elfáradtunk. Ezért most szeretnénk egy kevéske türelmet és megértést kérni. Bár tengerről most sem lesz szó, egy rövid, technikai jellegű áramszünetet tartunk. Jól nyaralunk egyet. Szó szerint egyet, és engedjük, hadd menjen.
A NER-horda hagyományos, zabálással egybekötött zártkörű kötcsei köldöknézése ide vagy oda, számba vettük erőinket, konkrétan a fideszes magyar állami szolgáltatásokéhoz igen hasonlatos, lestrapált, nyúzott állapotunkat, és ünnepélyesen úgy döntöttünk, hogy kinevezzük szabadnapnak a holnapi napot. Ez azt jelenti, hogy legközelebb hétfőn, szeptember 9-én reggel 8-kor jelentkezünk, amikor a megszokott műsorunk szerint csokorba rendezzük, ami kimaradt.
Köszönjük mindenkinek a megelőlegezett türelmet és megértést, további szép hétvégét kívánunk mindenkinek!
Szerkesztőség
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.