Június 17,  Hétfő
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Csak úgy kérdezem én az adócsökkentő kormánytól

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,732,797 forint, még hiányzik 1,267,203 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

A kormány kitart az adócsökkentés politikája mellett, az elmúlt évtizedben a magyar gazdaság teljesítménye nőtt, miközben az adóelvonás mértéke csökkent – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Magyarország tíz legnagyobb adózója elismerés átadó ünnepségén pénteken, Budapesten.

    A tíz legnagyobb adózó által befizetett adó teljes összege tavaly 1400 milliárd forint volt, amely jelenértékben is 20 százalékkal haladja meg a 22 évvel ezelőtti, 400 milliárd forintos összeget – ismertette a tárcavezető.
    Varga Mihály 2002 után második alkalommal adta át a legnagyobb adózóknak járó emléklapot.
    A miniszter hangsúlyozta: az Európai Unióban Magyarország érte el az egyik legnagyobb gazdaságfehérítést, az áfa-rés mértéke a 2010-es 22,3 százalékról 4,4 százalékra, a GDP-arányos adóelvonás mértéke 40 százalékról 35 százalékra csökkent.
    Tavaly Magyarország tíz legnagyobb adózója az Audi Hungaria Zrt., a K&H Bank Zrt., a Magyar Telekom Nyrt., az MBH Bank Nyrt., a MOL Nyrt., az OTP Bank Nyrt., a Raiffeisen Bank Zrt., a Richter Gedeon Nyrt., a Szerencsejáték Zrt. és az UniCredit Bank Zrt. volt. (MTI)

Én tényleg tiszta erőből örülök annak, hogy a kormány alacsony adókkal kényezteti a nagy cégeket – aztán meg rájuk veri a különadókat, ha úgy alakul -, de esetleg nem lehetne, hogy ne kelljen az unió legmagasabb fogyasztási adóját fizetnünk? Mármint nekünk, akik nem vagyunk OTP, meg MOL, csak Kovácsék, Kissék, Nagyék, egyszerű adófizetők. És nem lehetne, hogy a mi pénzünkből épült közutak használatáért ne kelljen fizetnünk a rommá adóztatott fizetésünkből azért, hogy mások hízzanak rajta? Aztán nem lehetne, hogy a befizetett adók, járulékok és mindenféle néven nevezett sarcok fejében kapjunk is valamit? Például normális egészségügyi ellátást. Azért, hogy miután befizettük a TB-t, ne kelljen másodszor is fizetni a magánellátásban azért, hogy el is lássanak. Csak úgy kérdezem én az adócsökkentő kormánytól.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.