Egyesületünk elnöksége megrendülten fogadta, hogy Ferge Zsuzsa szociológus, az ELTE tanára, az MTA rendes tagja 93 éves korában elhunyt
Korszakos jelentőségű kutatója és oktatója volt a szegénység,kirekesztettség,egyenlőtlenség és gyermekszegénység aktuális jelenségeinek.Kíváló embert,a közösségekért is sokat tevő tudóst veszítettünk,aki a legtöbbet azokért tette,akik a mi figyelmünk fókuszában is állnak.Egyesületünk egyik alap célja,hogy az embereket valós személyiségük alapján ismerjük meg,és az önbecsüléstől mások megbecsülése elválaszthatatlan legyen.Szociális érzékenységünk erősítésében kiemelten fontos volt nekünk az a küzdelem és hatalmas szellemi munka, amit Ferge Zsuzsa végzett.Tisztelettel gondolunk Rá!
Raoul Wallenberg Egyesület elnöksége
Kiadó: Raoul Wallenberg Egyesület (MTI-OS)
Hát igen. A magyar kormányt nem rázta meg különösebben Ferge Zsuzsa halálhíre, a propagandamédiájuk lehozta ugyan a halálhírét, de Orbán Viktor közösségi oldalán, ahol pedig Tordy Gézától kezdve – számomra – tökéletesen ismeretlen emberek halálhíréig mindenkitől búcsúzott őfényessége, Ferge Zsuzsa és persze annak idején Heller Ágnes valahogy nem tudott bekerülni a megemlékezésre méltó kategóriába. A Mandineren búcsúzott tőle a (Fideszhez) méltó módon a közönség, mármint a regisztráció nélkül látható kommentek között, valószínűleg van ott ennél cifrább is. Hát így vagyunk mi, aki ellensége a család és az emberi élet szentségét hirdető keresztényi, konzervatív közösségnek, az így jár.
Mandiner
Hát nem is tudom. Ha már nem futja arra, hogy a Mandiner fizessen azért, hogy ilyen hirdetések ne jelenhessenek meg a kommentek között – mi fizetünk ezért a Szalonnán -, legalább moderálni illene. Gondolom én. Ha már konzervatív, keresztény és egyedüliként erkölcsös az az oldal.
Ferge Zsuzsa hosszú és – úgy hiszem – teljes életet élt, elment, de a bölcsességét ránk hagyta. Legyen neki könnyű a föld!
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.