„Karácsony Gergelyt magához hívatta von der Leyen Pride-ügyben. Karácsony pedig pattant – jár a kockacukor” – írta a Fővárosi Közgyűlés Fidesz-frakciójának vezetője Facebook-oldalán szerdán.
Szentkirályi Alexandra hozzátette: látják, hogy jól érzik magukat, és „már azt is tudjuk, hogy az uniós források feltétele a Pride. Szép kis paktum„.
A kormánypárti politikus azt tudakolta, a főpolgármester vajon számon kérte-e az elnök asszonytól, hogy a Bizottság miért akarja eltörölni a rezsicsökkentést, a 13. havi nyugdíjat, a multik extraprofit-adóját, az árréscsökkentést és a családoknak járó adókedvezményeket. „Nyilván nem” – olvasható a bejegyzésben.
„Főpolgármester úr! Nem akarnánk megzavarni jókedvében, de volna még itt egy város – nem is akármilyen –, hanem a magyar nemzet fővárosa, amit önre bíztak annak polgárai. Szerintünk lenne itt tennivalója bőven. Ezért, ha elfogyasztotta finom francia borait és vacsoráját Strasbourgban, várjuk haza dolgozni. Öt hét nyári szabadsággal jól be kell osztani idejét” – írta Szentkirályi Alexandra. (MTI)
Az ember azt hihetné, éppen elég zsákmányt szerzett a háromnevű miniszter a kaszinókból, fegyvergyártásból, a felesége már igazán nem szorul rá arra, hogy nyilvánosan bizonygassa, micsoda sötét űr van a fejében. De ezek szerint ez is a családi bizniszhez tartozik, hogy őnagysága időről időre előbukkan és egészen méltatlan módon nyilvánul meg mindenféle kérdésekben. Elsősorban persze azokban az ügyekben, melyek a főpolgármestert érintik. Annyira olcsó és útszéli minden ilyen megnyilvánulás, hogy szerintem többet árt a gazdájának, mint amennyit használ. Leginkább csak arra mutat rá, milyen kimustrált, alkalmatlan emberek veszik körül a vezért.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.