MTI hírt ma kizárólag csak az árvízről hozhatnék, ezért lemondok róla. Az a lényeg, hogy gyakorlatilag az összes politikus ott rohangál a sárban és rakják a homokzsákokat. Kész csoda, hogy az érdemi munkát végző emberek olyan türelemmel kerülgetik a fotósokat, sajtót. Egy valakit azonban még ezekben a vészterhes időkben sem lehet kizökkenteni a szerepéből.
Napkezdés a COVID-ra emlékeztető módon.
A földrajzi távolság miatt ezúttal egy videókonferencia keretében tárgyaltunk Malajzia ültetvényügyi- és áruipari miniszterével.Az Európai Unió és Malajzia között továbbra is súlyos vitatémát jelent a pálmaolaj üzemanyagként való felhasználásának kérdése.Magyarország érdekelt a vita feloldásában, mert az segítséget jelentene a globális környezetvédelmi célok elérésében és hozzájárulna ahhoz is, hogy újrainduljanak a szabadkereskedelmi megállapodásról szóló tárgyalások az EU és Malajzia között.
Az Európai Unió soros elnökségét adó országként mindent megteszünk annak érdekében, hogy az európai versenyképességet javító és a környezet védelmét szolgáló szempontok egyszerre érvényesüljenek az európai döntéshozatalban. (Facebook/Szijjártó Péter)
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.