Újabb világraszóló magyar siker! Örvendjünk, honfitársaim, jó kormányunk megint kifundált valami zseniálisat! Ha a magyar tulajdonú élelmiszerláncokat figyelmen kívül hagyjuk – mert hát az árfigyelő rendszerbe sem kerültek be valamilyen ismeretlen oknál fogva, pedig tutira ott a legolcsóbb minden, hiszen magyarok -, akkor máris láthatjuk, hogy a hihetetlen innovációnak köszönhetően csökkentek a szezonális zöldségek és gyümölcsök árai. Július végén olcsóbb lett a paradicsom, uborka, alma. Szenzációs! Decemberre úgy le fognak menni, hogy már a boltok fizetnek nekünk, ha lecsót akarunk csinálni. Azt csak úgy játszásiból jegyzem meg, hogy az eurót jelenleg 385 forint fölött mérik, talán ott is jó lenne bevezetni az árfigyelő rendszert. (link kommentben)
A Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) szakmai támogatása mellett a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2023. július 1-jén sikeresen elindította az online árfigyelő rendszert. Az árfigyelő célja, hogy az egyes élelmiszeripari termékek napi eladási árának megjelenítésével segítse a fogyasztói döntéseket, és a piaci verseny fokozásán keresztül lejjebb szorítsa az árakat, ezzel is hozzájárulva a szankciós infláció mielőbbi letöréséhez, a családok megvédéséhez.
A GFM pénteki közleményében arról tájékoztatott, hogy az adatok már kezdetben is az árfigyelő hatékonyságáról tanúskodtak, a rendszer elindulását követően az érintett áruházláncok számos termék esetében határozottan csökkentették áraikat. Ezt a hétről-hétre szolgáltatott napi áradatok rendre megerősítik. Az elmúlt egy hétben az online platformra kötelezően szolgáltatandó 62 termékkategóriából 32 termékkategóriában mérséklődtek tovább az átlagárak: leginkább a paradicsom, a narancs, a kígyóuborka és az alma árai csökkentek.
2023. július 1. és július 26. között 62 termékkategóriából 53 termékkategóriában csökkentek a termékek átlagárai. A 62 termékcsoport termékei esetén az átlagárak átlagosan 7,4 százalékkal mérséklődtek, amelynek közel 0,7 százalékpontos inflációcsökkentő, illetve 2 százalékpont körüli élelmiszerinflációt csökkentő hatása lehet a KSH inflációs fogyasztói kosarának súlyait figyelembe véve.
Az árfigyelő elindulása óta a legnagyobb mértékben, közel 14 százalékkal mérséklődtek a zöldségárak, ezen belül több zöldség (zöldpaprika, étkezési újburgonya, paradicsom, fokhagyma) ára 20 százalékot meghaladó mértékben. A gyümölcsök átlagosan 8,3 százalékkal lettek olcsóbbak, de például az alma ára több mint 20 százalékkal mérséklődött. A margarin és spagetti ára 12-13 százalékkal, a sertészsír, kenyerek és a tojás pedig átlagosan 8-9 százalékkal kerülnek kevesebbe, mint a hónap elején. A húsok közül legnagyobb mértékben a pulykamell ára csökkent, közel 10 százalékkal. Az árak csökkenését a kormányzat által június 1-jétől elindított kötelező akciózás is támogatta.
Az online platform népszerűségének bizonyítéka, hogy alig egy hónap alatt 684 ezer látogatója volt, és összesen közel 47 millió letöltés történt az oldalon. A szabadszavas keresések száma
megközelíti a 264 ezret, amelyek során a látogatók leggyakrabban a tej, csirkemell, sajt, vaj és tojás szavakra kerestek.
Az árfigyelő rendszert létrehozó munkacsoport tagjai továbbra is dolgoznak azon, hogy újabb, felhasználóbarát fejlesztésekkel egészítsék ki a rendszert. A cél, hogy a szankciós infláció leszorítása és a családok megvédése érdekében tovább fokozódjon a piaci verseny és a vásárlók minél komplexebb segítséget kapjanak a számukra legkedvezőbb ajánlatok kiválasztásában.
Az élelmiszerárak alakulása alátámasztja a kormány határozott elképzelését, miszerint az infláció már az év vége előtt egy számjegyűre csökkenhet a kormány intézkedéseinek köszönhetően. (MTI)
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.