Október 15,  Kedd
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


Aratás

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 668,625 forint, még hiányzik 2,331,375 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Árvíz – Orbán Viktor: gyors az apadás, egyre kevesebb szakaszon kell védekezni

A Duna felső szakaszán gyors az apadás, hétfőn 510 kilométeren, a vasárnapinál 200 kilométerrel rövidebb szakaszon kellett védekezni – közölte az árvízi védekezést irányító operatív törzs kedd reggeli sajtótájékoztatóján Orbán Viktor miniszterelnök.

Elmondta: a nap folyamán az ár Mohácsnál tetőzik és elhagyja az országot, „szépen kikísérjük„, így szerdától szűkített formában dolgozik az operatív törzs is. Tájékoztatása szerint a hétfői 4458-cal szemben már csak 1847 ember vesz részt a védekezésben.

Orbán Viktor jelezte: a héten várható csapadék nem befolyásolja az árhullám lefolyását, így minden okunk megvan remélni, hogy az ár a gátrendszer egyetlen pontján sem csap át.

A miniszterelnök elmondta:

Budapest felett már egyetlen helyszínen sem nehéz a védekezés, és a főváros is „mentesítettnek tekinthető„.

Szólt arról is: Mosonmagyaróvárnál több mint egy métert, Győrnél 221 centimétert, Komáromnál 293, Esztergomnál 235, Vácnál 190, Budapestnél pedig 162 centimétert apadt a Duna, amelynek szintje már Bajánál is csökkent.

A miniszterelnök tájékoztatása szerint a bajai Nagy-Pandúr sziget 850 centiméteres vízállásig védhető meg, ennél most 75 centivel magasabb a víz; a hullámtérben épített házakat a víz ilyenkor megtámadja.

Az idei dunai árvíz idején negyven kilométeres szakaszon épültek ideiglenes védművek, 4600 méteren pedig árvízvédelmi mobilfalak – ismertette.

Az adatokat soroló kormányfő közölte, hogy kétmillió homokzsákot és 32 ezer köbméter, vagyis mintegy 55 ezer tonna homokot használtak fel.

Hangsúlyozta, hogy elrendelték a visszarendeződés munkarendjét, a védekezésnél fel nem használt zsákokat visszaviszik az önkormányzati és állami raktárakba. A be nem épített zsákokból a homokot kiöntik, ezeket a zsákokat majd a következő árvíznél, „amelyről reméljük, hogy jó messze van” használják fel.

Azok a beépített zsákok, amelyek nem érintkeztek vízzel, hulladéknak minősülnek, ezeket e szerint semmisítik meg, a vízzel érintkező zsákok veszélyes hulladéknak minősülnek, ezért azokat a közegészségügyi előírásoknak megfelelően semmisítik meg – tette hozzá.

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy a vízügy csaknem kétezer embert mozgósított, a katasztrófavédelem 1760-at, a honvédség kétezret és 24 órás riasztásban tartott négyezret, míg a rendőrség 420-at. Utóbbi esetben az a jó, ha a szám alacsony, mert azt jelenti, hogy nem kellett rendőröket elvonni a közrendvédelmi feladatoktól az árvízvédelmi védekezés miatt – mondta. Úgy fogalmazott: az „önkéntesek számáról nem nyitunk vitát, sokan voltak, az a jó, ha minél többen vannak„.

Arra is kitért, hogy a harmadfokú árvízvédelmi készültséget összesen 403 kilométeren rendelték el. Felhívta a figyelmet arra, hogy a harmadfok feletti, közvetlen árvízveszélyt jelentő rendkívüli árvízvédelmi készültséget mintegy negyven kilométeren kellett elrendelni.

(MTI)

Ismét győzött a nagy hadvezér. Az árhullám levonult – hiszen ez a természet törvénye -, a szakemberek keményen és jól dolgoztak, Orbán Viktor pedig learatja a babérokat. Ahogy azt mindig tenni szokta. Hiszen meg akarja tartani a hatalmát, ehhez pedig szüksége van elég szavazó támogatására. És hát kit is támogatna az ember, ha nem azt, aki megvédte őt a vész idején? Ugye, drága honfitársaim?

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.