Április 17,  Szerda
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Amikor sok disznóság feltorlódik, látványosabb a rendrakás

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,290,098 forint, még hiányzik 709,902 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Van az úgy, hogy miközben a társasház egyik lakásában még a beszorult, estleg beszögezett ablakokat igyekeznek kinyitni a lakók, a másik lakásban már nagyban tart a nagytakarítás. Szerintem mindenképpen érdemes a lengyelekre figyelni. Tanulni kell tőlük, az eredményeikből és az esetleg elkövetett hibáikból is. Mert nálunk is el fog érkezni az az idő, amikor seprűt kell ragadni. Remélhetőleg hamarosan. Az pedig annyira jellemző, hogy az, akinek hosszú ideig tartó kiváltságos helyzet és érinthetetlenség után el kell számolnia az eddigi működésével, előrántja a betegségét, és természetesen politikai támadást kiált. Pedig sokkal valószínűbb, hogy az eddig sikeresen megbénított igazságszolgáltatás elkezdett üzemszerűen működni. Amikor sok disznóság feltorlódik, látványosabb a rendrakás, ez már csak így szokott lenni. Hajrá! Nekünk is.

Alapjogokat sértő és politikai megrendelésre végzett akciónak nevezte Zbigniew Ziobro ellenzéki képviselő, volt lengyel igazságügyi miniszter a házában szerdára virradóan véget ért, közel 24 órán át tartó házkutatást.

    Az onkológiai kezelés alatt álló politikus kedd este, majd szerda reggel ismét nyilatkozott újságíróknak, először azóta, hogy súlyos műtéten esett át. Bírálta, hogy a kedd hajnalban megkezdődött, távollétében végzett házkutatást a nyomozók anélkül indították el, hogy megpróbáltak volna kapcsolatba lépni vele vagy feleségével.
    Ziobro kijelentette: „gengsztereljárásnak” tartja azt a módot, ahogyan a házkutatást végezték: megfosztották őt a „minden lengyel állampolgárnak kijáró alapvető jogoktól”, mivel nem ismerkedhetett meg a házkutatást elrendelő végzéssel, nem bízhatott meg senkit, aki távollétében képviselte volna őt az intézkedés alatt, és nem tudta megakadályozni háza megrongálását – mondta. Utalt arra, hogy a nyomozók betörték a bejárati ajtót, és kárt tettek a ház homlokzatában is.
    „Átfésülték a házamat, hogy teljesítsék Donald Tusk kormányfő és Adam Bodnar igazságügyi miniszter politikai megrendelését” – jelentette ki Ziobro. Hozzátette: a történtek megmutatják, valójában miképpen cselekszik „az állítólag a jogállamiság nevében eljáró, a jogszabályokat tisztelő” kormány.
    A politikus bejelentette: fellebbezést fog benyújtani a szerinte alaptalan és jogtalan hatósági intézkedés ellen.
    A lengyel ügyészség kedden közölte: a nyomozó szervek országszerte több tucat helyen végeztek házkutatásokat az előző kormány idején az igazságügyi tárca kötelékében működő, a bűnmegelőzés és a bűncselekmények áldozatainak támogatása céljából létrehozott Igazságosság Alapítvány ügyében.
    Przemyslaw Nowak ügyészségi szóvivő kedden elmondta: a nyomozók megpróbáltak kapcsolatba lépni Ziobro rokonaival, de a kísérlet „eredménytelen” volt. Annak kapcsán, hogy Ziobro parlamenti képviselőként mentelmi jogot élvez, Nowak azon az állásponton volt, hogy ez nem vonatkozik a képviselő lakására, csak a személyére. (MTI)

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.